Stand by you (L.R.H.)

5

Egy hét telt el azóta, hogy kiengedtek a kórházból. Azóta Luke minden nap meglátogat. Van, hogy nálunk alszik, mert Dylan és Angela elmennek egy kicsit romantikázni .

A napok gyorsan telnek és én meg mindig nem értem, hogy miért kavart fel engem ennyire Robi felbukkanása. Mikor kiengedtek én újra a pengét választottam mint egy éve. De akár hányszor elkezdtem volna vagdosni magam valaki mindig megzavart benne.

De. Ma. Ez. NEM. Ismétlem. NEM fog megtörténni. Ugyanis Lukenak koncertje, Dylenéknek pedig a kiadómnál van dolga amire nagy könyörgések árán, de sikerült elernem, hogy ne keljen odamennem.

Ott ülök az ágyam szélén pont mint egy éve és most penge helyett egy kést szorongatok. Hirtelen ajtónyitódásra leszek figyelmes ezért amilyen gyorsan csak tudom bezárom a szobám ajtaját.
Nem hiszem el, hogy ezek soha nem hagynak engem magamra.

- Amber. Megjöttünk. - ordítja Dylan.

Nem foglalkozom velük. Már nem érdekel. Annyira elegem van az életemből, hogy azt szavakba önteni nem lehet. Mikor Robi megmondta, hogy megcsalt a suli ribancával én tiszta szívemből kívántam, hogy dögöljön meg. De ma már jobban örülnék annak, ha az én életemnek lenne vége.

-Amber.. Fenn vagy??- jött a kérdés az ajtóm másik feléről.

- Igen.- válaszoltam hamarabb a kelleténél.

- Biztos??

- Akadj már le rólam.- üvöltöm, mert már nagyon elegem lett. De hamar meg is bánom.

- Amber O'Brien ne merészelj így beszélni velem.- hallom meg Dylan erőszakos hangját.

- Mert mi lesz, ha nem fejezem be?- húztam az agyát.

Az ajtóm kilincse lenyomódott. Úgy látszik, hogy nagyon felhúztam Dylant.

-AMBER! AZON NYOMBAN NYISD KI AZT A ROHADT AJTÓT!!- üvöltötte a "bátyám".

- NEM! Nem- mondtam először hangosan aztán végül suttogva.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve felemeltem a kést a kezemben. Közben a Szememből már patakokban folyt a víz. - Sajnálom. Szeretlek Dylan.- mondtam és magamba szúrtam a kést.

- Mii? Amber nyisd ki!- dörömbölt.

-Mégy úgy egy percig állhattam ott a hasamban egy késsel a szobámban üveges tekintettel mikor a lábaim feladták a szolgálatot és a földre rogytam, de közben a fejem bevertem a szobámban lévő üveg dohányzóasztalba és innen már csak a kisebb apró zajokat hallottam míg nem a szemeim végleg lecsukódtak.

Dylan szemszöge:

- Sajnálom... Szeretlek Dylan...- hallottam meg utoljára Amber hangját.

-Mii? Amber nyisd ki!- ütöttem vertem az ajtót. De semmi. Rá egy percre hatalmas csörömpölést hallottam a szobájából és nem tagadom nagyon megijedtem. Gondolkodás nélkül betörtem az ajtaját. Ott feküdt vérben hasában egy kés a feje az üvegasztala szilánkjaival tele a földön.