Bad Blood

4. rész

Amint belépek a szobámba, egyszerűen fellélegzem. Leülök az ágyam szélére, végigsimítom a takaróm, és úgy nézek körül, mintha ezer éve nem jártam volna itthon. Aztán a tükörképemre téved a tekintetem, és az arcom legalább tíz évvel idősebbnek tűnik. Hullafáradt vagyok, teljesen kimerültem, így egy gyors zuhany után elköszönök anyáéktól, akik aggódva, de megértően utamra engednek. Becsukom magam mögött az ajtót, lekapcsolom a nagy lámpát, így már csak az ágyam melletti aprócska olvasólámpa világítja meg homályosan a szobám. Odanyúlok a kapcsolóhoz, ám ekkor furcsa hang hallatszik az ablakom felől. Összerezzenek, és riadtan odakapom a tekintetem, de mivel a szobámban még fény van, így csak a könyvespolcom tükröződését látom, semmi mást. Nagyot nyelek, majd körbenézek a szobámban, fegyvert keresve. Nem találok jobbat, csak egy a költözésből maradt dobozból kikandikáló esernyőt, ami a nyár végi, még kellemesen meleg és zápormentes napokon nem használatos eszköz, de most kifejezetten jól jön. Vonakodva lekapcsolom a kislámpát, hogy legalább alakokat lássak az ablakon keresztül, és úgy kezdek el lépdelni az ablakom felé, esernyővel a kezemben. Közben olyan gondolatok cikáznak a fejembe, hogy igazság szerint esélyem sincs, mert ha igaz, amit Scott mondott a veszélyes lényekkel kapcsolatban, akkor a karmok és éles agyarak ellen semmit sem érek a királykék esernyőmmel. Alig egy lépésnyire vagyok az ablakkilincstől, és félve, remegő kézzel nyúlok oda. Ki kell nyitnom, hogy körülnézzek, és igen, reménykedem, hogy egy feketerigót fogok találni, nem pedig valami rosszabbat. Mély levegőt veszek, és egy „mostvagysoha" mozdulattal kirántom az ablakom, és kicsapom oldalra az esernyőt.

A következő pillanatban egy fájdalmas nyögés tör fel valakiből, majd hallom, hogy az ablakom mellett valaki csúszik le a borostyánon. Gyorsan kinézek, majd alig pár tíz centivel az ablakom alatt Liam lóg a borostyánba kapaszkodva. Sóhajtok egyet, majd gondolkodás nélkül rácsapok egyet a kezére, hogy leessen.

- Te most szórakozol velem? – kérdi, miközben elengedi az egyik kezével a borostyánt.

- Mi a francot keresel itt? – faggatom, majd ütésre készen megemelem az esernyőt.

- Scott küldött, hogy őrizzem a házat, és mindenképp értesítsem, ha baj van. – mondja.

Leengedem az ernyőt, és kinyújtom a kezem. Liam belekapaszkodik, majd lassan behúzom őt a szobámba. Feláll, lesöpri magáról a leveleket, és rám néz.

- Tényleg addig ütöttél volna, amíg le nem zuhanok? – kérdi.

- Igen, valószínűleg. – nézek rá. – Tudod, ma enyhén szólva elsodortál a parkban.

- Volt más választásom? – tárja szét hitetlenkedve a karját.

Felnevetek. Az igazság az, hogy reggel még meg sem fordult a fejemben, hogy megkönnyebbülést fog okozni, ha egy vérfarkast találok az ablakomban.

. Hoztam valamit, ami segíthet kitalálni, hogy mi vagy. – ránt vissza az elmélkedésből.

Egy könyvet nyújt felém. Átveszem, majd kérdőn nézek rá.

- A neve bestárium. Nézz benne körül, hátha találsz valami használhatót, és meg tudod fejteni, mi is vagy.

- Köszönöm. – mondom, majd fellapozom a könyvet.

Hihetetlenül precíz rajzok, pontos leírások és a mai nap után teljesen hihető információk találhatók a könyvben természetfeletti lényekről, én pedig egyszerűen belefeledkezem. Csak lapozok, lapozok tovább, remélve, hogy találok valamit, ami számomra használható, de egy idő után már nem is érdekel a milétem, csak olvasgatom a hihetetlenebbnél hihetetlenebb lények leírását. Lenyűgöz a könyv, minden egyes újabb oldal ad valamit, valami elképzelhetetlent, valamit, amitől felcsigázódom, és azt mondom, hogy nagyon is érdekel az egész. A harmincadik oldal után ott tartok, hogy legszívesebben időszámításunktól kezdve végighallgatnám az összes természetfeletti történetet. Kicsit úgy érzem, mintha egy másik világba kaptam volna átjárást. Csillogó szemekkel nézek fel Liamre, aki közben már kényelmesen elhelyezkedett a babzsákfotelemben.

- Találtál valamit? – néz rám reménykedve.

