A legnehezebb küldetés

Ajkamon ég a bűnöm

- MENJ MÁR! EREDJ! TŰNÉS! - ordította visszafogva magát. Tudta, hogy mindjárt szakadt a cérna-

Sasuke vonakodva felállt, a lány ütése hirtelen kijózanította. Mikor eljutott az elméjéig, hogy mit tett, már ott sem volt.

Sakura csak annyit látott, hogy a feketeség eltűnik. Agyát egyre jobban elöntötte a harag. Akaratlanul is az jutott eszébe, hogy hogyan képzelte el első csókját az Uchihával. Ujját az ajkaira tette. Pár perce még Sasuke szája volt ott. A hirtelen harag fortyogott benne, csodálta önuralmát, hogy nem ment neki a fiúnak! Rá nem volt jellemző a türelem.

A feldúltság átváltott félelemmé. Nem, ez nem történhetett meg! Nem vele, nem most... Beletúrt a rózsaszín loknikba, és egyre rosszabbul érezte magát. A feje újra elkezdett fájni, a gyomra fel-le liftezett, kezei remegtek idegességében, egyszerre izzadt, és vacogott. És még az ajkai is remegtek a csóktól! Annak számít ez egyáltalán? Csók volt ez? Nem, ez mind nem történhetett meg! Álom! Csak egy álom!

Újabb forró nap köszöntött Konohára. Erősen reggel volt még, ilyenkor van a legnagyobb nyüzsgés a faluban. Mindenki a nagy hőség előtt akarja elintézni a teendőit, bár már kora reggel is hét ágra sütött a Nap. Sakura az ágyában feküdt, nyugodt volt. A sárga napfénynyalábok beszöktek az ablakon, és egyenesen az arcába sütöttek. Hunyorogva kinyitotta szemét, és egy hatalmas ásítás közepette felült. Megkönnyebbült, hogy az egész csak egy álom volt, Sasuke nem jött vissza, és nem csókolta meg őt senki. Ugyanakkor feldúlt is volt, hogy hogyan álmodhatott ilyen sületlenséget?!

Nem merte megkockáztatni, hogy kimenjen a nappaliba, túlságosan is hatással volt rá az álma. Órájára pillantott, és bizony jócskán késésben volt! Bármennyire is rosszul érzi most magát, muszáj bemennie dolgozni! Neki az jelenti a pihenést. Mindenáron el akarja érni a célját, és profi orvossá válni, ami miatt majd felvirágzik a kórház is. Mint Tsunade egykori tanítványa, már jó úton járt, de ő a legjobbat akarta kihozni magából!

Kiugrott az ablakon. Elgondolkozott azon, miért is nem használja az ajtókat?

- Ja, hát mert nincs meg! -mondta magának nevetve, még túl fáradt volt belegondolni a részletekbe-

Még csak cipőjét se vette fel, mezítláb ért földet a  talajon. Hideg harmat cseppek csiklandozták talpát, belebizsergett a megkönnyebbülésbe. Beleszippantott a hűs levegőbe, és kitisztult a feje! Visszamosolygott a vele szembe jövőkkel, komótosan sétálgatott a kórház felé. Ellenben, mintha egész Konoha a világ végére készülne! Az anyukák maguk után rángatják a gyereküket boltból boltba, a reggeli kocogók is mintha ma gyorsabban futnának, még a kutyák is gyorsabban csurgatják le az oszlopokat! Kész tény: Konoha fejlődik! Felgyorsul az élet, egyre több szerelmes házasodik meg, rendezvényekkel, és kulturális eseményekkel tömhetik tele a naptárakat az emberek, egyre modernebb közlekedési eszközök vannak. A fiatal lányok még nagyobb hangsúlyt fektetnek a kinézetükre, a kamasz fiúkat pedig a videojátékok vonzzák. Sakura megtorpant. Arca fintorba fordult. Konoha fejlődik, de vajon jó irányba?

Végre megpillantotta szemei előtt munkahelyét! Kirázta a fejéből a nyomasztó gondolatokat, és elmosolyodott. Konoha csak jó irányba fejlődhet! Boldogan sétált be az Avarrajteki kórház ajtaján.

Gyereknek érezte magát. Nem tudta mik ezek a hirtelen hangulatváltozások, de nem is igazán érdekelte. Arca elkomolyult, mikor körbelengte a jellegzetes kórház illat. Határozott léptekkel ment az irodák felé, majd felöltötte munkaruháját, és a szokásos, reggeli vizitelésre indult. Mielőtt benyitott volna az első ajtón, elfojtott zokogásra lett figyelmes. Összeszorult a szíve, hogy megint ez hallja. Kinyitotta az ajtót, mire a bent lévő megugrott. Matsuri a szemét dörzsölte, és félve nézett fel a medilinre.

