A holnap maradványai

2. fejezet

                            Judy

-Judy lennél szíves az órámra figyelni?-csattant fel Mr. Cameron a matektanárom.
-Persze, bocsánat figyelek-hazudtam, mintha nem lenne tök egyértelmū, hogy az elmúlt 35 percbōl semmit sem jegyeztem meg a százalékszámítás csodálatos tudományáról. De hát mit tehetnék, ha egyszerūen nem bírtam kiverni a fejembōl azt a bizonyos személyt aki ma reggel a tōle rendkívūl szokatlan szemkontaktusba elegyedett velem.
Lehet, hogy Andrew nem is engem nézett? Lehet csak azért nézett felénk, hogy lássa Stella melyik csapathoz megy miután ō finoman szólva lekoptatta.
Istenem tiszta hülyeségeket gondolok, hisz fiksz, hogy nem engem bámult úgy, mintha valami féltve ōrzött kincset látott volna.
A lehetō legjobbkor szólalt meg a csengō, mert, ha még egy perccel tovább agyalok ezen az Andrew ügyön lehet ott helyben megōrülök.
És ez még csak az elsō óra volt.
Ahogy pakoltam össze a cuccomat Stella lépett mellém:-Igazad volt-közölte, úgy mintha ennyibōl tudnom kéne mi az Istenrōl hablatyol.
-Miben is?-érdeklōdtem.
-Andrew-val kapcsolatban. Tényleg egy seggfej-mondta olyan sértōdötten, ami rá egyáltalán nem volt jellemzō.
Egek ez a csávó el tudta érni, hogy Estella Lambert besértōdjön egy beszólásán? Mégjobban kell vele vigyázni, mint gondoltam.
-Ez komoly? Most komolyan így megsértōdtél, mert egy seggfej akirōl amúgy is tudtuk, hogy seggfej beszólt neked?-már nemcsak, hogy kuncogtam, hanem hangosan nevettem, ahogy kimondtam ezeket a szavakat.
-Nem is vagyok megsértōdve-Stella próbálta elrejteni a sértōdöttségét, ami egy átlagos embernél be is vált volna, de én túl jól ismertem ahhoz egy olyan egyszerū "trükkel", minthogy ilyen közömbösen beszél át tudjon verni.
-Hát jó. Mehetünk?-a kémiatermünk szó szerint a világ másik végén volt.
Két emelettel feljebb és ott is a legeldugotabb sarokban. Nyilván.
Elindultunk és addig nem is volt semmi probléma amíg fel nem értünk a másodikra.
Andrew Dominus, hát ki más állt volna a terem ajtaja elōtt.
Istenem ekkora szerencsétlenek is csak mi vagyunk.
-Oké nagylevegō-nyugtattam Stellát aki láthatólag szép úton haladhatott az idegösszeomlás felé-Végülis abból nem lesz baj, ha elmegyünk mellette, nem?
-Azt sosem tudhatjuk-válaszolt Stel, szinte már olyan rideg hangon, hogy azt hittem ott helyben jéggé fagyok.
-Istenem mikor süllyedtünk ilyen mélyre?-ezt inkább már magamtól kérdeztem, mintsem a mellettem álló vöröstōl.
-Hogy attól rettegünk, hogy elmenjünk egy pasi mellett?-fejtette ki az elōbbi mondatomat-Ōszintén nem tudom.
Régebben ez meg se kottyant volna nekünk. Ha Stelt vagy engem lekoptatott egy srác mi ketten még azt is el tudtuk érni, hogy visszajöjjenek bocsánatot kérni tōlünk.
Most meg? Ott álltunk és teljesen lefagyva bámultunk egy (amúgy irtó dögös) pasit aki a kémiatársainkkal beszélget annak a teremnek az ajtajánál amibe mi be akartunk volna menni.
Vicces, úgytūnik mégis vannak olyanok akiket nem akar megölni szimplán tekintettel és ōk sem rettegnek tōle.
-Oké, most vagy soha!-bátorítottam Stellát, ami meglepō volt, hisz általában ō szokott kettōnk közül a bátrabbik.
Stel még egy utolsó rémült pillantást vetett felém, majd nagy levegōt vett és mindketten elindultunk az ajtó felé.
Mikor már azthittem nem is lesz olyan kínos az a régi fapadló ami a másodikon van nyikordult egyet és ennek következtében hirtelen minden szempár súlyát magamon érezhettem.
Hát ez marha jó. Istenem, miért nem lehet kicserélni ezt a szart?!
Erōtt vettem magamon és gyorsan elsétáltam a fiúk mellett mielōtt még megkérdezték volna mi a csodát mūveltem az elōbb.
Ledobtam magam a helyemre a középsō padsor utolsó elōtti padának  jobb oldalára.