- Nem, csak egyszerűen elképesztő ez az egész. – mondom.

- Inkább elképesztően rémisztőnek mondanám. – jegyzi meg.

A következő pillanatban a konyhából anya a nevemet kiabálja, majd annyit tesz hozzá, hogy „Van valaki nálad?". Liam rám néz, majd kétségbeesetten a szobámat kezdi pásztázni, hogy hova bújhatna, ám már hallani kezdjük a lépteket felfelé a lépcsőn. Liam megvonja a vállát, majd annyit mond:

- Két nap múlva találkozunk a suliban, sok sikert! – majd az ajtóra néz, végül a nyitott ablakra, és gondolkodás nélkül kiugrik rajta.

Hallom, ahogy lábai dobbannak a füvünkön, és már nyílik is az ajtóm, anya arcára pedig értetlen arckifejezés ül.

- Mit csinálsz, kicsim? – kérdi, majd ránéz a kezemben lévő könyvre.

- Tanulok. – mondom. – Nem bírtam aludni, és mindjárt suli, ezért úgy gondoltam, olvasgatok egy kis történelmet, hogy jól indítsak a tanárnál.

- Értem, nem kérsz egy kis teát? –kérdezi.

- De. – bólintok rá.

Anya pár perc múlva fel is hozza a teám, majd elköszön, és pillanatokon belül teljes csend ül a házra. Magamra maradok a gondolataimmal, és kezdem kicsit más szemmel nézegetni a bestárium lapjait, próbálok dűlőre jutni, majd pár oldal után, a már hűlő teámért nyúlok, ám mielőtt belekortyolnék, megdermedek, és a kezem megáll. Lassan leeresztem a teát, majd összehúzom a szemem. Beugrik egy kép a tegnap éjszakáról, amikor is anya teát csinált nekem, majd én rá pár órára öngyilkossági-kísérlettel majdnem bent lettem tartva a kórházban. Bámulom a sárgás-barnás színű italt, és próbálok nem arra gondolni, hogy ebben volt valami számomra mérgező. Nagyot nyelek, majd megfordul a fejemben, hogy ismét iszok belőle egy keveset, és ha a reakcióm ugyanaz, akkor legalább tudom, hogy már a saját szüleimtől is tartanom kell, majd a következő gondolatom az, hogy ha az a minimális korty képes volt engem ilyen állapotba juttatni, akkor vajon mit tett volna velem egy egész bögrényi adag? A válasz túlságosan egyértelmű, és az, ahogy anya a kezemben lévő könyvet méregette alig negyedórája, túl sokat árul el arról, hogy talán ő is tud valamit. Az elmém kezd megtelni paranoid gondolatokkal, és nem tudom, mit csináljak. Az agyam racionális része azt kiáltja, hogy anya csak jót akart, és hogy fogalma sincs az egészről, az agyam azon része, amelyik bőszen emlékeztet a mai napra viszont a legkevésbé sem ennyire jóhiszemű. Mély levegőt veszek, és egy rövid időre mindent kizárok. Valahogy muszáj kiderítenem, hogy a tea okozta-e majdnem a halálom, és azt is, hogy anyának van-e valami köze ehhez az egészhez, aztán arra kell rájönnöm, hogy apa is benne van-e, mert ha igen, akkor a szüleimre a legkevésbé sem számíthatok, és egyedül Scotték maradtak nekem. Lehunyom a szemem, és egy kicsit azt kívánom, hogy többet nem nyissam ki. Az egész borzasztóan indult, majd akadt némi reménysugár arra, hogy talán mégis minden rendben van, de a történtek és az általam megállapított összefüggések ismét nyomasztani kezdenek. Felnyitom a szemeim, és minden meggondolás nélkül belekortyolok a teámba. Remegő kézzel emelem el a számtól, és azon gondolkozom, igyak-e még egy-két kortyot, de túl gyávának érzem magam, ha pedig kiderül, hogy nem is a tea miatt történt ez velem, akkor borzasztóan gyerekesnek fogom. Ám a következő pillanatban szédülés tör rám, és a bögre kiesik a kezemből, majd nagy csörömpöléssel a földön darabokra törik, a tea pedig lassan szétfolyik a padlómon. A hangra anyáék lépnek be a szobámban, félig kábultan látom csak őket, elmosódott, homályos alakokként fogom fel a jelenlétüket, látom, hogy elindulnak felém, és érzem, hogy kezdek oldalra dőlni. Mielőtt leeshetnék az ágyamról, apa elkap, majd lehunyom a szemem. Nehéznek érzem a szemhéjaimat, nem bírom nyitva tartani őket, a testemből is kezd minden erő elszállni. A fülem viszont teljesen jól funkcionál, és még mielőtt elveszteném az eszméletem, anya szájából annyit hallok:

- Úgy látszik, a nagyobb dózis sokkal hatásosabb.