Poklok pokla - BEFEJEZETT

19. Poklok pokla

Ó, te, husángon táncoló, megfeneklett hajóalj! Életem utolsó szalámis pizzája sokkal zamatosabb, sajtosabb és ínycsiklandozóbb, mint hittem, hogy lesz! Az ízek összeolvadnak a számban, a lelkem szinte repül a boldogságtól! Csodálatos nap ez a halálhoz!

Ezúttal Lucille sem mászott ki a női klotyó ablakán, és futóversenyt sem kellett rendeznünk ugyanezen ügyből kifolyóan. Türelmesen kivárta, amíg elfogyasztom a kiváló finomságot, néha-néha ki is nevetett, amikor felnyögtem az ízek kavalkádjától.

Szomorúan hagytam el a kajáldát, nem szívesen indultam a pokolba, de nem maradt más választásom, így elvezettem Lucille-t a megfelelő buszmegállóhoz. A város egyik kihaltabb végén leltünk rá, nem messze egy magánbirtoktól. A fickó menő lehet, ha kisebb partszakasza van Miami-ban, de így legalább nincsenek kíváncsi tekintetek és mentőért kiáltó vénasszonyok.

– Na, gyere! – dugtam vissza a telefonom a farzsebembe. – Úgy kell bemásznunk, hogy mindketten beférjünk!

– Tényleg nem vicceltél...

– Nem – vágtam rá habozás nélkül, majd fogtam magam, és behelyezkedtem a pad alá.

Lucille felé nyújtottam a kezem, mire egy széles fintort vágott.

– Most komolyan? – forgatta a szemét. – Ez nagyon gáz és egyben rohadt ijesztő meg beteg is! Egészen megalázó!

– Siess már, fagyika! – sürgettem türelmetlenül. Már csak az hiányozna, hogy véletlenül itt maradjon.

– A fenébe is! – morgolódott, majd letérdelt, és bemászott mellém.

Egészen romantikus jelenetnek tűnhetett kívülről, ahogy ott feküdtünk ölelkezve. Lucille a vállamba kapaszkodott, míg én átkaroltam a derekát, nehogy valami végett meggondolja magát. Innen már nem megy sehova, csak a faterjához!

– Dex...

– Tessék?

– Fájni fog, amikor... elvisz minket ez a portál izé? – kérdezte, majd összeszorította a száját.

– Nem, az nem. Elképzelhető, hogy seggre vagy hátra esünk, de mássz rám, és akkor majd felfogom a becsapódást! Illetve vannak érkezési pontok. Nem tudom, ez melyikbe fog vinni, remélhetőleg nem az egyik kintibe, mert akkor kutyagolhatunk.

– Félek – súgta elhalóan.

– Nem kell, vigyázok rád, amíg megvannak a végtagjaim! – Arcon csókoltam, hátha ettől megnyugszik, és kicsit közelebb is vontam magamhoz. Azt már megtanultam, hogy az ölelkezés jót tesz neki, így igyekeztem, amennyire csak tudtam. A sátán vigye el az empátiám! De a francba is, megkedveltem Lucifer lányát. Ezért fogok meghalni.

– Mikor fog történni vala... – Nem tudta befejezni, mert a szottyos portál bizony megnyílt alattunk. Immáron két karral markoltam a frufrus csinos derekát, és megpróbáltam úgy fogni őt az elkeserítő zuhanás közben, hogy mindenképpen én kapjam a nagyobbat.

A vörösség nyugtalanítóan ölelt minket körbe, miután a föld kettévált alattunk. Nem telt sok időbe, hamarosan éreztem a gerincemen végigfutó kíméletlen fájdalmat. A fejem hátrabicsaklott, így természetesen azt is kellően bebasztam a kemény, poros kőpadlóba.

A csaj rögtön lefordult rólam, és mellém térdelve felém hajolt. Megpaskolta az arcom, mire kinyitottam a szemem. Észre sem vettem, hogy automatikusan összeszorítottam.

– Megvagy?

– Élek – állapítottam meg, majd ülésbe húztam magam, és megropogtattam a fájós, vén csontjaim.