Áruló (Mattheo Riddle ff.)

12.

Azonnal elléptünk egymástól, noha nem történt igazából semmi kötünk, de már késő volt, ugyanis Harry totál begurult. 

- Nem megmondtam, hogy hagyd békén!? - ordított rá Mattheora, s közelebb lépett a mardekároshoz akivel szúrósan néztek egymásra. Mattheo állta a tekintetét szemrebbenés nélkül. 

- Nem megmondtam, hogy ő az enyém?! - válaszolt Mattheo, de inkább fenyegetésnek hangzott. 

- Elég! próbáltam közéjük lépni, de nem igazán jött össze. - Harry, gyere. - Próbáltam kérni, hogy kimenjünk a szobából. 

- Szerintem nagyon helyes pár vagytok. - vágott közbe Mattheo, még mindig Harry szemébe nézve. Harry végre hallgatott és elindultunk ki, de Mattheo az utunkba állt, mire Harry meglökte. 

- Mit képzelsz magadról? - kiáltott rá. 

- Ne merj még egyszer hozzám érni! - szólt Mattheo. - Emlékeztesselek melyikünk járt jobban legutóbb? Lehet, hogy ezúttal nem leszek olyan elnéző. 

- Komolyan keményfiúnak akarsz látszani?! Nem fogok veled verekedni. Majd akkor mikor az Azkabánba küldelek! - vetette oda Harry viszont nem kellett volna mert Mattheo megragadta Harry felsőjét, majd megint kezdődött.- Harry behúzott neki egyet, így Mattheo is a következőt tette. 

- Elég! - kiáltottam rájuk, de meg sem hallották. Kirohantam a klubbhelységbe, s a kanapén ülő társaság felé kiáltottam. - Srácok! - rám kapták a tekintetüket én pedig a szobám felé biccentettem, amiből rögtön vették a lapot. Visszasiettem a szobámba ahol a két fiú mar sebesre verte egymást, de még mindig nem hagyták abba. Draco és Theo Mattheot fogták le, míg Blaise és Enzo Harryt. 

- Kinyírlak Potter! - kiáltotta Mattheo miközben fogták. 

- Lehet, de előtte még az én nevemet fogja nyögni Izana! - vetette oda Harry, nekem pedig hatalmasat koppant az állam a földön a megjegyzése hallatán. Riddlenek ennyi elég is volt, s kitépte magát a fiúk szorításából, majd megint nekiesett Harrynek. 

Mire ismét lefogták őket, addigra Piton professzor lépett be a nyitott ajtón. 

- Mégis mi folyik itt? - nézett körbe s megakadt a szeme Harryn. - Potter. Maga mit keres itt? Mindketten kövessenek, kulturáltan és nem úgy mint az állatok, ha kérhetem. - Azzal elengedték őket a fiúk, ők pedig szúrós pillantásokat vetve egymásra követték a professzort,  aki valószínűleg büntetőmunkát fog adni nekik. 

- Mi a fasz volt ez Iza? - fordult felém Theo mikor kiment a két srác. 

- Őszintén nem tudom. Azt sem értem, hogy Harry, hogy jutott be ide. - vontam meg a vállam miközben nagyot sóhajtottam. 

- Iza, ez így nem lesz jó. Bármi is legyen ez. 3 napon belül már másodjára esnek egymásnak. - intett au ajtó felé, ahol kimentek az előbb. A többiek is kiindultak, majd csak mi ketten maradtunk Theoval. 

- Tudom... - sóhajtottam. - De tényleg fogalmam sincs, hogy mi volt ez az előbb és azt pedig pláne nem, hogy hogyan tudnám elkerülni. 

- Héj, gyere ide kölyök.- intett, majd egy ölelésebe húzott. mélyet sóhatottam. - Mi van veled Iza? Ez nem rád vall.  - mondta miközben elváltunk egymástól. Szólásra nyitottam a számat, de közbeszólt. - Ugorjuk át azt a rész amikor elkezdesz mentegetőzi, az igazat akarom hallani. 

- Fogalmam sincs mihez kezdhetnék. Mármint komolyan. Halálfaló lettem. Nem volt választásom. Tényleg nem. És közben viszont a Rend tagja is vagyok. Az volt a feladatom, hogy megmentsem a világot, ne pedig elpusztítsam. És most nézz rám. Azzá váltam ami  ellen küzdöttem. - öntöttem ki a szívemet. Igaza van, ez tényleg nem rám vall, én nem szoktam lelkizni, erre tessék. 

