one

209 3 0
                                    

- Drágám ezerszer mondtam hogy, kellj már fel iskola van - kiálltja föl anya a lépcsőn
Én csak ezek hallatán elkezdek nyöszörögni és ráveszem magam hogy, ki kelljek a pihe-puha kis ágyikomból.
Gyorsan bemutatkozok miközben kezdek valamit a fürdőszobában magammal.
Robin Stars vagyok. 18 éves gimnazista lány.
- Kész a reggeli! - kiállt föl anya - Rendben. - mondom, abban a tudatban hogy még úgy nézek ki mint egy élőhalott
Apukám jogász, anyukám pedig közgazdász. Mindketten azt szerették volna, ha én az ő munkájukkal foglalkoznék, de én úgy voltam vele hogy, bocsi ezt én hanyagolom, szóval turisztikára mentem. Mindig is stewardess akartam lenni.
Angolul és németül is tanultam általánosban, és most folytattam ezeknek a nyelveknek a tanulását.

A gardróbomhoz érve kiválasztottam egy fehér blúzt, és egy fekete ceruza szoknyát, meg felvettem hozzá még egy harisnyát. Felkaptam a cuccom és már rohantam is le hogy, bekapjak pár falatot mielőtt le késem a buszt. - Jó reggelt, sikerült felkellni! - mondta anya - Úgy tűnik. - motyogtam
Bekaptam pár falatot, mielőtt le nyeltem volna az utolsót mentem is a szélfogó felé hogy, felvegyem imádott fekete magassarkú csizmámat.
Már köszönni akartam volna, amikor anya még egy szóra meg állított. Egy barna kósza hajtincset megfogott ésa fülem mögé tette. - Legyen szép napod, kicsim. - mondta - Neked is anya. - a gondolataim máshol jártak, és akkor vissza zökkenve rájöttem, hogy a kétségeim a sprintelésem iránt be fognak bizonyosodni, ha nem indulok el rögtön.

A buszmegálló felé, igyekeztem nem kitörni a sarkam. Hát ez nem sikerült.
Úgy értem a buszmegállóhoz érve azon tanakodtam, hogy az elkövetkezendő napokban jegelnem kell majd a sarkamat.

A busz megérkezett, jólvan Robin, legalább a buszt elérted. Majd láttam a busz ablakára rátapadt barátnőmet, Flora-t. Csillogó szemekkel figyelte végig ahogyan felszállok a buszra. A gimi kezdete óta ismerem és ő az egyetlen igaz barátnőm. - Szia! - köszöntem, majd igyekeztem leülni úgy, hogy ne törjem ki a bokámat. - Szia, te egyszerűen varázslatos vagy! - jelentette ki vigyorogva - Néz magadra is milyen bomba vagy! - mondtam neki mosolyogva
Flora 16 évesen elvesztette az apukáját így most az anyukájával él. Szeret könyvet olvasni, és azokat jó alaposan kibeszélni. Ha a kibeszélésről vagy elemzésről van szó akkor nem csak könyvek hanem, fiúk téren is nagyon ott van. Ő neki csomó barátja volt már, vagyis tapasztalt. Viszont vagyok én akinek egy barátja sem volt. A barátkozás sosem volt az én asztalom.

#legjobböribarikörökké

Már az iskolához közel feltettem neki azt a csodás kérdést amire én magam sem tudtam a helyes választ ezért hozzá fordultam.
- Szerinted lesz barátom? - kérdeztem
- Hát akik járnak ebbe az iskolába nem hiszem. - mondja csalódottan
- És épp ezért jössz el ma velem bulizni a Fifty Disco-ba, úgyis tegnap dobott Nick.-mondja lelkesen
- Disco? - mondom egy kissé elbizonytalanodva
- Igen, máma, gyere kislány nem lesz gond, jó buli lesz! - mondja vidáman
Még egy kicsit gondolkozok majd, rábolintok.
- Ezazz, végre bulizni megyünk! - mondta lelkesen és megölelt, én is vissza öletem.
Leszálltunk a buszról majd, elkezdtünk ötletelgetni hogy, ki milyen szettet vegyen föl az estére.

A folyosón oda érve a szekrényemhez, Flora tett föl egy kérdést.
- Szerinted még itt tanul? -kérdezte
- Őt lehetetlenség kirugni. -mondtam
Hogy kiről is van szó, az iskola csajfelszedőgépéről, nem másról mint,

Chase Jaxson White

Beszelgetésünket Liam Parker zavarta meg. - Szia cicababa. - mondta
- Szia, neked is. -mondtam, gúnyosan
Liam már évek óta rám van kattanva, de én őt nem bírom nagyon, túl nyomulós és néha beképzelt is, úgy halottam hogy, az előző barátnőjét megverte mert nem engedelmeskedett neki.

#zakkantapasas

- Mint szeretnél zárjuk rövidre. - mondtam
- Téged meztelenül az ágyamban. - jelentette ki széles mosolyával
- Ez konkrét volt, szerintem vándorolj más vizekre bájgúnár. - mondtam majd egy enyhe mosoly keretein belül elsétáltunk Flora-val Liam mellett.

-Mi lesz az első óránk? -kérdezte Flora
- Német. - mondtam
A teremhez menet elsetáltunk a menő emberek mellett is akiknek tagjai csupa végzősök de, mindenki ismeri őket:

- Eric Morales- a tipik móka mester
- Hedvig Carmella- az iskola kurv@ja
(a fél suli)
- Lucas King- Hedvig mostani barátja
- Chase Jaxson White- minden lány álma hogy, egy egyéjszakás kalandot vele töltsön, és ez őt nem is zavarja. Ő nem ugrál senki után. Ő a főnök. És a legutolsó sorban, senki nem mer neki nemet mondani, hisz tudják hogy, ő a suli alfahímje.

Ezek négyen a tökéletes négyes.

De ahogy mi hívjuk drága barátnőmmel:

A beképzelt ,,mindentudók,, négyese

1 Szabályom volt magamhoz amihez tartom is magamat :

Ne kezdj ki egy négyes taggal sem!

Ezt eddig sikerült tartanom.

Amikor el mentünk mellettük Hedvig megszólalt. - Jajj de kis nyomik, csak nézz rájuk Lucas. - mondta és elkezdett nevetni
Tudom, néha megered a szám és ezt sajnálom de, ezt most nem hagyhattam annyiban...

Az Elérhetetlen Where stories live. Discover now