Égszakadás • Embry Call ff. / Hun

III. Fejezet

Lélekszakadva rohantam a tus alá, el sem hiszem, hogy az egész napot átaludtam! Erre is csak én vagyok képes! Gyorsan lezuhanyoztam, magamra öltöttem fekete csőnadrágom, kék, buggyos pólóm, amivel még Alice lepett meg karácsonykor – képzelhetitek mennyire csajos lehet... - és egy ugyancsak kék magassarkút. Nem szokásom ennyire kiöltözni, de Nessie is képes hasonló lenni, mint nénikéje és megorrolni rám, ha éppen nem elég csinos ruhába jelenek meg akár egy egyszerű mozizásra is. Fél órám volt, hogy elkészüljek, így a sminkkel és a hajammal már nem vacakoltam. Egy gyors szemceruza után már útra kész voltam, összedobtam a ridikülömbe a szükséges apróságokat és magamra kaptam a farmerdzsekim. Alig köszöntem el Racheltől Nessie autójának dudája már hívott is. Beszálltam hátra és reméltem, hogy Ness nem talál kifogást a megjelenésemben, nem volt kedvem azt hallgatni, hogy nem vagyok elég lányos vagy ilyenek...Persze ő ezt egyáltalán nem bántónak szánta, inkább építőjellegűnek, de akkor sem volt most hozzá kedvem.

- Sziasztok – mosolyogtam középre csüccsenve.

- Szia Álomszuszék – mosolygott mindentudóan Nessie, elindulva úti célunkhoz.

- Jól van, na – mormoltam kissé durcásan, mire felnevettünk és a két ülésre könyökölve egy hidat alkottam összefonódott ujjaimmal és oda támasztottam az állam. Csak figyeltem ahogy egyre gyorsabban megyünk a sötétségbe, ami mielőtt még bekebelezhetett volna minket az autó lámpái eloszlatták.

- Tényleg, mi van veletek Jacobbal? - kérdezte Claire, pár perc csend után, ezek olyan beszélgetési körök, rituálék voltak melyek minden találkozásunkkor megejtettünk hol hosszabban, hol rövidebben. – Egy ideje már Jake-et sem láttuk – tette hozzá barátosném, amiben igazat kellett neki adnom. Napját sem tudom már, mikor láttam azt a mamlaszt. Egy nagy, csupa szív, szeretni való mamlasz!

- Jól megvagyunk – mosolyodott el Nessie, azzal a szokásos meghitt mosollyal, mint mindig, mikor szerelméről van szó, csokoládébarna szemeiben furcsa fény csillant, mint mindig, ilyenkor annyira megváltozott... Sütött róla, hogy fülig szerelmes.

- Igeeen... - húzta el a szót Claire, várva a folytatást.

- Ennyi – vont vállat kuncogva Ness. – Jól megvagyunk, már nem akarják egymást szét szedni Rosalieval.

- Mit csináltál velük? - néztem rá gyanakodva. Mióta az eszemet tudom, ők ketten folyton viaskodtak, beszóltak egymásnak, amiből Renesmee-nek már nagyon elege lett az idők folyamán. Én viszont rengeteg kutyás, bolhás és szőkés viccet tanultam.

- Semmit – vigyorgott. – Egyszerűen csak...megbékéltek – nyögte ki végül. – Bár ebbe az is szerepet játszhat, hogy inkább én megyek Jacobhoz és nem ő hozzánk.. - kotyogta ki fülig pirulva Renesmee, amitől egyből tudtuk mi a szitu.

- És még Jake él? - hüledeztem, Edward nem szedte szét a farkas fiút? Mikor maradtam én le?!

- Elég nagy vagyok már ehhez, hogy eldöntsem mit szabad és mit nem, úgy látszik ezt a családom is kezdi megérteni és elfogadni. – Ezzel lezártnak tekintette a témát, mert sokat mondóan a másik ülésre pillantott ahol Claire próbálta meghúzni magát. Megjegyzem nem sok sikerrel.

- És ti hogy vagytok? - kérdezte Nessie.

- Jól – mosolygott Calire. – Talán jobban nem is lehetnénk – nevetett fel, valamiért nem akaródzott ennél többet mondania és valamiért Nessie sem erőltette, viszont nem kerülte el a figyelmem, hogy jobb oldali barátnőm arcán is az az arckifejezés uralkodott el, mint Nessie-n. Mindenkivel kedveskedik Cupido csak velem nem?

- És te meg Embry? - kérdezte Nessie rám pillantva a visszapillantóból.

- Vagy te és Mr. Titokzatos tekintet? - vigyorgott Claire, értetlenül néztem rá.