Jay és a gang a parkban voltak, és erős balhéba keveredtek néhány kamasszal, akik azt állították az olyan öreg emberek mint Jay és a gang nem is tudnak gördeszkázni.
- Szaltózz egyet papi. - gúnyolódtak a kamaszok.
- Mutasd meg nekik Jay! - buzdította Jake.
- Igen. - tette hozzá Sunghoon.
- Én is megtenném, de Sunoo épségben vár haza. - mondta Riki.
- Fogd már be, senkit nem érdekel, hogy mit vár az asszonyod. - hurrogta le Jake, és ebben kivételesen a kamaszok is egyet értettek.
Mit volt mit tenni, Jay-nek muszáj volt szaltóznia. Igazán kínos lett volna ugyanis megmondani, hogy ő még a száraz talajon sem tud, nem ám, hogy gördeszkán. Szóval, megpróbált szaltózni. És nem úgy sikerült ahogy azt tervezte.
A gang és a kamaszok mind nevettek a földön fekvő Jay látványán.
- Hehehe. - grimaszolt Jay is. - Figyi... Azt hiszem eltört a lábam.
- Mi van? - fagyott le Jake.
Sunghoon letérdelt és szemügyre vette Jay lábát.
- Ez fáj? - fordított rajta egy erősebbet.
- Igen bazdmeg te autista, ez fáj. - sziszegett Jay.
- Be kéne vinni a kórházba. - állapította meg Jake.
- Gyors felhívom Sunoo-t és megmondom neki, hogy kicsit késni fogok. - mondta Niki.
- Mi... Mi nem voltunk itt. Nem a mi hibánk. Ne mondjátok el anyunak! - pánikoltak a kamaszok, majd elfutottak.
Jake hívott egy mentőt, míg Riki megbeszélte Sunoo-val, hogy később megy haza, de mindenképpen várja meg őt a vacsorával.
Negyed órán belül ki is ért a mentőautó, és két izmos betegszállító feltette Jay-t egy hordágyra, majd betették az autóba.
- Ácsi ácsi. Mi nem mehetünk? - tette csípőre a kezeit Sunghoon.
- Hát, velünk nem, de a kórházba bejöhetnek, ha megtudják maguknak oldani. A betegkez meg majd ha az orvos megengedi. - magyarázta az egyik mentős.
- Dehogy beteg, csak eltört a lába. - legyintett Sunghoon.
A két mentős felvont szemöldökkel néztek egymásra, majd inkább csak beugrottak a járgányba és ágyűt intve elhajtottak.
Pikk-pakk be is szállították Jay-t az egészségügyi intézménybe, és mivel a lábtörését akut esetnek nyílvánították, Dr. Yang ebédszünete után rögtön be is vitték a műtőbe.
- Most egy kis gázzal elaltatunk, jó? - nézett Dr. Yang, Jay-re, miközben az egyik nővérke szúrt neki egy branült.
- Jó... - motyogta Jay, majd elkezdte belélegezni azt a rossz szagú gázt, aminek hatására másodperceken belül elcsicsikált.
A műtét után, Jay nagyjából még fél órát aludt, és mikor felkelt egy kétszemélyes kórteremben találta magát, az ablak melletti ágyban, szobatárs nélkül.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Dr. Yang.
- Őszintén? Jó szarul. - mondta Jay. - Kibaszottul fáj a lábam.
- Ez teljesen érthető. - bólintott Dr. Yang. - Hozzak esetleg fájdalomcsillapítót?
- Nem kell. Kibírom, mert kemény vagyok mint a kád széle. - közölte Jay. - Hogy hívnak? - kérdezte meg nem egész egy percnyi csend után.
- Dr. Yang Jungwon. - válaszolta a kérdésre az orvos. - Miért érdekel?
- Szép a szemed és tetszik az orrod. Megcsókolhatlak?
- Az nem lenne túl erkölcsös, tekintve, hogy a páciensem vagy. - nevetett fel Jungwon.
- Jó, akkor majd megcsókolhatlak, ha már nem leszek a páciensed? - javította ki a kérdést Jay.
- Meglátjuk. - mosolygott Jungwon. - De ne aggódj nem kell sokat várnod a válaszra. Ha van valaki aki ellát téged amíg gipszben vagy, akkor akár holnap el engedünk, saját felelősségére.
- Sima ügy. - mondta Jay. - Itt lakik az unokahúgom a közelben, majd lebeszélem vele.
- Nagyszerű. - állt fel Jungwon. - Most még van dolgom, de majd benézek később. - mondta, és elindult az ajtó felé.
- Holnap ilyenkor már csókolózni fogunk, Dr. Yang! - kiáltott utána Jay.
- Alig várom. - ment ki Jungwon kuncogva a kórteremből.
Vége
