Te minek neveznéd, Granger?

Sectumsempra

Valóban nem ejtettünk több szót az ügyről. Ginny tartotta a száját, és úgy tűnt, semmi sincs, ami miatt aggódnom kellene. Hétfőn már a fiúk is elhagyhatták a gyengélkedőt, így onnantól kezdve ismét sülve-főve együtt voltunk mi hárman.

Hétfőn ráadásul a fiúkon kívül a menstruációm is megjött, aminek kivételesen örültem, így még egy gondot lehúzhattam a listámról. A jó hírről, úgy éreztem, Dracót is értesítenem kell, ezért még a reggeli előtt írtam neki egy pár szavas levélkét, amit a menetrendszerű bagolyposta során kézbesítettek is neki. A levél olvastán gonoszul elvigyorodott, és a papír hátoldalára lefirkantott egy választ, majd a bagoly lábához kötözte. A nagy nyüzsgésben senkinek se tűnt fel, hogy a baglya mellém telepedett. Kíváncsian nyitottam szét a pergament, hogy elolvassam Draco hosszúkás betűit.

"Remek. Egy újabb ok a listán, hogy miért ne keressem a társaságod a következő egy hétben."

Kuncogtam egyet magamban, és tovább ettem a reggelimet.

A hét békésen, eseménytelenül telt, élveztem a régi-új rutinomat. Dracóval a hétfő reggeli levélváltást leszámítva egyáltalán nem beszéltünk, így tartottam magam a Ginnynek tett ígéretemhez. Még mindig görcsbe szorította a gyomromat a fájdalom, valahányszor eszembe jutott Draco, vagy a kellemetlen szakításunk, de igyekeztem elterelni róla a figyelmemet. Vasárnap este azonban olyan információhoz jutottam, ami felkavarta a nyugalmamat.

A klubhelyiségben ültünk a tűz mellett, rajtunk kívül már csak egy-két évfolyamtársunk volt ébren, akik Ronhoz hasonlóan a Piton által feladott dementoros házi dolgozaton dolgoztak. Míg ők a szavakkal küzdöttek, én parttalan vitát folytattam Harryvel Lumpsluck emlékének megszerzéséről.

– Dumbledore szerint Veritaserummal semmire se megyek – csóválta a fejét Harry, fel se nézve a bájitalkönyvéből -, de talán van még olyan varázsital vagy bűbáj...

– Eleve rossz irányba indultál el – győzködtem, és végigsimítottam az ölembe telepedő Csámpás hátát. – Dumbledore azt mondta, csak te tudod megszerezni az emléket. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy mások nem tudják meggyőzni Lumpsluckot, te viszont igen. Nem bájitalt kell beadnod neki, hiszen azt bárki megteheti...

– Hogy írják azt, hogy experimentális? – szakította félbe a vitánkat Ron. – Ugye, nem úgy, hogy e-esz-ká...

– Nem – vágtam rá, és a szabad kezemmel elvettem előle a pergament. – Ahogy az "augurium" se a-ó-er-gével kezdődik – mutattam rá egy másik hibára. Miféle pennát használsz te?

– Autokorrektort, Fredéktől kaptam... – mutatott a penna szárát díszítő logóra –, de úgy látszik, kimerült benne a bűbáj...

– Valószínű – bólintottam, mikor kiszúrtam egy újabb hibát. – Ugyanis a dementorokról kell írnunk, nem valami dentoromról, és arról se tudok, hogy Roonil Wazlibra változtattad volna a neved.

– Jaj, ne! – nyögött fel Ron. – Nehogy azt mondd, hogy újra kell írnom az egészet!

Halvány mosollyal elővettem a pálcámat, és kipateroltam Csámpást az ölemből.

– Ne izgulj, meg lehet menteni. – Nekiálltam, hogy egyesével kijavítsam a hibás szavakat, ami meglehetősen pepecs munka volt.

– Imádlak! – vigyorodott el Ron, és hátrahanyatlott a székébe.

– Az jó, csak Lavender meg ne hallja – jegyeztem meg némi szarkazmussal a hangomban.

– Nem fogja – motyogta Ron. – Vagy ha igen, az se baj, akkor legalább szakít velem...