Don't look back, live your life

13. rész: Folyosói jelenetek

Az agyam hihetetlen sebességgel pörgette le a lehetőségeket, hogy milyen módon tudnék minél hamarabb ott teremni. Egy megoldásra jutottam... repülő... Iszonyatosan drága dolog, de nem érdekelt. Fohászkodtam, hogy anyu megelőlegezze nekem az árat... na meg azért, hogy Niallt épségben találjam. Eszeveszetten nyomkodni kezdtem a telefonom. Remegő kézzel pötyögtem egy gyors üzenetet Zaynnek.
"A legelső géppel indulok! Amint van valami információ az állapotáról, hívj! xx Kam"
-Hé, mit csinálsz? -szólt rám Anna.
-Odarepülök.
-Mi?! Minek? Kamilla legyél eszednél, nem tudsz neki segíteni, akkor sem, ha ott vagy! Amúgy is, tudtommal haragban vagytok...
-Igen?! -csattantam fel. -Akkor most üljek itthon tétlenül, tudva, hogy a világ másik felén lehet, hogy haldoklik?!
-Elhiszem, hogy nehéz, de tényleg nem tudsz mit tenni... csak pénz kidobás lenne.
-Nem! -ordítottam az arcába. -Látni akarom... meg akarok róla győződni, hogy nem fog... hogy jól van... -kínomban, és tehetetlenségemben elbőgtem magam.
Haragudtam magamra, amiért nem tudok segíteni... haragudtam Niallre,
amiért ilyen felelőtlen volt... Haragudtam az egész kibaszott helyzetre!
-Te szereted őt. -jelentette ki egyszerűen.
-Mi? Dehogyis... -erőtlenül felnevettem a képtelen feltételezésen, miközben még mindig potyogtak a könnyeim. -Egyszerűen csak féltem, mert a barátom!
-Nem... te szereted. Nem úgy, mint egy barátot, és nem is rajongásból, mint korábban... Hanem igazán szereted.
Csend telepedett az autóra. Csak most vettem észre, hogy időközben megérkeztünk. Sajnálkozva fordultam Anna felé.
-Kérlek bocsásd meg a mozit, de nekem el kell repülnöm Torontóba, minél hamarabb!
-Nem engedhetlek el ilyen állapotban...
-Márpedig elmegyek, s nem tudsz visszatartani! -vágtam a szavába indulatosan. Egy stressz voltam, nem kellett, hogy még külön idegesítsen.
-Hallgass már végig! -emelte meg ő is a hangját. -Azt akartam mondani, hogy nem engedhetlek el ilyen állapotban, egyedül! Veled megyek! Tudom, hogy nem tudlak marasztalni, így az a legjobb döntés, ha elkísérlek. Nem repülhetsz egymagad a világ másik felére ilyen idegroncsként! Ráadásul terhesen!
-Ebbe nem egyezhetek bele... túlságosan drága.
-Nem számít. Megvan még a ballagási pénzem.
-De nem áldozhatod erre a ballagási pénzed! -ellenkeztem. -Elboldogulok egye...
-Veled megyek! Erről nem nyitok vitát!
-De... -akartam harcba szállni, aztán megláttam, hogy milyen elszántan, és ellentmondást nem türően néz rám, így nem folytattam. -Köszönöm...
Igyekeztem minden hálámat belesűríteni ebbe az egyetlen szóba. Majd rájöttem, hogy egy gondolat nem fejez ki mindent, így odahajloltam, és erősen magamhoz szorítottam. Boldog voltam, hogy van egy ilyen önzetlen barátnőm. Mikor nagy nehezen elengedtem, Anna beindította a kocsit.
-Hozzátok? -nézett rám egy pillanatra. Némán bólintottam, s már indultunk is. Egész úton nem szólalt meg, aminek kivételesen örültem, mert így sikerült valamelyest tisztáznom a gondolataimat. Először is meg kellett győznöm anyát, hogy engedjen el... meg természetesen hogy támogasson, anyagilag. Igazából féltem a válaszától. Mi van ha nem enged, vagy nem tudja kifizetni? Nem mertem ilyesmikre gondolni... Persze teljes mértékben megérteném, mert ez hatalmas kérés... de mégis.
Aztán nagyon sürgősen le kellett foglalnom a repülőjegyet. Csak imádkozni tudtam, hogy legyen gép, és még annál is jobban, hogy maradjon szabad hely. Ó, Niall... nem bírnám elviselni ha bármi bajod esik... Mindent megteszek, hogy melletted legyek!
Amint Anna lefékezett a járdaszegélyen, én úgy pattantam ki az autóból, mintha puskából lőttek volna ki. Hármasával szedtem a lépcsőfokokat, s kifulladva bár, de diadalittasan rontottam be az ajtón.
