Az Elérhetetlen

eighteen

William illedelmesen kiengedett a tanteremből, majd utána kilépve, becsukta maga után az ajtót.
Az ajtóra mutattam.
- Nos ez az osztálytermünk. Ez a terem van a legmesszebb mindkét mosdótól egyaránt. Vagyis, ha wc-re kell menned, az legalább 15 percet elvesz az órából. - mondtam
William kimérten hallgatott.
Elindultunk, és én sorra mutattam a termeket.

- Ez a komplex terem. Van neki egy szertára is, de mi oda nem mehetünk be.
William bólintott egyet.

♧

- Ez a... - William félbe szakított
- Mesélj magadról. De az osztályról is mesélhetsz, nekem mindegy. - vállat rántott
Össze fontam a karomat.
- Összesen 31-en vagyunk, de most már 32-en.
William össze ráncolta a homlokát.
- Akkor valaki hiányzik. - mondja
- Igen, Thomas. Az osztályelsőnk. Nagyon okos. - mondom mosolyogva
- Van barátod?
- Igen, Flora. - mondtam lelkesen - És itt vannak a mosdók. - mutattam
- Én nem olyan barátra gondoltam... hanem akivel együtt vagy?

Megálltam.

- Ez nem rád tartozik!
- Csak kíváncsi vagyok. - mondta, szemei csillogtak
- Miért jöttél ebbe a suliba? Miért nem maradtál az előzőbe?
- Tudod, van itt egy barátom. Ah előző iskolában, hát... minden unalmas volt. Meg maga a szakma is nem tetszett. Izgalomra vágytam. A barátom azt mondta, hogy itt megkapom. Viszont az az egyetlen hátul ütő, hogy egy évvel alatta kell járnom, valami hülyeség miatt. Amikor mondta az igazgató csak annyit hallottam, hogy bla-bla eggyel lentebbi osztályban kezdesz, bla-bla, tudod. - mondja

- Értem, az szar lehet.
- Jah. Apropó ismered Chase-t. Asszem feletted jár? - tanakodott
A pulzusom megemelkedett.
- Most elutazott. Már nem is tudom hova. Németország talán, nem tudom. - mondja
- Igen ismerem. - mondom
- Na és milyen? Kedves? - kérdi, miközben az egyik tabló képet nézi
A torkomban lévő gombócot próbálom lenyelni. Nem megy.
- Hát nem is tudom... - tanakodom
- Úgy tudom vannak itt is barátai. Eric, Lucas meg valamilyen He-, He... - nem jut az eszébe

- Hedvig.
Csettint a nyelvével.
- Pontosan.
- Hát. Hedvig az egy...
- Okostojás? Kocka? Nagyképű? - kérdi
Az arcomról próbál olvasni.
- Óh, hát ő egy kurva? Ugye eltaláltam?
Bólintok.
- Most össze vesztek Lucassal, ki tudja mikor bekülnek majd ki újra. Valamelyikük mindig megbocsát a másiknak. Lucas amúgy a foci csapat egy kiemelkedő játékosa. - mondom
- És vonzónak találod? - kérdi
Elindulunk a lépcsőház felé. Irány a felső emelet.
Néma vagyok.
- Szóval igen?
Köhintek egyet.
- Nem lehetne másról beszélni, és különben is ő nagyképű, beképzelt, arrogáns és még ott van az ő Hedvige. Ha amúgy bárki is rá néz az ő tulajdonára, megöli, de tényleg. Nem hazudok, anno azért kapott intőt, mert egy lány rá nézett Lucasra, meg egy kicsit flörtöltek, és Hedvig egy vágást ejtett a lány szeme mellett. Csak ezért nem csaptak ki, mert nem a szemét találta el. Meghát az apja befolyásos ember, mindent el tud intézni, amit ág k ici-pici kis lánya kér tőle. - mondtam - Meg Lucas nem az esetem, meg sem közelíti.

William felvonta a szemöldökét, majd rám nézett.
- Akkor mesélj, milyen a zsánered?

Chase Jaxon White

Pillantásomat kereste, de nem hagytam neki.
- Ez már tényleg magánügy! - enyhén már sípítottam
- Lényegre tértünk!
- Nos ez a tanári. Ide gondolom sojqt fogsz járni, szóval el ne feledd, merre találod! - mondtam - Hogyha még tovább mész ott fogod találni az igazgatóit, remélem arra nem fogsz szokat járni.
- Mi az? Netán féltesz?
- Álmodban Szőke herceg. - mormogtam
- Hogy mit mondtál? - kérdezte kacéran
- Semmit!

