A legnehezebb küldetés

Csipkerózsika

Hideg kezét a lány vállára akarta tenni, de velemiért félúton megállt. Sasuke valami furcsát érzett. Nem tudta meghatározni, hogy mi lehet az. Talán az zavarja, hogy a lány hidegen viselkedik vele? Természetesen nem. Az, hogy visszajött, saját magában nem változtatott meg semmit. Nem érdekli, ha már Sakura nem szereti. Hiszen az sem érdekelte mikor még vonzódott hozzá.

- Húzz el innen! -mondta a lány, majd bement a szobájába-

Sakura a hátát az ajtónak támasztotta. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy az egyetlen ember akit a világon mindennél jobban gyűlöl az ő házába van. Kezei újra ökölbe szorultak, s már remegni is kezdtek az erős fogás miatt. Fintorogva elmosolyodott, mikor egy órája még arra gondolt, hogy bármi is legyen a küldetés, ő elvállalja. Nos, a "bármibe" ez az egy nem tartozott bele. Ez inkább a "soha a büdös életben" kategória.

- Oké, Sakura, le kell nyugodnod... -mondta magának, s lecsúszott a földre, még mindig az ajtónak támaszkodva-

Hatalmasat sóhajtott, majd lehunyta zöld szemét. Érezte, ahogyan a vizes rózsaszín tincsek az arcába tapadnak, de ez érdekelte legkevésbé. A szíve visszatért a normális ütembe, minden bizonnyal jót tett neki ez a fürdő. Hogy teljesen sikerüljön lenyugodnia, csak egy dolgot tehet: azonnal visszamegy a kórházba!

Több dolog is zavarta őt. Többek között, hogy a legrosszabb passzban volt, mikor azzal a féreggel találkozott. Persze, már nem az érdekli, hogy tetszen neki, hanem meg akarja mutatni, hogy bizony mit veszített az a szemét. Rózsaszín fürtöket végre szétengedte, a fáradt és lapos kontyból, s ujjaival végigfésülte azt. Kicsit a fejét is megrázta, hogy a mellkasig érő haja a helyére álljon. A több napja feszülő hajhagymáknak szinte megkönnyebbülés volt, hogy végre kiengedve hordja. Talán még meg is érte a többnapos fájdalmasan erős konty, mivel apró csigákban göndörödtek a hajszálai.

A ruhásszekrényéhez sétált, s feltárta az ajtaját. Szomorúságára, egy kapóra illő ruhát sem talált. Szinte alig voltak göncei, mivel állandóan csak az orvosi köpenyét hordta. Most is az utóbbinál döntött, csak tisztább kiadásban. Végül a komódjához sétált, s az egyik fiókjából kihúzott egy bontatlan alapozót. Még Inótól kapta, de mivel értelmetlennek tartotta, ezért sose használta. Csak remélni tudta, hogy még nem járt le a szavatossága. Egy kicsit kent az arcára... Oké, mit szépítsünk, a fél tubust rányomta magára, elfedve ezzel a szürkeséget a szeme alól. Ecset hiányában az ujjaival próbálta eldolgozni, de mivel nem volt otthon a témában, sokáig babrált vele.

Miután végzett, újra 19-nek nézett ki és nem negyvennek! Megint belenézve a tükörbe megmosolyogta az előbbi aggodalmát. Ennyitől nem hagyja, hogy tönkre menjen az élete. Lehet, hogy itt van az Uchiha, de egyszer úgy is el fog menni. Addig is ő nem lustálkodik, visszamegy a kórházba, hogy megnézze Ino tényleg meglátogatta-e az össze beteget. Megropogtatta kezét, majd mintha mi sem történt volna, kilépett a szobájából.

Az Uchiha ugyanott állt mint mikor kijött a fürdőből, de mintha csak ott se lenne, elsétált mellette. Minek is kavarja fel magát ilyenekkel? Hiszen tényleg igaz amit a fiúnak mondott. Az sem érdekelné ha meghalna. Az sem, hogy most itt van. Az sem, hogy milyen küldetést kapott vele kapcsolatban. És mióta már nem szereti, az sem érdekelte, mikor nem volt itt. Egy erős húzással csapta be maga után a bejárati ajtót.

Valóban megnyugodott. Az Uchiha nem jött utána, bár miért is tette volna? Nyugodtan fújta ki a levegőt, mikor a legutolsó betegtől is kijött. Mindegyiktől számon kérte, hogy Ino hozott-e nekik vizet, kicserélte-e a borogatásokat. Mosolyogva konstatálta, hogy még egy dologgal végzett. Már szinte el is felejtette az Uchiha visszajövetelét. Jókedvűen sétált irodájába, s azonnal bele is vetette magát a megkezdett papírmunkába. Gyorsan haladt, míg végül kész lett mindennel. Unalmában a tollat forgatta, majd egy gyors ötlettől vezérelve papírt vett elő. Grafikonokat készített minden betegről, hogy hogy halad a gyógyulásuk, és mikorra várható a teljes felépülés. Egy lyukasztógéppel kilyukasztotta, majd egy zsinórral füzet szerűen megkötötte. Ebbe írogatott, mikor kinyílt az iroda ajtaja.