A holnap maradványai

1. fejezet

Judy

Akárki akármit mond a legnehezebb karmunka az, ha egy lány próbálja összecopfozni a haját.
Nem is értem másoknak, hogy megy ilyen könnyen. Én ma vagy ötödjére próbáltam felfogni a hajam, de még mindig úgy néztem ki, mint azok a nagyszōrū kutyák akiket meghajszárítóznak.
Végül úgydöntöttem hagyom a francba és ránéztem a telefonomra ami ott hevert mosdókagyló mellett. Egy üzenetem volt:
STELLA

NAGYON GYORSAN FÁRADJ BE! ITT ÓRIÁSI ESEMÉNY VAN EMBER.

Már megtanultam, hogy ilyenkor bármit is írnék vissza úgyse válaszolna, hisz Stel márcsak ilyen.
Elküld egy üzenetet aztán rá se bagózik, hogyha a másik esetleg válaszol, úgyhogy képtelen voltam összeszedni magam és elindulni a suliba.
Mikor levánszorogtam a földszintre, hogy megigyam a reggeli turmixomat a szüleim teljes beleéléssel nézték a tévét. Ez elég fura volt, mivel, hogy évente kb. kétszer tapasztalhattam meg azt a jelenséget, hogy anyumék közösen nézzék a tévét.
Itt valami nincs rendben.
Stella elōbbi üzenete most meg ez. Mi a fene folyik itt? Ez csak egymódon derülhet ki.
-Mit néztek olyan nagyon?-próbáltam leplezni az ōszinte aggodalmat a hangomban, bár kétlem, hogy sikerült.
-Az Abbadonok megint kivégeztek 4 tinit-közölte apám egy cseppet sem elrejtve a nemtetszést a hangjában.
-Hihetetlen mikre nem képesek ezek a szörnyetegek!-szinte már suttogta az anyám. Szörnyen félt attól, hogy egyszer engem is valamiért elkapnak azok a mocskok.
Az Abbadonok, mint a nevük mindent lerombolnak. Pár éve mikor az ózonréteg fele teljesen eltūnt a föld fölül, Edward Dominus fejlesztette ki az Abbadont, azt a programot ami képes volt eloszlatni annyi káros anyagot a levegōbōl aminek a segítségével sikerült visszaállítani az eredeti állapotába. Csak sajnos ez közelsem jelentette azt, hogy ezentúl béke lesz a világban, ugyanis Edward Dominusnak az fejébe szállt a hatalom. Egyre több embert állított maga mellé, hol csak szimplán ki kellett mondania és már ugrottak is (nyilván mindenhol vannak idióták) , de olykor erōszakkal vagy fenyegetéssel kellett megszereznie a hatalmat. Azt mondta, ha nem tesszük amit mond, akkor leállítja az Abbadont, sōt egy másik valami veszélyesebb szoftvert állít a helyébe ami teljes egészében kiirthatja az emberiséget.
Hát nem kedves? Egyiknap megmenti az embereket, másiknap meg mindenkit megfenyeget, hogy ha nem engedelmeskedik neki akkor elpusztít mindent.
Anyám hangja hoz vissza töprengésembōl:
-És most az a faszfej fōnökük is idejön Kaliforniába-igen igen anyámat nem kell félteni, ha káromkodásról volt szó. Az ō nagyjából 176 centis magasságával, szōke hajával és élénk zöld szemeivel elég magabiztos tudott lenni.
Hasonló apámhoz akinek vele ellentétben olyan mélykék szemei vannak akárcsak az óceán, rövidre nyírt sötétbarna haja és szakálla. Valamint nagyjából egy fejjel lehet magasabb anyámnál. Na szóval egyiküksem az a kimondottan káromkodásellenes.
-Ez nem olyan meglepō, hiszen nagyjából félórányira van a központja-mondtam kicsit közönyös hangon, bár lehet ezt nem kellett volna.
-Így teljesen ki vagy szolgáltatva Judy!-kiáltott fel anyám és ōszinte aggodalmat láttam a szemében.
-Hidd el anya nem vagyok én olyan érdekes, fōleg nem egy ilyen nagykutyának-viccelōdtem hisz tényleg nem értettem miért hiszik, hogy Edward Dominust pont egy olyan Burbanki senki érdekelne, mint én vagyis Judy Vesperi.

