Bad Blood

1. rész

Hirtelen ülök fel az ágyamban, majd reflexszerűen tapasztom a kezem a számra, így elfojtva a belőlem előtörő sikítást. Hevesen veszem a levegőt, érzem, ahogy az izzadságcseppek lassan gördülnek le a homlokomon, majd körülnézek a sötét szobámban, és elhatározom, hogy ablakot nyitok. Lerúgom magamról a vastag paplant, felkapcsolom az éjjeli lámpámat, és óvatos léptekkel az ablak felé indulok. Amint odaérek, visszanézek az ágyamra. Vastag paplannal takaróztam, holott kint is és bent is optimális a hőmérséklet, számomra talán még meleg is. De tisztán emlékszem, hogy lefekvés előtt nem tudtam felmelegedni, hiába zuhanyoztam tűzforró vízben, majd ittam teát, még a paplan sem tudott segíteni. Felvonom a szemöldököm, majd az ablak felé fordulok, elhúzom a függönyt, és kitárom azt. Az éjjeli levegő hűvös és kellemes, hagyom, hogy a lágy szellő befújjon a szobámba, és egy kicsit átforgassa az áporodott benti levegőt. Az utóbbi egy-két hétben állandóan rémálmaim vannak, körülbelül azóta, hogy ideköltöztünk Beacon Hillsbe. Barátságos környék, apró település, az emberek is kedvesek, de számomra túlságosan új és szokatlan ez az egész, ráadásul napokon belül elkezdem a tízediket a beacon hills-i gimnáziumban. Az új iskola gondolatától is rettegek, egyszerűen félek az új közegtől, attól, hogy új barátokat kell szereznem, hogy majd meg kell felelnem a tanárok elvárásainak, és talán a sok stressz és a rám nehezedő óriási nyomás az, amitől folyamatosan rémálmok kísértenek. Összehúzott szemmel nézem az utcát, a sötét házakat, a pislákoló lámpákat, majd felidézem az álmom, ami újra és újra megkísért. Utólag visszagondolva nem mondanám félelmetesnek, de tudom, hogy valami igenis nyomaszt abban az álomban, valami megrémiszt. Az egész mindössze annyiból áll, hogy sétálok az erdőben, majd elérek egy helyet, ahol egy vastag kivágott fa maradványa helyezkedik el. Suttogást, lépteket hallok, sokszor erős szél túr bele a hajamba, de én csak állok, és meredten pásztázom azt a dolgot, amiről úgy érzem, hogy úti célom végét jelenti. A visszaemlékezésből egy autó zökkent ki, ami a házunk alatt megy el, szétzúzva az éjjeli csöndet. Odamegyek az íróasztalomhoz, felnyitom a laptopom, majd egy online álomfejtő oldalon keresgélni kezdek, hátha találok valamit, ami segíthet megfejteni az álmom. A keresésem sikertelen, ám a következő pillanatban lépteket hallok az utcáról. A hangok felerősödnek, túl nagy decibellel hallom a cipő sarkának minden egyes koppanását, és ahogy az egyre közeledik felém, én egyre hangosabban hallom. Az ablakra nézek, gondolkodás nélkül felállok, becsukom, majd behúzom a függönyt, de a hangok továbbra is fokozatosan erősödnek. Megijedek, megfordul a fejemben, hogy valaki a házunkban van, így lekapcsolom a kislámpámat, majd halk léptekkel az ajtómhoz megyek, és résnyire kinyitom. Nem látok senkit, ezért tovább növelem a rést, de a látóköröm ismét ismeretlen felismerése nélkül marad. A hang nem a házunkból jön, mivel amilyen hangosan hallom, a lépkedő alanynak már rég előttem kéne állnia. Emeleti szobám van, így kihajolok balra, hátha valaki felfele jön a lépcsőn, de senki. Minden eshetőséget kizártam, így kezdek egyre jobban kétségbe esni, és a szobám szőnyegére rogyva befogom a fülem. A hangok nem múlnak, és a monoton léptek hangja egyre csak visszhangzik a fejemben. Két egymást követő koppanó hang hallatszik, olyan, mint amikor a két láb egymás mellé zár, majd egy röpke másodpercig teljes csend szállja meg az elmém. Ám a nyugalmam nem tart sokáig, ugyanis valaki a nevemet suttogja. „Isabel", hallom ismét, és egyre hangosabban. A szemeim tágra nyílnak, felkapom a fejem, és a földön térdelve kapkodni kezdem a fejem, keresve a suttogó személyt. Szép lassan kitisztul a hang iránya, és a fejem ijedten az ablak felé fordítom. Felállok, és lassú léptekkel odamegyek, majd a függönyön keresztül kinézek az utcára. Az utca kellős közepén egy fekete alak áll, és a házunkra néz. Pontosabban az ablakomra, és ha még pontosabb szeretnék lenni, akkor rám. Sietve hátrálni kezdek, így nekimegyek a könyvespolcomnak, amikről a rezgéstől hullani kezdenek a könyvek. Koppanása hangos, számomra robbanásszerű hangot hagy maga után, majd a következő pillanatban kivágódik az ajtóm, és a szüleim lépnek be rajta aggodalommal teli arccal. Anyukám letérdel mellém, apukám riadtan néz körbe a szobában, de én csak annyit tudok kimondani reszketve, hogy:

