Smart ass H.S. /Hun./ Bef.

Smart ass 9

-Nem fogom örökre tartani ezt a kurva ajtót szóval vagy be mész rajta vagy én és akkor bezárom magam után!-Csattant rám,emiatt gyorsan lépkedve beléptem az ajtón előtte.

-Izé,köszi.-Néztem fel az arcára összeráncolt tekintettel,mire megforgatta a szemeit.

-Ne aggódj,nem csinálok ebből rutint.-Mosolyodott el fél pillanatra majd vissza is váltott az érzelem mentes arckifejezésére. Vissza is tért az igazi Harry Styles.

-Ki gondolta volna...-Morogtam az orrom alatt,amit látszólag nem hallott meg legnagyobb szerencsémre. Ahogyan egyre beljebb léptünk az elő térben megpillantottuk Maurát aki a hinta székében könyvel maga előtt dülöngélt előre-hátra. Már a látványától halványan elmosolyodtam. Sugárzott belőle a színtiszta nyugalom.

-Üdv Maura!-Köszöntünk oda neki mindketten,válaszul csak le legyintett minket és folytatta a megszakítatlan olvasását. Inkább szó nélkül el lépkedtünk és ültünk le a szinte szokásossá vált kis kör asztalhoz. Fél szemmel figyeltem Harryt aki a khaki zöld széldzsekijétől megválva ül le a helyére. Az arcom színe azonnal átfutott piros színűvé,ahogyan megpillantottam a nyakán és a állkapocs vonalán lévő lilás-kékes friss szívás nyomokat.

-Tudom hogy jól nézek ki,de ne stírölj ennyire feltűnően,inkább álljunk neki és fejezzük be ezt a szart még ma. Nincs igazán kedvem itt ülni péntek délután mikor edzésen is lehetnék!-A szavai ellenére a hangján nem igazán lehetett kihallani a megszokott parancsoló vagy éppen gonoszkodó hangnemet. Szó nélkül helyet foglaltam és vettem magam elé a könyvet ami segített kilépni a valós világból. A történet mindegy egyes cselekménye szívszorító volt. Szörnyű,hogy mit kellett a gyerekeknek megélniük a háború súlyos csapásai miatt. Könnyezve vettem tudomásul,hogy ez több ezer emberrel előfordult már és sok más szörnyű,meg sem érdemelt rossz dolog. A gondolataimból az szakított ki,hogy Harry az asztalra lecsapta nagy hanggal az össze csukott könyvét. Az arcára vezettem a tekintetem amin a szemüvege helyezkedett el és a könyv kopott borítóját bámulta rezzenéstelenül.

-Baszki...-Suttogta maga elé,majd rám emelte a tekintetét mire inkább újra a könyvbe elmerültem. „A hó fagyos fuvallata érte útól a kis Johnatan-t,aki a hideg földön ülve kuporgott rágcsálva a száraz kenyér darabkát amit az elhunyt katona barátjától kapott. Az étel amit evett minden egyes rágással újabb sebet ejtett az így is sebes,fájó ínyén. A legtöbb helyen szakadt öltözéke nem igazán védte meg a hideg elől ami egyre rohamosabban telepedett le a levegőbe. Hiába próbálta lejjebb húzni az apró,törékenyen kezeivel a nadrágját,bokái így is szabadon maradtak. Érezte ahogyan a szíve hirtelenjében már nem ver olyan hevesen,levegőt nem tudja elég gyorsan venni ahogyan a tüdejének megfelelő legyen. A szíve feletti részre kapta hirtelen a kezét ahogyan hirtelen szúrást érzett az említett területen. Az övcsattal elvert háta egyre inkább csak púposodott minthogy felvegye az egykori kecsesen egyenes tartást. A kisfiú az erős fájdalmak hatására hangosan lihegett,ám ez sem segített rajta,sőt rontott a helyzetén ahogyan a tüdőjét még inkább tágította ezáltal. Az lelkileg erős Johnatan tudta,hogy mi fog vele történni. Nehéz,lassú mozdulatokkal a zsebébe csúsztatta mocskos ujjait és kihúzta az anyja nyakláncát amit vissza lopott az egyik gyilkos katona zsebéből. -Remélem voltam olyan jó ember mint ti voltatok Édes Szüleim!-Folytak le a forró könnyek a megfagyott arcára és a lila,cserepes ajkához emelte az apró képet a szüleiről ami az arany medálban helyezkedett el. A sovány,csontos testből egyre inkább csak távozott az élet,a gyászosan fájdalmas élet."