A Született [Átírás alatt]

4.rész A változás szele

Szeptember 7

Szokatlan érzés rántott ki az álmok birodalmából. Ez életem első olyan reggele, mikor a korgó hasam ébreszt fel. Gyorsan felülök, aztán csak vigyorgok magamban, mint valami elmeháborodott. Ez már a változás szele. Jó, gyenge fuvallata, de mindenképp jel. Alig várom az elkövetkezendő heteket, egyre és egyre erősebb leszek. Felkapok magamra valami itthoni göncöt - ami nem sokban különbözik az iskolába járóstól –, és indulok le reggelizni. Gyors pillantást vetek az órámra a falon. Nem, mégsem reggelizem. Tíz perc múlva ebéd. Lebattyogok a lépcsőn és már az előszobából megérzem a sülő csirke illatát. Belépek a konyhába és helyet foglalok apu mellet.

- Öt perc múlva eszünk. Legyetek szívesek lepakolni az asztalról minden nem oda való dolgot és osszátok szét az evőeszközöket! – parancsol ránk anyám ellentmondást nem tűrő hangsúllyal. Azért én mégis megpróbálom.

- Nem lenne egyszerűbb, ha mindenki magának... ­­­­­- kezdeném, de apa leállít.

- Kincsem, ne kötekedj anyáddal, tudod, hogy nem éri meg. Inkább segíts! Van öt percünk befejezni ezt a keresztrejtvényt – tolja elém apu a mai újságot. Nálunk ebben merül ki a családi tevékenység. Mire anya megérkezik az ebéddel, én már rég túl vagyok a megfejtésként kijött borzalmas poén okozta agyzsibbadáson. A terítéket az utolsó pillanatokban dobálom szét, nem néz ki túl elegánsan, de hát Erzsébet királynő sem a nagyanyám, és nem házi tanítók neveltek arra „hogyan együnk a székhez kötözve, miközben fejünkön könyveket egyensúlyozunk". Sosem értettem anya miért van mindig kiakadva azon, ha nem áll minden úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Csak mi látjuk, nem? És hiába teszem szépen le a kanalat meg a villát, ha pár perc múlva úgyis használjuk őket.

Nem esek neki az ételnek, még mindig csak csipegetek, de sokkal jobban esik, mint korábban. Már nem kell küzdenem azért, hogy le tudjam nyelni a falatot. Mikor már csak csont marad a tányéromon, jóllakottan felsóhajtok. Apa szokás szerint repetázik. Én hátradőlve kutatok a zsebembe a mobilom után, végre van értelme figyelni, hogy jött-e üzenetem. Annyi mindent meg akarok beszélni vele. Lehet, felkeresem én, legalább kimozdulok egy kicsit. Elég ritkán hagytam el a házat hétvégenként ez idáig.

- Anya, átugorhatok Maryékhez?

- Most, pont vasárnap délben? – néz rám furcsán anyám.

- Tudod, hogy a szülei csak ritkán vannak otthon. Ők annyira nincsenek időhöz kötve. Lehet Mary már rég evett, a bátyja meg talán még fel sem kelt. De írok neki egy üzenetet, megérdeklődöm, hogy most ráér-e, jó? – kérdezem, és valóban pötyögni kezdek a telefonomon. „ Szia, találkozhatunk? Én mindenképp elindulok itthonról. Ha jó neked ma valamikor, írd meg, hogy mikorra és hova menjek. Ha meg nem érsz rá, akkor elleszek valahol, de haza egy darabig nem szeretnék jönni." A címjegyzékből kiválasztom Alex nevét és elküldöm a szöveget neki. Bámulom a kijelzőt, mikor felnézek egy fél pillanatra, látom, hogy anya ugyanazt teszi velem. Idegesít.

- Az univerzum szabályai szerint, akkor fog valami megtörténni mikor nem számítunk rá, és valószínűleg a lányod barátnője sem fogja a telepatikus adást, amit a magas fokú szuggerálásoddal próbálsz továbbítani. Szóval, most felmegyek és összeszedek pár cuccot – pattanok fel az asztaltól. – Ha kaptam választ majd kiabálok, rendben?

Anya bólint, kissé meglepetten. Gondolom nem számított a hirtelen monológomra. Mindig öröm, bármilyen érzelmet is az arcára csalni. Mosolygok, erre ő még furcsábban néz rám. Mindegy, felsietek és gondolkodom, mit is kéne magammal vinnem. Először is, felveszek egy farmert és egy viszonylag normálisan kinéző tavasz zöld színű rövid ujjút. Ez az egyetlen árnyalata a zöldnek, ami szeretek. Nem tudom mi a pontos neve, világos és élénk. Olyan, mint a tavasz. A gondolatmenetemet egy pityegő hang szakítja félbe. Alex máris válaszolt? Lássuk csak: „Szia, gondoltam, hogy hiányozni fogok. A srácok mára valami videó játék bajnokságot terveztek, amiből szívesen kimaradnék és neked hála, már van egy szőke, nőnemű kifogásom. Az ilyeneket általában elfogadják. Szóval, ha neked jó, találkozzunk fél óra múlva, annál a kávézónál ahova pénteken mentünk. „