- Az utcán.

Apukám odarohan, majd értetlenül néz vissza rám.

- Kit láttál az utcán, kicsim? – kérdezi.

- Nem tudom, én csak egy alakot, de erre nézett, nem láttam az arcát, de engem figyelt, tudom. – hadarom, miközben alig veszek levegőt.

- Én nem látok senkit. – mondja apa, majd tehetetlenül széttárja a karjait.

Anya félig átöleli a vállam, majd kikísér a szobából, le a konyhába. Leültet az asztalhoz, ő pedig a pult mellett szorgoskodni kezd, feltehetőleg a feszült hangulatra vásárolt nyugtató teáját főzi nekem. Az asztalt nézem, és próbálom szabályozni a légzésem, és azon gondolkozom, hogy mondjam el nekik érthetően, hogy valóban láttam ott valakit, nemcsak hallucináltam az egészet, de amint apa leér a lépcsőn, ezt mondja:

- Biztosan csak az álmod része volt, hisz te is tudod, kiskorodban rengetegszer megesett, hogy alva jártál, valamint akkoriban olvastam egy olyan tudatállapotról, amikor azt hiszed, hogy az álom a valóság.

- Apa, akkor ezek szerint még most is álmodom. – mondom neki.

- Kicsim, semmi gond, valószínűleg a polcnak való ütközéskor ébredtél fel, és így az egész egybefolyik. – hiteget.

- Parancsolj, itt a teád! – rakja elém anya.

- Igen, valószínűleg álmodtam. – jelentem ki összeszorított foggal, majd kortyolok egyet a teámba.

Felindulok a teámmal együtt a szobámba, majd a lépcső tetején elhelyezett növényt megöntözöm vele, és az üres bögrémmel lépek be a szobámba. Körülnézek, és próbálok önmagam igazolására találni valami bizonyítékot. A lerúgott paplantól kezdve az azóta már apa által kitárt ablakig mindent végignézek, majd a szemem a laptopra téved, és gondolkodás nélkül beülök elé. Az előzményeket kezdem böngészni, majd rábukkanok pontosan ugyanazokra az oldalakra, amiket néztem, tisztán emlékszem mindegyikre, ahogy megnyitom, tudom, mi lesz az oldal lógója. Lehetséges, hogy alvajárás közben mindez megtörténjen? Nem tartom valószínűnek, sőt egyenesen kizártnak vélem, és egy pillanatra büszkeség és öröm vegyített érzelme önt el, aztán görcsbe szorul a gyomrom, és riadtan az ablakra nézek. Tehát mindez azt jelenti, hogy a hangok a fejemben valósak voltak, a férfi pedig ott állt az utcán.