Violet |H. S. Hun|

harminchatodik fejezet

V i o l e t

 Harry és én gyorsan rebbentünk szét, teljesen meglepett Jay jelenléte. Mit keres itt? "Mi folyik itt?" Kérdezte szemöldök ráncolva.

 Nagyon ideges voltam, Harryre pillantottam, aki nem úgy tűnt, mint aki válaszolni akar. A kezeit bámulta, majd sóhajtott. "A-azt hiszem, mennem kéne." Mondta, majd Jayre emelte tekintetét, végül rám és elmosolyodott. Egy puszit nyomott az arcomra és elment.

 Wow, kösz a segítséget, Styles.

 Miután eltűnt, egyedül maradtam az én egyetlen legjobb fiúbarátommal, Jayvel. A szemébe néztem és egy ártatlan mosoly kúszott ajkaimra. Kínos csend honolt köztünk, de mérgesen törte meg. "Violet?"

"Milyen szép estén-"

"Violet." Szúrósan pillantott rám, amikor megpróbáltam elterelni a témát. Minden oka meg van arra, hogy mérges legyen rám. Mármint, semmit nem mondtam neki Harryről és nem is beszéltünk egy ideje. "Mi folyik itt?"

 Nem válaszoltam, csak bevonultam a házba, követett engem. "Ti jártok?"

"Nem tudom."

"Hogy hogy nem tudod?"

"Hát... már csókolóztunk, de-"

"Hogy mi?" Szemei kikerekedtek. Leültem a kanapéra, ő csak előttem állt, ledöbbenve. "Te megcsókoltad?" Hezitálva bólintottam.

"Igen."

"És nem mondtad el nekem?" Mutatott magára. "A legjobb barátodnak?" Bűntudatot éreztem, élesen szívtam be a levegőt.

"Sajnálom, Jay." Leült a velem szemben lévő székre. "Nem mondtam el, mert tudtam, hogy így fogsz reagálni."

"Hogyan, Vio?"

" Túlságosan védelmezőként." Motyogtam.

"Csak félek, oké? Nem akarom, hogy megbízz benne és aztán a végén bántson téged. Nem ismerjük őt igazán, Vio-"

"De, én ismerem. Ismerem az igazi énjét, Jay." Sóhajtott egyet. "És Elle és én átme-"

"Várj egy percet..." Szemei kikerekedtek. "Elle tudta és nem mondta el nekem? Egész idő alatt tudta?" Uh oh, ez egyre rosszabb.

"I-igen." Felállt és leült mellém.

"Nézd, én törődöm veled." Suttogta, miközben egyik kezét a térdemre rakta. Ez nem néz ki túl jól. Rossz előérzetem van és nem tudom, miért.

"Miért nem akarod, hogy a közelemben legyen."

"Mert... é-én kedvellek, Violet." Leesett az állam.

 Ledöbbentem. A legjobb barátom, már ki tudja mióta, bevallotta, hogy kedvel. Egy filmben éreztem magam.

 Nem akarom megbántani, de én nem szeretem őt, úgy. Feleszméltem, mikor észre vettem, hogy az arca közelít felém. "Jay?" Suttogtam.

"Ssh," Mondta, de én talpra ugrottam, mielőtt bármi rossz történne.

"Nem, nem! Jay, ez nekem nem megy." Ráztam a fejem, mire ő is felállt.

"Miért?"

"Hát nem látod, én kedvelem őt. Nem tudok... Nem tudok úgy nézni rád, Jay. Talán ezzel megbántalak és tönkre teszem a barátságunk, de-"

"Hát, már megbántottál."

"Sajnálom, Jay. Nem tudtam, hogy-"

"Violet." Szomorúan elvigyorodott. "Választanod kell."

"Mi?" Kérdeztem zavarodottan. Az ajtó felé indult, de mielőtt elment volna, utoljára rám pillantott.

"Vagy én, a legjobb barátod már ki tudja mióta és aki rohadt jól ismer és mindig itt lesz neked. Vagy... Harry. Akit csak néhány hónapja ismersz."

"Nem teheted ezt, Jay." Könnyek szúrták újra a szemem. 

"Sajnálom, de muszáj. Nem lehetünk mindketten a tiéd. Nem fogom végig nézni, ahogy összetöri a szíved és csak állni, semmit sem téve."

"De már mindketten velem vagytok."

"Többé már nem." Megnehezíti ezt. "Violet, hozd meg a döntésed. Kit akarsz?" A fejemet ráztam csendben. Sírtam, miért ilyen nehéz ez?

 Bólintott. "Rendben, akkor viszlát, Violet." Mielőtt utána kiabálhattam volna, már el is tűnt. Én pedig csak ott álltam, döbbenten.

 Reggel felébredve az egy órás alvásomból, az iskolába készülődtem. Nem számított a rajtam lévő smink mennyisége, a pufi piros szemeim sehogy sem tudtam eltüntetni. Egy zombinak éreztem magam, belül halottnak.

 Elvesztettem a bátyám, ő nem csak egy legjobb barát volt. Nem rudom, mi történt volnaa, ha engedek neki és elhitetem vele, hogy én is kedvelem. Talán az én hibám. Talán megérdemlem ezt az egészet.

 Kiléptem a bejárati ajtón, Harry már az autójában várt a ház előtt. Mikor meglátott elmosolyodott és kiszállt a kocsiból.

 Nem választhatok közülük, Jay a legjobb barátom és nem veszíthetem el őt. De Harryt is kedvelem. Habár csak, mióta is ismerem? Három vagy öt hónapja?

"Sz-szia."

"Szia." Egy hamis mosollyal üdvözöltem. Mikor közelebb ért hozzám és felfedezte a csúnya, kisírt fejem, a homlokát ráncolta.

"Jól vagy?" Kérdezte, aggódva.

"Persze... csak menjünk. Elkésünk a suliból." Mondtam, majd a jármű felé vettem az irányt. Gyorsan beelőzött engem és kinyitotta az anyósülés ajtaját. Megköszöntem neki, ezután behuppantam. Megkerülte a kocsit és beült, de nem indította be a kocsit. Csak engem bámult, míg  én az ablak felé voltam fordulva.

 Egy kis idő elteltével, sóhajtott és gyújtást adott. Mikor felfedeztem, hogy elhagytuk az iskolát, kissé pánikba estem. "Hová megyünk?"

 Nem válaszolt, csak tovább vezetett.

"Harry, komolyan beszélek." Megint csak ignorált, mire csak sóhajtottam egyet." Legalább azt elárulnád, hogy hova megyünk?"

"Nos, ma lógni fogunk a suliból."

"Erre már rájöttem." Azon kaptam magam, hogy megfeledkeztem minden kételyemről és félelmemről, csak vadul vigyorogtam. "Úgy értettem, hová tartunk éppen?"

"Szórakozni." Mondta, rám pillantva. "Csak várj és láss, Violet."

VISSZATÉRTEM, egyértelműen. Uh god, olyan jó érzés újra fordítani és várni a véleményetekre. Remélem még maradtatok velem páran, őszintén, én sem szeretek sokat várni egy-egy fejezetre a kedvenc fanficeimből. Szóval, megértem ha valaki már elvesztette az érdeklődését, de aki még itt van, annak sok puszi, ölelés, szeretet, raptor, Harry és minden. <3

xoxo

A