- Erre van az udvar. Szünetekben nem kötelező le jönni, de az osztályfőnök minket páros lábbal rúg ki, ha nem vagyunk szünetben a szabad levegőn.
Az udvarunk nem kicsi, a középiskolákhoz képest. Rengeteg pad, kosár pálya, néhol egy-két rejtek hely.

- Az előző iskolámnak nem volt ekkora nagy az udvara. - jegyzi meg William
Elsétáltunk az udvar végéig, majd elindulunk vissza.
- Az iskola, hosszú múltra tekint vissza. Ebben az évben lesz 120 éves. Nagy szám.
William rám tekint, majd vissza mered az iskola udvarára.
Sétálunk, és sétálunk, majd egyszercsak, gyenge madárcsicsergés csapja meg a fülemet.
Riadtan körül tekintek, és egy madarat látok egy bokor tövében. Vér borítja be a madár egyik szárnyat. Oda sietek, hogy közelebbről megnézzem. Minél közelebb érek, annál jobban lassulnak le a mozdulataim, nehogy megilyesszem.

A madárka, csak fekszik a földön, semmit nem tesz. Végig nézi, ahogy hozzá érek, és óvatosan kiveszem a bokorból.

William eddig észre sem vette, hogy miben ügyködök, csak akkor amikor már a kis markomban tartom a tüneményt.
- Hát mi történt veled kismadár? - gügyögtem neki
- Eltört a jobb szárnya vége, vagyis nem tud repülni, és el fog vérezni, ha nem látják el azonnal... - sorolta William
Nem mondod Sherlock...

Át vette a kismadarat és elindult a legközelebbi ajtóhoz.
- Van itt a közelben biosz terem? - kérdezte
Össze ráncoltam a homlokomat. Persze, hogy van. Ez egy gimnázium!
- Igen.
- Meg tudnád nekem újra mutatni, idefele jövet inkább rád koncentráltam, nem a termekre. - vallotta be
- Nem mondasz újat, van szemem.
- De még mennyire szép. - bókólt
Megforgattam a szemeimet, mire ő felkuncogott.
Elindultunk a biosz terem felé. Eközben nem váltottunk beszélgetést, csak a madárka kínjai közepette, megejtett csiripeléseit, amik egyre csak hallkultak.

Egy biosz tanár van az egész iskolában. A könyörületet nem ismerő Mr.Scott, az iskola legrosszabb diákjai is álmukban, sem kívánnak azt a tanárt. Fenyegetései nagyon is célba érnek. Mindig.

Mikor betoppantunk a biosz terembe, már nem voltak ott diákok. A padlón látszott a takarító nő szorgos munkája. William, a vélhetőleg biosz szertár felé vette egyre ütemesebb lépteit. Mikor oda ért megtorpant, egyik kezét a madárkán tartotta, a másikkal pedig az ajtó kilincsét markolta. Egy engedély kérő pillantást vetett rám, de a válaszomat nem méltatta megvárni.

Az órák végeztével, minden tanár haza megy, és hála jó istennek a biosz tanár is úgy döntött, hogy haza megy. William neki is kezdett, mint egy orvos. Megkereste a gézt, ollót, egy fogpálcikát, amit tud majd a szárnyának ,,tartást,, adni. Precízen vitte véghez a műveletet. Szemrebbenés nélkül, vágott, rakott, ide-oda dolgokat. Majd a kémiás polcokhoz fordult, ahol különböző vegyszereket lehetett megtalálni.
Levett egy üveget, egy fecskendőt, és bele döfött a fiolába. Ki vett az üvegből, egy kis folyadékot, majd a madárka szúrta. Ilyedten néztem, amit művel.
- Fájdalom csillapító! - motyogta
A madár mielőtt belé döfte volna az injekciót, nagyon idegesnek látszott. Viszont miután megkapta William elmondása szerint a fájdalom csillapítót megnyugodott, és kényelmesen le pihent William nagy kezében.
- Haza viszem, és majd ott gondoskodni fogok róla. - ígértem
Rám nézett.
- Nem.
Haragos arcot vágtam rá.
- Miért?
- Azért, mert anyukám állatorvos és több tapasztalata van, mint neked cicabogár. - mondta
Duzzogva beszéltem nyereségét.

Miután végeztünk a szertárban, kisétáltunk az iskola elé. William a markában tartotta a csöpséget, aki éppen élete valószínűleg legjobb alvását élheti át.
- Szia. - köszöntem el
- Szia törpe. - mondta

Hogy mivan?! Törpe?

Sziasztok! Köszönöm a visszajelzéseket és a vote-okat! 🥰 További jó olvasást, és találkozunk jövő héten!