-Anyaa!!! -kiáltottam.
Semmi válasz. Jézusom, mi lesz ha nincs itthon?
-Anyaaa!!
Már kezdtem kétségbeesni. Előrángattam a mobilomat a zsebemből, s megcsörgettem a számát. Beljebb haladtam a lakásban, s meghallottam a telefoncsengést a konyhában. Remek! Akkor még mobilt se vitt magával. Mit csináljak? Ekkor megütötte a fülemet a vízcsobogás. Hát persze! A fürdő! Eszeveszetten rohantam az ajtóhoz, és dörömbölni kezdtem.
-Anyaa!!! Niall autóbalesetet szenvedett, és azonnal be kell mennem hozzá a kórházba!!! Mondd, hogy mehetek!
-Persze. Menjél csak, hátha címlapra kerülsz! -szólt ki vidáman.
-Anya! Te hallottad amit mondtam?! - kérdeztem hitetlenkedve.
-Várj egy pillanatot.
Idegesen lecsúsztam az ajtó melletti fal tövébe, és dobolni kezdtem a lábammal. Próbáltam türelmes lenni, de nem ment. Jézusom, nekem nincs egy pillanatom! Felpattantam, és már nyújtottam a kezem, hogy újra kopogjak, amikor nyílott az ajtó. Anyu állt a gőzfelhőben, köntösben, a fején törölközővel.
-Igen, hallottam mit mondtál. A világsztár barátod kórházba került, és te meg szeretnéd látogatni. Menjél.
-Okéé... -kezdetem bizonytalanul. Szinte teljességgel meg voltam róla győződve, hogy fogalma sincs mit is takar ez pontosan. -Akkor kéne pénz a repjegyre Torontóig...
-Nem mész sehová!
-De anya! -már gördültek is az első könnycseppek, ahogy az mostanában lenni szokott. -Niall súlyos állapotban fekszik egy kórházi ágyon... Ott akarok lenni mellette... Letörlesztem utólag az egészet... Kérlek...
Elbicsaklott a hangom.
-Nem! -szögezte le keményem, majd figyelembe véve, hogy engem ez mennyire rosszul érint, egy kissé lágyabb hangnemet választva folytatta. -Kamilla, meg kell értened, hogy erre most nem futja. Elhiszem, hogy neked ő fontos, de nincs rá keret. Sajnálom...
Cseppet sem sajnálta. Láttam rajta.
Anna lépett hozzánk a folyosó végéről. Meg is feledkeztem róla.
-Kérem, engedje el! Kamilla szerelmes ebbe a fiúba, s ha jól vettem le a srác is szereti. Csak gondoljon bele, ha most elmehet, esélyt ad neki, hogy összejöjjenek... aztán onnan megy minden magától. Házasság, gyerekek... -az utóbbi szót erőteljesebben megnyomta a kelleténél -...szül egy gyereket ennek a fiúnak, s soha többé nem lesz gondjuk semmire... Híresek és gazdagok lesznek, akiknek meg sem kottyan egy repülőjegy... Aminek az árát talán most is vissza fogja fizetni magának.
Jól csinálta. Piszok jól. Tudta mi anya gyengéje, és ott próbált hatni rá. Bevált.
-Jól van, legyen. Megyek veszek le pénzt a számláról.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm! -ugrottam a nyakába, s elársztottam puszikkal.
-Aztán nehogy nekem idő előtt itthon legyél! Élvezz ki minden pillanatot amit vele tölthetsz!
-Ha még egyáltalán vannak olyan pillanatok... -szóltam összeszorult torokkal, s már gugliztam is a jegypénztár számát. Anna közel lépett hozzám, hogy ő is hallja a beszélgetést.
-Jó napot kívánok! -köszöntem a telefonban jelentkező hölgynek. -Két repülőjegyet szeretnék foglalni a legközelebbi Budapest-Toronto járatra.
-Szerencséje van, még akad néhány darab fapadosra.
-Tökéletes.
Külön örültem is neki, hogy csak a minimális összeggel kell anyut terhelnem.
-A repülő június 18-án, csütörtökön, reggel 6:30-kor indul. Kérem több mint egy órával hamarabb tartózkodjanak a repülőtéren. -tájékoztatott a nő.
-Micsoda?! Még két nap? -hüledeztem. Hogyan tudok majd várni holnaputánig, ha már most majd megőrülök az aggodalomtól.
-Talán nem megfelelő az időpont? -hallottam a vonal másik feléről.
Alig bírtam valamit kinyögni.
-De megfelelő... -szóltam elfuló hangon.
-Remek. Akkor várjuk önöket csütörtökön. Visszhall.
-Viszont hallásra...