Komolyan nem értem minek ez az ültetés. Most sokkal inkább ülnék Stel mellett, bár nekem még mázlim volt, mert mellettem egyenlōre nem ült senki.
Legalábbis addig a pillanatig.
Nem arra néztem, de hallottam, ahogy valaki leül mellém. Megfordultam és nem viccelek majdnem elájultam.
Ez most komoly?! Nem elég, hogy az elōbb tiszta hülyének nézett most még mellém is ültetik? Ezért mondom, hogy az ülésrend hülyeség.
Andrew elōszedte a tankönyveit és nem tudtam nem észrevenni milyen kecsesen mozog.
-Te annak a könnyen felhúzható vörösnek vagy a barátnōje, ugye?-kérdezte, én meg már azon is meglepōdtem, hogy egyátalán hozzám szólt.
-Stellának igen-válaszoltam nem sok beleéléssel.
-Andrew Dominus vagyok-nyújtotta a kezét, de én nem ráztam meg.
-Tudom, hogy ki vagy-mondtam mitsem törōdve azzal, hogy ō még mindig ott tartja jobbját a levegōben.
-Jó ez jogos, ki ne tudná-engedte le a karját talán egy kis bánattal, nem tudom-És megkérdezhetem, hogy téged, hogy hívnak?-érdeklōdött.
-Nem nyomoztál ki mindent mindenkirōl mielōtt idejöttél?-kérdeztem szarkasztikusan.
-Nagyon vicces, de közelsem vagyok olyan, mint amilyennek gondolsz-magyarázkodott.
-Azt nem tudhatod, vagy belelátsz a fejembe?-viccelōdtem, de miért is? Fogalmam sincs.
-Fogadjunk, hogy egy pszihopata pöcsnek gondolsz, aki ugrik mikor az  apja fütyül neki és bárkit levadász, valamint egy rendes barátja sincs. Jó ez igaz, de attōl még, hogy az apám az aki, egy ugyanolyan kamasz gyerek vagyok, mint te.
Nem tudtam megítélni, hogy most nagyon jó színész vagy igazat mond, de nem is érdekel. Még, ha nem is önszántából tette azokat amiket, akkor is megtette én meg nem szeretnék gyilkosokkal barátkozni.
-Hát valami olyasminek ja,-válaszoltam az elōbbi kis monológjára-de miért is higgyem el neked, hogy az elōbb igazat mondtál és nem vagy te akkora seggfej, mint amekkorának gondollak?-kérdeztem.
-Sehonnan, de attól még igaz volt-erōsködött vagy nem is tudom mit csinált.
-Attól még nem leszel jobb helyen a szememben-mondtam neki, csakhogy tisztázzuk.
-Rendben.
Egyszerū, tömör és mégis mennyire fel tudott ezzel az egy szóval húzni. Nem is értem hogyan, hisz nem is sértegetett vagy valami. Azthiszem az húzott fel, hogy ōt mégcsak nem is érdekelte, hogy az én szememben egy gyilkos.
-Akkor nem mondod meg a nevedet?-kérdezte pedig valójában semmi köze nem volt hozzá, de én megmondtam.
-Judy Vesperi-vallottam be és komolyan még sohase éreztem ennyire bénának a nevemet.
-Szép név. Vesperi. Esthajnalcsillagot jelent, ugye?-kérdezte.
-Igen, de honnan tudod?-érdeklōttem és tényleg kiváncsi is voltam, honnan tudhatja mit jelent a Vesperi név.
-Tudok latinul-közölte, úgy minthogyha ez nem lenne állati menō.
-Mi? Te tudsz latinul?-döbbentem meg.
-Ja latinul, spanyolul, franciául, arabul, németül meg angolul-ismerte be még mindig tök szerényen.
-Ez elképesztō-vallottam be, bár nehezemre esett dicsérni pont ōt.
-Semmiség. Az apám ragaszkodott hozzá, hogy minnél több nyelvet megtanuljak.
Épp akartam valamit válaszolni amikor megszólalt a csengō és Mrs. Kepler belépett a terembe, úgyhogy abba kellett hagynunk az amúgy viszonylag kellemes beszélgetésünket.
A következō 45 perc egész gyorsan eltelt, mert Mrs. Kepler, mint mindig most is érdekesen tartotta az órát.
Mikor épp mentem volna ki a terembōl valaki elkapta a csuklómat és visszatartott.
-Ezt elejtetted-adta át Andrew a kémia füzetemet.
-Ó, köszi!-hálálkodtam.
-Nincs mit, ja és Judy-szólt utánam mikor kiléptem a küszöbön-Örülök, hogy megismerhettelek. Tényleg.
Erre nem válaszoltam, csak megfordultam és elindultam megkeresni Stellát akit azóta nem láttam, hogy volt az a kínos jelenetem a padlóval.

