Az Elérhetetlen

twelve

♧

8 évvel ezelőtt...

Hideg van. Érzem, hogy lefagy a fülem. Kint esik a hó, és sötét van.
- Kicsim máma vacsorára jönnek hozzánk vendégek. - kiáltotta föl anya a lépcsőn
Vissza ugrottam az ablakból és le huppantam a székemre.
Elkezdetem rajzolni hópihépket. Az ablakból áradó hideg libabőrössé tett.
- Kicsim csugd be az ajtót megfázol. - mondta anya felérve a szobámba
- Rendben! - mondtam
Nem érem el. Nem érem el.
A kezemmel hadonáztam, ki az éj sötét tájba, miközben hópelyhek szállingóztak a kézfejemre.
Egy rossz mozdulat és mindennek vége.

Arra ébredtem föl, hogy egy meleg kéz tapogatja az arcomat, majd megnézi, hogy lélegzem-e. Minden ködbe burkolózott az azelőtti eseményekből.

Egy kórházban ébredtem. Fájt a fejem egy ponton, amit most  gézzel borítottak be. Pislogtam, a látásom még nem volt éles, de öntudatomnál voltam. Amikor csak valaki elindult felém.
- Kicsim hát felébredtél. - anyukám hangját hallottam meg, akinek ezek után könnybe lábadt a szeme
- Azt hittem, hogy... - nem fogtatta, hanem inkább, olyan szorosan megölelt, hogy az többet mondott minden szónál.
Fájtak a testrészeim, amikre anyukám rá helyezte a testsúlyát. Nyögtem egyet az egyhe fájdalom miatt, felhívva anyukámra a figyelmet, hogy lehet, hogy szeret, de a szerveim és a végtagjaim, azért maradjanak már a helyükön.

Anya riadtan rám nézett könnyekben úszó szemeivel.
- Anya, azt hiszem a kezem... - nyögtem - mindjárt agyon nyomod
Anya elmosolyodott és enyhe boldog nevetéssel fel emelkedett rólam
- Mi történt? - kérdeztem
Drágám, kiestél a párkányból, amikor próbáltad becsukni az ablakot.  - mondta
Végig símította hideg kezeivel az arcomat.
- Eltört a jobb kezed. - mondja - Az a szerencséd volt, hogy pont akkor érkeztek meg a vendégeink, és volt ott egy fiú aki pont úgy ugrott oda éppen, hogy csak a karodra estél rá. Akkor már nem voltál magadnál. Mekkora szerencse istenem. Meg is halhattál volna. - mondja miközben újra könnybe lábad a szeme
Nem tudok megszolalni a fáradság miatt amit érzek, ezért csak bólintok egyet és elnyom az álom.

♧

Most:

Chase Jaxon White
személyesen

Mellette nagy barátja Eric Morales, a hírhedt móka mester a négyes közül.
Egymásra néztünk Flora-val és el sétáltunk volna mellettük, ha nem ütköztem volna egy eléggé kidolgozott pihe puha izmos felső testbe.

Ott maradtam volna... ( ki nem? )
De vissza csöppenve a valóságba, rá döbbenve arra, hogy az előttem álló személy, nagyképű, domináns, öntelt és még a fél iskola lányainak legszebb vágya...

Kibújtam a mellkhasából és fel húzott szemöldökkel rá néztem.

- Tudod Mr. Tökéletes 5 perc és becsöngetnek. Nekem meg a másodikon van órám. Szóval ha arrébb tennéd a böhöm nagy testedet azt nagyon meg köszönném. - mosolyogtam rá

- Nos oké virágszál. Engem nem érdekel, hogy hány óra van. Az sem kifejezetten, hogy hol van órád. Tudod te, hogy mit akarok? - mondta
- Gyere menjünk be. - mondta Eric Flora-nak

Végig néztem ahogyan ők besétáltak, és én meg itt maradtam ezzel az álattal. Na jó erre még vissza térünk... - jegyeztem le magamban
- Egyáltalán miért fontos, hogy válaszoljak rá?! - mondtam kissé idegesen

Az óra ketyeg én meg itt vele...

- Virágszál megegyeztünk. - mondta kissé rekedtes reggeli hangján.

Be szívtam a levegőt, s majd ki fújtam.

- Ide figyelt kis huszár. Első óta észre sem vettél, majd hirtelenjében be kattan neked valami, amikor én csak szeretnék egy normális évet eltölteni. De jössz te és a fogadásod meg minden, és olyat kérsz tőlem, amit eddig egy lánytól sem. Nem gondolod, hogy ez egy picit furcsa? Mert nekem igen. - mondtam ki egy szuszra

Megfogta a két vállamat, hogy a szemébe nézzek és neki kezdett.
- Figyelj pici lány. Emlékszel amikor nálatok voltunk vacsorán? - mondta
Nem tudtam hirtelen szót ki ejteni a közelsége miatt, ezért csak bólintottam
- Akkor estél ki az ablakból. - mondta
Bólintottam...
- Amikor, láttalak aznap... Az ablakban. Olyan rossz napom volt akkor. Senkihez nem volt kedvem. Sőt semmihez sem.
De, amikor a kocsink megállt a házatok előtt... Észre vettelek, ahogy a hópelyheket figyelted. A csillogás a szemidben, soha nem láttam még olyat.
Amikor, kiszálltam az autóból, csak téged figyeltelek. Próbáltad becsukni az ablakot, akkor a pulzusom, már az egekben járt, és amikor ki estél. Futottam... elestem, de megvoltál. Rá estél a kezedre, de a fejedet sikerült megvédenem. - mondja, majd egy kis szünetet hagy

- Nem voltál magadnál... és azonnal hívtuk a mentőket. Anyukád könnyek közepette a karjaim közé borult, és megköszönte. Én, akkor nem tudtam semmit sem mondani, mert csak azok a csillogó szép szemek jártak a fejembe. A gondtalanság... ezt sugalta a pillantásod.
Én egyaltalan, nem voltam sohasem gondtalan, de te. Reményt adtál... a tekintetetedben láttam a reményt. - mondja

Az emlékek fel törnek bennem. Minden az napról. Anya említett valakit, de nem tudtam, hogy az Chase...
Chase megfordult és bement az iskolába...
Én ott álltam, számomra minden megváltozott. Most.
Láttam, hogy van egy percem beérni. Gyorsan össze kaptam magamat, egy kusza könnycseppet el töröltem és bementem az iskolába.

Az érzelmek, kezdenek ki bújni az irányításom alól.