- Jó-jó reggelt...-dadogta, a hangja remegett-

Sakurának összefacsarodott a lelke. Gaara feküdt az ágyban még mindig eszméletlenül. Matsurit megint itt találta. Már lassan egy hete, hogy a vöröskét félholtan találták meg, és azóta a lány nem mozdult el mellőle. Zöld szemeit az asztalon lévő vázára szegezte, és izmai megrándultak. Matsuri pontosan úgy viselkedik, mint ahogy ő annak idején Sasukéval. Megrázta ez a hasonlóság, előtörtek az emlékek. Könnyeit lenyelte, és beljebb lépett.

- Szia. -mosolygott rá keserűen- Hogy van?

- Még mindig semmi... -rázza meg a fejét, könnyei újra kibuggyannak.-

A beteghez sétált, kezét a homlokára tette.

- Még mindig lázas. -jegyezte meg magának-

- Meg fog gyógyulni! -jelentette ki sírva Matsuri-

- Ne aggódj, az egyfarkú miatt úgyis regenerálódnia kell. - mosolygott a lány felé, aztán az arca lefagyott-

- Mi történt? -kérdezte nagyokat pislogva-

- Édes Istenem, hogy-hogy nem gondoltunk erre korábban?! -korholta magát, és kisietett a kórteremből- Matsuri, kérlek vigyázz rá. Nemsokára visszajövök! -fordult vissza a megszeppent lányhoz, és futásnak eredt-

- Sakura-san örülök, hogy látom, a Hokage... -jött vele szembe Mio az egyik ápolónő-

- Sajnálom de sietek! -lökte félre, és gyorsabb tempóra váltott-

- ...látni akarja önt...-fejezte be a mondatot-

Sakura valósággal száguldott az irodája felé. Orvosi köpenyébe bele-belekapott a szél, rózsaszín fürtjei táncoltak a levegőben. Ideges volt, minél előbb le akarta írni elméletét Gaarával kapcsolatban. Valósággal berontott az irodájába. Merev karokkal lökött le mindent az asztalról, még csak le se ült, állva kezdett el körmölni.

- Hogy nem jutott ez eszembe?! -korholta magát- Ha Gaara nem tud meggyógyulni, akkor valami gátolja a regenerálódást. Hiszen ez annyira ésszerű! Ki kell vizsgálni, és megtudni, hogy mi gátolja. Ha azt eltüntetjük, az egyfarkú, és egy kis pihenés segítségével pikk pakk rendbe jöhet!

- SA-KU-RA! -kiáltott rá üdvözlésképen Ino, aki berúgta az ajtót-

- Hagyj most Ino, valami fontosat kell elintéznem. - csak írt, oda se nézve a barátnőjére-

- Nagyon nem tetszik, ahogyan levegőnek nézel mostanában. -fonta össze a karjait a szőke lány-

- Igen biztos. De hagyj magamra légy szíves, nem tudok koncentrálni, ha beszélsz hozzám.

- Felőlem csinálj amit akarsz! -fújtatta összeszűkült szemekkel- A Hokage ma is hívat! Majd szólj, ha lehet veled beszélni. Istenem legközelebb időpontot kérek! Leléptem. -morogta a Yamanaka, majd kiment az irodából-

Sakura arcizma megfeszült. Valóban el kell mennie a Hokagéhez. Bár semmi akaratereje nincs hozzá. Még neheztel rá. Megrázta a fejét. A jegyzeteit mindenképp el kell vinnie hozzá. A beteg a legfontosabb!

******************************************

- Végre, hogy megérkeztél. -sóhajtotta Tsunade, mikor a rózsaszín megjelent az irodájában-

- Egy fontos dologról kell beszélnem! -tért azonnal a lényegre- Garra azért nem tud meggyógyulni mert...

- Ezt most hagyjuk máskorra, Sakura. -nézett mélyen a szemébe a nő-

- De...

-Én tegnap egy S rangú bűnözőt bíztam rád, aki talán annyi életet oltott ki, mit ahogy valaki egész élete alatt levegőt vesz! Csalódtam benned! - arca könyörtelen volt, ráncba borult a homloka-

Sakura lesokkolódott. Csak nem? Még levegőt venni is elfelejtett. Ajkait enyhén szétnyitotta, úgy bámult a szőke nőre mintha azt mondta volna, hogy ő igazából férfi. Végtagjai elernyedtek, moccanni se bírt. Teljesen ledermedt, tüdeje levegőért sípolt. Mintha méreg járta volna át a testét. Agya leblokkolt, gondolkozni se bírt. Igaz lenne? Valóban megtörtént?! Mintha egy másik világba került volna. Elkezdett minden feketedni körülötte, végül csak Tsunadét látta maga előtt, amint az ajkába harapva bólintott egyet. Majd mindent elnyelt a sötétség.

- Sajnálom Sakura, nem hagytál más lehetőséget... -hallotta még a nő szavait-