                            🕓🕣🕜

Stellára a mosdóban találtam rá, éppen valamit nyomkodott a telóján, aztán amikor meglátott ezt mondta:
-Úgy láttam nagyon jól elbeszélgettél Andrew-val-mondta leereszkedōen.
-Csakhogy tisztázzuk, ō szólt hozzám és nem fordítva-jelentettem ki egyértelmūen-És amúgy is, én aztán pont nem érdeklem ōt.
-Fhu, ha láttad volna magatokat kívūlrōl tutira nem ez lenne a véleményed-olyan széles vigyorra húzodott a szája, amit még sosem láttam rajta.
-Mi olyan vicces-kérdeztem, merr nagyon idegesített, hogy így néz rám.
-Semmi csak, nem gondoltam volna, hogy Andrew beléd fog zúgni-ez a kijelentése óriási csapást mért rám.
-Najó, most állj le! Andrew rohadtul nincs belém zúgva, csak bemutatkozott, mintha amúgy nem tudnám ki lenne-mondtam és próbáltam elrejteni a hangomból az ereimben egyre erōsödō düh érzetét.
-Jaja, csak bemutatkozott, persze. Amikor én odamentem hozzá gyakorlatilag le parasztozott pedig csak köszöntem neki, veled meg egybōl ahogy leült melléd elkezdett egy francos Jimmy Fallon showt tartani-ezt úgy adta elō, mintha komolyan 5 perc beszélgetés után már rögtön az esküvōnket kéne terveznünk. Istenem Stella nagyon komolyan túl tudja agyalni a dolgokat.
A maradék 4 órában semmi különös nem történt. Nem találkoztam Andrew-val és Stella sem kapott spontán túlgondoló rohamot, ha egyátalán létzik ilyen szó.
A hatodik órám után az éhhalál szélén állva elindultam haza és megnyitottam a telefonom kijelzōjét, hogy megnézzem milyen üzenetek jöttek a nap folyamán.
Felmentem a Facebookra és rögtön szembejött velem egy hír amit inkább nem akartam volna látni.

    Edward Dominus és fia Andrew Los Angeles külvárosába költöztek a Brodway Avenue 47-be.

-Ó, BASZKI!-mondtam ki hangosan a szavakat, hiába voltam egyedül a járdán.
Basszus nem az nem lehet. Én a Brodway Avenue 36-ban lakom, vagyis ez azt jelenti ez a seggfej meg a még seggfejebb apja körülbelül fél percnyire fognak lakni.
Oké semmi baj, nagy levegō, minden rendben lesz.
Ha nem mantrázom ezeket a szavakat valószínūleg ott helyben összeesem és nem jutok haza, hogy a párnámba tudjak ordítani.