- Semmi baj, Iza. Semmi baj. Először fura és nehéz , de aztán rájössz, hogy nem is annyira vészes. - mondta gyengéden. - Viszont ha most nem megyünk oda a srácok elé akkor megint egymásnak fogunk esni amint kijönnek Pitontól. - Mondta és elindultunk a professzor irodája elé. Odaérve megálltunk és nekidötünk a hűvös kőfalnak. - Hazudtam. - Szólalt meg a semmiből. Rárkaptam a tekintetemet, de ő nem nézett rám. - Nem lesz könnyebb. Sosem lesz könnyebb, te leszel jobb.

- Igazad volt. Tényleg elkezdődött a háború. - mondtam most én. Nem tudott válaszolni, ugyanis nyílt az ajtó és a két elég sebes srác jött ki rajta. Ellöktük magunkat a faltól, s tettünk feléjük pár lépést. - Ti normálisak vagytok?! Mégis mit képzeltetek?! - ripakodtam rájuk.

- Igazad van Izana. - Szólalt meg Harry. - Nem kellett volna ilyen alakra pazarolnom az energiámat. - Itt rám nézett, majd Mattheora nézett. - Hiszen mind tudjuk, hogy engem választottál. - Mattheo szinte gyilkolt a pillantásával.

- Óh valóban? - Mosolyodott el ravaszul. Láttam Harryn, hogy mindjárt megint nekiesik.

- Héj, héj. - Szóltam ezzel elérve, hogy a szemembe nézzen. - Nyugi.

- Mondd meg Grangernek, hogy egész jól néz ki egy sárvérűhöz képest! - Kiáltotta Mattheo, ekkor Harry megint megindult volna felé ha nem fogom vissza.

- Harry. Menjünk. - Mondtam és megfogtam a kezét. Elindultunk a folyosón, és meglepődtem volna, ha Riddle nem hozza a formáját és kiált utánam.

- Komolyan gondoltam amit mondtam, White! - Nem válaszoltam. Csak mentem tovább. 

- Izana. - lépett be utánam Clara a szobába. Ijedt volt a hangja, ami nagyon ritka alkalom volt. - Hol van Lucian? 

- Lelépett. Tegnap este valamit adott nekem inni, és mikorra felébredtem... - néztem le a kezeimre miközben azokat tördeltem. Megremeg a hangom. Szaggatottan veszem a levegőt. 

- Ó drága gyermekem. - Lépett közelebb egy lépést, én pedig azonnal reagáltam. 

- Ne! - kiáltottam miközben hátráltam. Clara azonnal megállt.  

- Mit tettek veled? 

- Lucian valami mugli "házibuliba" vitt, egy ideig nem történt semmi, majd ittam valamit amit adott, és... - nem tudtam befejezni a mondatomat. 

- Ezt most csak egyszer fogom megkérdezni, szóval mindketten tisztázzuk,  hogy mi történt az este. - mondta komolyan, - Megerőszakolt? - Nem bírtam tovább. Sírva rogytam le a földre. Leültem a hideg kőre, és csak sírtam. Clara leguggolt velem szembe. - Tudom, hogy nem akarod, hogy megérintsenek, semmi baj, de biztonságban vagy. Nem tudom, hogy tudtál visszajutni, de sikerült. - én csak sírtam. - Izana életben vagy! Túl fogod élni ezt, tudom, mert én is túléltem. Megpróbáltak elpusztítani, azzal, hogy elvették a büszkeségedet és az erődet, de azokat nem lehet elvenni, tőled nem! - Könnyes szemekkel néztem rá. - Tőled sohasem! - Próbáltam összeszedni magam. - Ruhát cserélsz, megigazítjuk a hajadat, lemossuk az összes kéznyomot rólad. 

- Kérlek... - nyöszörögtem. 

- Megfogjuk ezt csinálni érted, és a Rendért, és Angliáért. Megpróbáltak tönkretenni egy Whiteot, és nem fognak sikerrel járni! - mondta erősebben. - Mert a Rend nem fogja megtudni mit tettek veled. 

- Az lehetetlen. - sírtam. 

- De igen, mert kifogsz innen sétálni, és szembenézni a pozícióddal mintha ez megsem történt volna. 

- Nem tudom, nem tudom, nem tudom... - sírtam. 

- De igen tudod és muszáj. Izana megláttak, el kell hallgattatnod a pletykákat. A következő órák fogják meghatározni hogy egy áldozat vagy egy erős harcos, aki érinettlen, élte túl ezt. Megfogják határozni a helyedet a történelemben, ne hagyd őket nyerni. Bíz bennem. - nyújtott felém kezet. - Bíz bennem, hogy áttudlak ezen juttatni, mert esküszöm neked, hogy igen. - Szipogva néztem rá, majd a felém nyújtott kezére, majd nagy nehezen rávettem magam s megfogtam a kezét.