A Született [Átírás alatt]

8.rész A túra

Szeptember 19.

Marynek jár egy vállveregetés, amiért péntekig kibírta anélkül, hogy a kérdéseivel bombázzon, azzal a furcsa üzenettel kapcsolatban, amit még kedden küldtem neki. (Fölöslegesen, teszem hozzá. Ez vagyok én és drága barátném: paranoia.)

Az előző óránk óta viszont látszik rajta: már csak az utolsó kicsöngetés áll köztem és Mary hetet megkoronázó vallatása között. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnám kikerülni, átugrani, vagy elhessegetni ezt a témát, de végül rájöttem, hogy fölösleges. Mary olyan nekem, mint egy nővér, és bár Eddie nem áll ennyire közel hozzám, mégis csak a barátom, így ő is megérdemli az őszinteségemet. Ezért úgy döntöttem, hogy elmesélek nekik mindent. Jól van, talán azért nem mindent. Az Alex sztorit, farkasok nélkül. Így is elég nehéz lesz arról az estéről beszélnem, mikor megismerkedtem az alfámmal. Mély levegő! Csak nyugalom.

Azért pozitív dolgok is történtek ebben a pár napban. Lexi eltűnt. Nem, igazából nem, pedig milyen kellemes meglepetés lenne. Huss, Lexi sosem létezett, csak egy rémálom volt, ami hosszú időn át kísértett. Valójában, ha igazak a pletykák, épp egy wellness kiruccanást tesz valahol, jó messze innen. Nem tudom, mi járhat a fejében, de addig jó, amíg nincs a közelben. Legalább tisztul kicsit a suli szennyezett aurája.

Ennek eredményeként feltűntek olyan emberek, akik nyíltan felvállalták, hogy támogatnak és mellettem állnak. Illetve állnának, ha nem félnének ennyire, de lélekben mindig velem lesznek. Ez néha csak egy röpke mosolyban, vagy egy felmutatott hüvelykujjban nyilvánul meg, de én akkor is nagyra értékelem.

Lassan vége a napnak, készülnöm kell a beszédemre. Túl sok időt nem kapok rá, ugyanis amint kiérünk a suli ajtaján, Mary megragadja a karom, majd leránt maga mellé egy padra. Eddie állva marad, furcsán bámul ránk, de legfőképp az elvetemült szemekkel méregető vörös barátnőnkre.

- Cherry, hidd el, én próbálkoztam. Tényleg, hatalmas erőfeszítés kellett, hogy elnyomjam a hangokat a fejemben, amik kényszeríteni próbáltak, hogy kérdezzek rá, de nem bírom tovább!

- Semmi gond, biztos találunk hivatásos ördögűzőt a környéken – fogom meg Mary kezét, megértően bámulva rá.

- Ne poénkodd el, lányom, ez komoly! Mégis mit műveltél te kedden?

- Azt hiszem, egy csöppet le vagyok maradva – szól közbe Eddie. – Miről is van szó tulajdonképpen?

Veszek egy mély levegőt és intek Eddienek, hogy huppanjon le mellénk, mire ő felhúzza a szemöldökét és meg se moccan.

- Komolyan, ülj már le! – nézek rá csúnyán, amire végre szót fogad és elhelyezkedik mellettem a padon. Én ülök középen, nem is baj, amúgy sem akartam egyikük szemébe sem nézni. Így is elég frusztráló erről beszélni. Megvárom, míg az embertömeg elvonul, és viszonylag nyugodttá válik az iskolaudvar. Körbekémlelek, hogy van-e valaki a közelünkben, majd nehezen, de elkezdem a mondókám.

- Szóval, úgy döntöttem, hogy elmondom az igazat, erről az egészről. Az üzenetről, Alexről.

- Alex? A szívecskés? Szóval neki is köze van ehhez, mi? – szól Mary, inkább elkönyvelve a tényt, semmint kérdezve. Én csak bólintok, majd folytatom.

- Az első tanítási napon kezdődött az egész. Mr. Lawson megkért, hogy várjam meg iskola után, hogy beszéljünk a töri versenyről, de az egész nagyon elhúzódott, lekéstem az utolsó buszomat, és már nagyon haza akartam érni, ezért a rövidebb utat választottam. Tudjátok, ami az erdő szélén halad. Rosszkor voltam rossz helyen. Hazafelé találkoztam pár részeg sráccal, és hát... - rázom a lábam idegességemben és a pulcsim alját ráncigálom, de tudom, hogy folytatnom kell, ezért erőt veszek magamon. – Szóval, fogalmazzunk úgy, hogy megtámadtak. – Mary nagyon kétségbeesetten néz rám, ezért jobbnak látom minél hamarabb folytatni.