Te minek neveznéd, Granger?

Ami mindent megváltoztat

Ez volt életem egyik leghosszabb napja. Hiába minden könyörgés, Madam Pomfrey nem engedett be minket a gyengélkedőre, amíg Ron szülei meg nem érkeztek, ezért Harry, Ginny és én egész nap a kétszárnyú ajtó előtt szobroztunk, és próbáltunk információt szerezni Ron állapotáról. Közben Harry elmesélte a reggel történteket, kezdve a tévesen bevett szerelmi bájitaltól egészen addig, hogy bezoárkövet dugott Ron szájába. A bezoár valóban megállítja a mérgezés folyamatát, de a gyorsan ható mérgek rövid idő alatt is nagy kárt tudnak okozni. Mi van, ha Harry nem volt elég gyors, és Ronnak valami komoly baja esett?

Összeszorítottam az ajkamat, hogy elfojtsam a feltörni készülő zokogásomat. Ron halálos veszélybe került ma reggel, szüksége lett volna rám, én pedig mit csináltam ez idő alatt? Régi ellenségével hemperegtem. Ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak!

Miért van az, hogy ha boldogok vagyunk, az idő szinte repül, és gonoszul elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy igazán kiélvezzük a pillanatot? Máskor meg, ha összetört a szívünk, vagy igazán rettegünk, lelassul, és minden egyes másodpercben szembesülnünk kell a fájdalmunkkal.

Ez a nap végtelennek érződött. A folyosó végén lévő óratorony fogaskerekei hangosan kattantak minden másodpercnél, és minden kattanás belehasított a fejembe. Mi van, ha Ron nem éli meg a következő másodpercet?

Háromezer-hatszáz kattanás.

Ennyiből áll egy óra, és minden kattanás egy-egy szívdobbanás, egy-egy kétségbeesett ima volt. Kérlek, ne hagyd, hogy meghaljon!

Még csak ki se tudtam békülni vele. Hónapokat töltöttünk haragosan, de mi értelme volt? Nem ér annyit az egész, hogy haragudjunk egymásra, hiszen Ron az egyik legjobb barátom volt. Annyi mindent csináltunk már végig az évek során vállt vállnak vetve, hogy nem sok minden van, amit ez a barátság ne bírna ki. Felőlem Lavenderrel is cuppoghat, ha szeretne. Még kedves is leszek azzal a tyúkkal, annak ellenére, hogy nem szolgált rá. Csak Ront kapjam vissza.

Hétezer-kétszáz kattanás.

Dumbledore professzor és McGalagony professzor léptek ki a gyengélkedőről gondterhelt arccal, de egy szót sem szóltak hozzánk. Harry némán járkált fel-alá, mintha ezzel gyorsíthatná a folyamatot, arcán komor elszántság tükröződött. Tudtam, hogy retteg, hogy amit tett, az nem volt elég, hogy ezúttal nem tudta Ront megmenteni. Mert neki mindig mindenkit meg kellett menteni.

Delet ütött az óra. Az óratorony hangjába még a falak is beleremegtek, éreztem, hogy minden kondulástól összeütődnek a fogaim.

Ma még nem ettem semmit, de nem is tudtam volna. A gyomrom mintha borsószem méretűre szorult volna össze, a torkomban ellenben hatalmas gombócként fojtogatott a sírás.

Tízezer-nyolcszáz kattanás.

Amikor Lumpsluck és Piton bementek a gyengélkedőre, megpróbáltunk belesni a pillanatra kinyíló ajtón, de Ront eltakarták a hófehér paravánok. Az ajtón gyógynövények illata és a betegség jellegzetes szaga áradt ki, amitől elfogott a hányinger.

Harryvel ellentétben Ginny dühösen toporgott az ajtó előtt, mintha odaszögelték volna. Vörös haja csak még élénkebbé tette a szemében lobogó tüzet, mintha puszta akaraterővel életben tarthatta volna Ront. Szinte láttam, hogy bármelyik pillanatban elszakadhat nála a cérna, és rátörheti az ajtót szegény Madam Pomfrey-ra.

Tizennégyezer-négyszáz kattanás.

Ismét kinyílt a kétszárnyú ajtó, Lumpsluck és Piton kiléptek rajta. Lumpsluck arca csupa sajnálkozás, Pitonéról semmit sem lehetett leolvasni. Vajon szólnának nekünk, ha nagyon nagy baj lenne? Ugye, igen?