•^°Our Summer°^•

⑅ Faház ⑅

Egész héten a hétvégét vártam. A faház építés, egy olyan dolog, ami kimaradt a gyerekkoromból. De most, majd Minhoval, bepótolom!

Miután hazaértünk a kis túránkból, addigra teljesen fekete volt az ég. Semmit sem láttunk, és mivel olyan okosok voltunk, hogy telefont se vittünk, ott botorkáltunk a sötétben.

Másnap bementem az oviba, és megbeszéltem Yunával a dolgokat. Szerencsére megértő volt, és mondta, hogy nincs semmi baj. Nem mindenkinek valóak a gyerekek. Csodálom és tisztelem őt, amiért ilyen jól bír a kölykökkel.

Minho viszont egész héten dolgozott rendesen. Reggelente ment a boltba, aztán ilyen délután öt körül jött, addig tartott a műszak. Utána átvette a helyét más. Ilyenkor, mikor hazajött, még nem volt késő, és tudtunk beszélgetni. Általában az életről és annak értelméről. Meg a multunkról. Meséltem neki Felixről meg Hyunjinról is. Egyszerűen nem tudok elszakadni a múlttól. Fájdalmas.

Péntek este volt, már nagyon késő. De mivel én olyan rettentően okos voltam, hogy megittam alvás előtt két pohár vizet, kicsit beindult a húgyhólyagom. Majdnem össze pisiltem magam, így kikeltem az ágyamból, és kisurrtantam a wc-re. Már végeztem a pisiléssel, és e kezemet mostam, mikor valami megütötte a fülemet, szokatlan hangokra lettem figyelmes. A nappaliból jött. Valaki mintha motoszkált volna...

Elzártam a csapot, és síri csendben elhagytam a mosdót, de előtte kezembe kaptam egy tusfürdőt ha esetleg kupán kéne csapni valakit. Sötét volt, így nem nagyon láttam semmit, de mivel ebben a házban lakok születésem óta, tudtam mi merre van, így egyszerűen eljutottam a nappalihoz. Valóban onnan jött a hang, de mostmár tisztábbá vált. Először nagyon megijedtem, fogtam a tusfürdőt és támadóeszközként használva, a fejem mellé emeltem. Halkan beosontam a nappaliba. A hangok teljesen kivehetőek voltak. Valaki sírt. Minho. Felkapcsoltam a lámpát, és valóban igazam volt. Minho zsebkendővel a kezében ott pityergett a kanapén.

- Hyung.. - Hangom ellágyult, a tusfürdőt pedig leemeltem a magasból.

- Jisung? - Minho hátrafelé fordult, így tekintetünk találkozott. Szemei kisírtak voltak, orrai körül pedig teljesen piros és kidörzsölt volt a bőr. - M-mit keresel itt? Minek van nálad egy tusfürdő? - Megtörölte a szemeit és eldugta a zsebkendőt.

- Min, mi történt? - Szóltam hozzá halkan, és leültem mellé a kanapéra. A szappanos dobozt pedig az asztalra helyeztem.

- Miről beszélsz, semmi nem történt..? - Tagadta.

- Jaj, ugyan már kérlek, láttalak. - Forgattam meg a szemeim. - Előttem nem kell titkolóznod, ugye tudod?

- De alig ismerlek. - Na ez mondhatni szíven ütött. Valóban igaza volt, hiszen egy ismeretlen vagyok még neki, de múlt héten az erdőben nem erre hivatkozott.

- Ha így van, mit keresel a házamban? - Vontam fel a szemöldököm. - Minho, tudok már a múltadról, te is az enyémről, nekem tényleg elmondhatod. - Félve közelebb húzódtam hozzá, és rásimítottam a karjára. Minho ebbe beleborzongott. Ráfogott a kezemre, leemelte a karjáról, és inkább összekulcsolta a sajátjával. Egy kellemes bizsergés járta át a testem, hasam megrándult és megannyi pillangó kelt táncra benne.

- Sajnálom, igazad van, csak... Apa mindig rámszólt ha rajta kapott pityergés közben, miszerint a férfiak nem sírhatnak. - Mesélte lehajtott fejjel.

- Rúgnám szájba apádat. - Erre Minho felkuncogott. - Bocsánat, ez csak úgy kicsúszott a számon! Nem akartam! - Kaptam észhez.

- Nem, semmi gond. Vicces volt.

'Vicces? Én? Na EZ még viccnek is rossz.'

- Áruld el Hyung. Miért sírtál? - Kérdeztem félénken.