Poklok pokla - BEFEJEZETT

4. Az alku

Ó, pokolbéli lávafolyam! Miami tele van dögös bigékkel!

Erre a megállapításra jutottam, miután egy egész délutánt töltöttem a Balenciaga előtt egy padon, és kívülről bámultam Lucille-t.

Persze a bámészkodás, csajok stírölése és némi zamatos chips elfogyasztása között megszületett a tervem is: megvárom, amíg a lány végez, aztán megkérem, jöjjön velem a pokolba.

Ennyire egyszerű, pont, mint legyőzni a haverom, Charlie-t a GTA 5 autóversenyzős módjában. Végtelenül könnyű feladat.

A csaj elmosolyodik majd, még lehet, meg is ölel. Nem minden nap kérdezik meg, hogy van-e kedve egy kellemes pokoljárásra, nem igaz?

Legalábbis erre számítottam egészen addig, amíg oda nem léptem mellé, amikor egy cuki, piros táskával kilibbent a bolt ajtaján.

Végigmért, mint más egy kivéreztetett hullával tenné vagy egy nyolc hete aszalódóval, majd rászorított a szütyőjének a pántjára. Zsebtolvajnak tűnnék? Magasságos Luciferre! Ez rosszul kezdődik.

– Szia! Arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet a pokolban! – Rákacsintottam, még egy bájos mosolyt is az arcomra erőltettem. Ha ez nem jön be, akkor semmi!

– Kösz, de nem – fintorgott, majd azon nyomban hátat fordított nekem, és nagy léptekkel megiramodott előre a modern utcában.

– Figyelj, az apád küldött! – sasszéztam mellé, és igyekeztem tartani a tempóját.

– Az apám? – torpant meg hirtelen.

– Igen! – helyeseltem nagyokat bólogatva, hátha ez beválik.

– Akkor nyugodtan megmondhatod neki, hogy laza húsz évet késett! Akár elhúzhat a pokolba! – harsogta dühösen. Még a karjával is drámaian csapkodott hozzá. Heves vérmérsékletű, ez egyszer biztos. Tüzes és egész aranyos.

– De hisz' eddig is ott volt! Lefoglalta a munka! – mentegettem a királyom. – Megterhelő egy birodalom vezetése! Gondold el, napi több rabszolga és fogoly érkezik...

– Tessék? – kérdezett vissza zavarodottan. A homloka erős ráncokba szaladt, míg kék írisze ismét végigmért. – Te miről beszélsz?

– Luciferről! – adtam tudtára vigyorogva.

– Luciferről? Bocs, de... nekem nincs időm hittérítőkre! – És már megint itt hagyott.

Nem gond, ismét utánaszaladtam, majd elkaptam a felkarját.

Lucille riadtam pislogott rám, rémülten próbálta meg kiszabadulni, de nem hagyhattam.

– Nyugi! Nem foglak bántani, csak beszélni szeretnék veled! – eresztettem a szorításomon.

– Épp azt teszed! – rivallt rám újból. – Nem is ismerlek! Nem tárgyalok sátánistákkal!

– Nem vagyok sátánista – tiltakoztam a sértés hallatán. – Emouron vagyok!

– Mimuron? – nyüszítette. – Kérlek, ne zaklass ilyen őrültségekkel! Hosszú napom volt, szeretnék hazamenni, és lepihenni! Ha nem eresztesz azonnal, sikítani fogok!

– Ugyan már, Lucille!

– Honnan tudod a nevem? – Már megint olyan durván rémült pofát vágott. Fú, baszki!

– A biztonsági őrtől – mentettem a helyzetet. – Figyu, elengedlek, oké? De ne szaladj el!

– Oké! – ment bele, és még el is mosolyodott hozzá.