Végső sikoly (BEFEJEZETT)

14. fejezet

Végre kiszabadultam, így ki tudtam mászni az összetört autóból.

Alex is kivágta a saját ajtaját, és próbáltunk Gracenek is segíteni, aki kezdett magához térni.

- Grace- mondta Alex. - Ki tudsz mászni?

Kicsit nyöszörgött, majd megszólalt.

- Ne... nem hinném. A lábam beragadt.

- Komolyan? Nem ver eléggé a sors, még ez is?- motyogtam mérgesen magam elé.

- Debby, én megpróbálom szétfeszíteni a fémet, te pedig húzd magad felé- adta ki az utasításokat Alex.

Gyorsan bólintottam egyet és megfogtam Grace két karját. Alex próbálta a két ülés közül kiszabadítani, én pedig húztam, de alig mozdult valamennyit. Ismét megpróbáltuk, de akkor se mozdult sokat.

- Most mit csináljunk?- kérdeztem kétségbeesve.

Alex még jobban neki rugaszkodott és végül sikerült Grace-nek is kijutnia, bár a lábát fájlalta.

- Tudsz járni?- kérdezte Alex.

- Igen, de nem tudom, hogy futni is.

- Ott vannak!- kiáltotta az egyik férfi a domb tetejéről.

- Gyerünk!- átkaroltuk Gracet és így próbáltunk tovább menekülni. A futás kissé nehézkes volt, és a sok bozót is akadályozott.

Végül mikor már nem láttunk magunk mögött senkit, megálltunk.

- Köszönöm- mondta halkan Grace, és neki támaszkodott egy fának.

- Mit?- kérdeztem homlokráncolva.

- Hogy nem hagytatok ott.

- Azt Alexnek köszönd. Ha kellett volna, én simán lelépek- mondtam.

Alex rosszallóan nézett rám.
Most nem gondolja komolyan, hogy azok után, amit Grace tett velem és amiket mondott, még én fogok neki jót tenni!

- Mi az?- kérdeztem felháborodva. - Most nem gondolod komolyan, hogy jó pofát fogok vágni hozzá, azok után, amiket csinált velem! Hát álljunk meg egy percre és ébredjünk fel az álomvilágból!- mondtam feltartott ujjal.

- Neked mi bajod van egyáltalán? Értem, hogy nem kedvelsz minket, de együtt menekülünk- ellenkezett Alex.

- "Minket?"- kérdeztem idézőjelet mutatva az ujjaimmal. - Hohó! El vagy tévedve barátocskám. Gracet nem kedvelem, téged csak szimplán utállak. És mi van, máris házastársast játszotok? Mi lesz a következő? A távirányító? Vagy már arra fogok felkelni, hogy gyerekek visítoznak körülöttem? Igazad van, együtt menekülünk, de nem vagyunk olyan, mint egy csapat! Csak egy csomó szerencsétlen, akiknek rossz lapot adott a sors! Szóval kérlek ne játszd meg a hős lovagot- mondtam lekezelően.

Alex egyet lépett előre, ezzel is kifejezve, hogy eléggé felidegesítettem.

- Utálsz? Rendben. De lehetnél egy kissé tapintatosabb is. Grace lába beszorult egy autóroncsba és...

- Ó, és most sajnáljam meg?! Elfelejtetted, hogy nekem egy rohadt golyó találta el a lábamat?! Méghozzá miatta! És utána nemhogy sajnált volna vagy mond egy köszönömöt, neeem... folyamatosan azért nyavajgott, mert lassan haladtunk! Ó, bocsáss meg hercegnő, hogy meglőttek és, hogy alig tudtam menni!- hajoltam meg kicsit Grace előtt.
Persze mindezt iróniával fűszerezve.

- Jó, akkor tényleg lehetett volna kedvesebb, de akkor se kellene ennyire kiakadnod!- szólt rám Alex.

- Még te beszélsz? Egy nyavajás vadász vagy, aki önként vállalkozott a halálra! Senki nem kért meg rá, hogy segíts!- kiabáltam teli torokból.