Adelin White nehéz pillanatokat él meg.
Édesanyja halála után, a nevelő apja kapja meg a szülői felügyeletet, aki nem más mint Los Angeles hírhedt Kókain bárója.
Aaron Martinez egy nagyképű, beképzelt férfi.
Azok a férfiak közé tartozik, akik csak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy kicsit feszült voltam. Na jó! Nagyon feszült voltam. Egy tökéletes, romantikus asztalnál ültem. Aaron velem szemben foglalt helyet és le sem vette rólam a szemét. Elképesztően festett. A haját hátralakkozta. Fehér inget és fekete öltöny nadrágot viselt. A ruhadarab tökéletesen ált rajta, és kiemelte a borostás arcát és a csillogó szemét.
-Jó estét kívánok! Mit hozhatok? -kérdezi kedvesen az idős hölgy, amint az asztalunkhoz ér.
-Válassz te előbb. -pillant rám Aaron, így az asztalon lévő étlapra nézek. Azon van felsorolva minden étel és ital, ami itt kapható. -Nyugodtan kérhetsz bármit, nem számít az ára!
-Ugyan az nekem is, csak én párolt gombát kérnék hozzá.
-Rendben! Egy kis türelmüket kérem, és amint elkészült a rendelésük, azonnal hozom. -mosolygott ránk.
-Most pedig mond, minek tanultál ki? -teszi fel a kérdést, miután a pincér magunkra hagy minket.
-Sokaig nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni. -kezdem el a történetet. -Eleinte, mint minden lány, én is sminkes szerettem volna lenni. Azonban amikor egyetemre jelentkeztem, akkor tudatosult bennem, hogy könyvelő szeretnék lenni.
-Nehezen ment az egyetem? -érdeklődött tovább.
-Voltak jobb és nehezebb napok. Nagyrészt tanulással töltöttem, ami unalmasan hangzik, tudom, de a tananyag nem szállt bele az agyamba magától.
-Igen! Ebben egyet kell, hogy értsek veled. -mondja jó ízűen nevetve, miközben kihozzák a rendelésünket. -Köszönjük!
-Köszönjük! -mondom én is hálásan, aztán Aaron felé fordulok. -Én ön miért döntött úgy, hogy rendőr szeretne lenni?
-Édesapám rendőr volt. Kisfiú koromban, mindig felnéztem rá, és olyan akartam lenni, akárcsak ő. -emelte ajkához a poharat és belekortyolt a vízbe. -Halála után döntöttem úgy, hogy én is rendőr szeretnék lenni.
-Sajnálom! -szégyellem el magam. -Nem állt szándékomban a kérdésemmel megbántani önt!
-Nyugi! Nincs semmi baj. -neveti el magát, látva a reakciómat.
-Tényleg ne haragudjon! -szabadkozom tovább.
-Gyere! Mutatni szeretnék neked valamit! -talpra szökken, majd egy lépéssel a székem mellett terem, és felém nyújtja a kezét.
Megeszem az utolsó szeletet a tányéromról, azután elfogadom a felém nyújtott kezét, melynek ujjai összekulcsolódnak az enyémekkel, és kivezetnek az étterem tetőterére.
A korláthoz sétálok és egy mesés kilátás tárul elém. A város éjszaka, innen fentről csodálatos. Szinte leesik az állam a látványtól. Évek óta élek itt, mégsem láttam még ennyire szépnek. A következő pillanatban két kar fonódik a derekam köré, majd Aaron a vállamra hajtja a fejét és egy csókot hint a nyakamra.
-Ez csodálatos! -hajtottam a fejem a mellkasához.
-Bizony, hogy az!
-Évek óta élek itt, viszont sosem láttam még ennyire szépnek New Yorkot! -mondtam boldogan. -Köszönöm, hogy megmutatta. -fordulok meg a karjai között.
-Ha minden alkalommal ennyire boldoggá tehetlek mint most, akkor minden nap, és minden éjjel megmutatom neked New Yorkot! -mélyen a szemembe pillantott, majd a kezével megtámasztotta az arcom. Hüvelykujjával végig simított az ajkamon, majd közelebb hajolt hozzám. A tekintete fel és le járt. Úgy nézett rám mintha fontos lennék. Mintha kedvelne. Mintha vigyázna rám. Az ajkam és a szemem közt kapkodta a szemét.
Lábujjhegyre álltam és határozottan megcsókoltam. Aaron ajka meleg és puha volt. Nagyon lassú és érzéki csók volt. Aaron azonnal reagált, és hátra túrta a hajam. Beleborzongtam az érintésébe. Csak ő és én voltunk. A pillanat csak a miénk volt.
Miután hazaértünk, Aaron a szobám előtt köszönt el tőlem, de nem igazán akart elengedni. Láttam rajta, hogy szíve szerint behívna a szobájába, de azt is érezte, hogy ezzel még várni kéne. A fontos mégis az volt, hogy mellette úgy éreztem, hogy biztonságba vagyok.