🕞🕐🕣

Amikor beléptem az amúgy rendkívūl zajos termünkbe meglepetten néztem körbe hiszen senki sem volt benn. Ugyan a cucaik ott voltak, de ember sehol. Ekkor meghallottam a legjobb barátnōm hangját mögülem:
-Na végre már, hogy itt vagy-igen ō Estella Lambert akitōl kaptam reggel azt a bizonyos üzenetet amiben az állt, hogy itt történt valami. Estella (én csak Stelnek hívom) egyébként az osztályunk egyik legokosabb tanulója a maga 110-es IQ-jával. Pontosabban megtestesíti 168 cm-es magasságával, tiszta vörös hajával és gesztenyebarna szemeivel a szépséget és az okosságot. Ō mindig azt mondja irigyli a heterokromiás kékeszöld szemeimet és aranybarna hosszú hajamat. Na hát ez rám is igaz vele kapcsolatban, hisz a legtöbb embernek sose jó az amije van, inkább akar valami mást aztán, ha azt is megszerzi akkor már az se lesz jó, de nem is lenne világ a világ ezek nélkül.
-Ja igen sikerült beérnem fél órával becsengō elōtt, de miért is?-kérdeztem kicsit lenézō hangon.
-Gyere, megmutatom-azzal elindult ki a terembōl mitsem törōdve azzal, hogy én még le sem pakoltam.
Gyorsan ledobtam a táskámat és utána eredtem. Elég nehéz volt vele alapból tartani a lépést, mert neki az alap tempója olyan, mint mikor én sprintelek, szóval most konkrétan rohantam a folyosón, hogy utolérjem, de sikerült.
Stel megállt egy nagyobb csoport mellett akik feltételezhetōleg az osztályunk többi lány tagjai lehettek.
Na sejtettem mi lehet az a nagyon érdekes dolog, de mikor odaértem és megláttam mit vagy pontosabban kit néznek leesett az állam.
-Mi a francot keres ō itt?!-kérdeztem, bár egy kicsit hangosra sikerülhetett, mert mindenki körülöttem arra intett, hogy leszek szíves visszafogni magamat mielōtt az a bizonyos személy meghall minket.
-Senki sem tudja-közölte Stella.
-Nem úgy volt, hogy ō magán tanuló?-kérdeztem, bár egyértelmūen látszott, ha eddig az is volt mostmár nyilván nem az.
-De, de elvileg megkérte az apját, hogy járhasson igazi suliba-felelte Penny, a másik bombázója az évfolyamnak.
-Itt valami tényleg nem oké-jegyeztem meg-reggel a hír, hogy LA-be telepszik az Abbadon központja, most meg ez-és ahogy kimondtam ezeket a szavakat mégegyszer végigmértem az iskolánk legújabb diákját.
Andrew Dominus az Abbadon igazgatójának Edward Dominusnak a fia idén fogja betölteni az 18-at, vagyis két évvel idōsebb nálam és kb. 190 centi azaz 20 centivel magasabb is, mint én. A szálkás testalkata és ōrülten dögös smaragzöld szemei ellenére pont olyan, mint az apja. Vagyis egy ōrült pszihopata. Régebben láttam a TV-ben, hogy bezáratott vagy 6 kórházat és iskolát, csakhogy nekik lehessen fegyvertáruk, arról nem is beszélve mikor nyilvánosan végzett ki két férfit, mert élelmet akartak lopni a családjuknak.
Még mindig nem értem mit keres itt. Az oké, hogy LA-be telepedtek ami körülbelül 20 percre van Burbanktōl, de egy: miérr pont a Burbanki gimibe akart jönni és kettō: miért akart hirtelen rendes iskolába járni?
-Odamenjünk hozzá?-Stel hangja rángatott vissza a jelenbe. Jézusom amikor így elmerengek tiszta hülyén nézhetek ki!
-Normális vagy?!Biztos, hogy nem!-förmedt rá Lilah egy másik barátnōnk-Ember, ha odamész 1 millió dollárba mernék fogadni, hogy még aznap behívnának a központba-közölte Lila lenézōen, de ōszinte aggodalommal a hangjában.
-Nem érdekel én oda megyek, lehet, hogy eltévedt-nahát igen ez volt Estella Lambert. Mindenkiben rögtön a jót látta, hiába volt az olykor tök egyértelmū, hogy ha van is nem sok.
Próbáltam utána nyúlni, nehogy elinduljon, de már túl késō volt. Stella elindult mit sem sejtve arról mi vár rá.
Mikor odaért Lilah, Penny és én árgus szemekkel figyeltük mi lesz ennek az enyhénszólva nem átgondolt ötletnek a vége.
Andrew mondott valamit Stellának amit nem hallottunk, de Stella arcáról nem éppen az öröm jeleit lehetett leolvasni. Morcosan elfordult és elindult vissza felénk.
-Na mit mondott?-kérdeztük kórusban.
-Semmit csak elhajtott-mondta Stel eléggé lelombozottan-Azt mondta rajta nem fogna ki amúgysem egy iskola alaprajza, de mégha de is akkor sem kérne egy magamfajtától segítséget.
-Hogy érted, hogy egy magadfajtától?-kérdeztem meglepetten.
-Gondolom úgy, hogy ō még csak szóba se akar állni az "alsóbb" rétegek tagjaival, vagyis azokkal akiket nem furikáznak Teslával és nem kerül minden ruhájuk minimum 200 000 dollárba-fejtette ki Penny.
-Hát ez csak megerōsítette a képzetemet róla-feleltem miközben beletúrtam a hajamba.
-Miszerint?-kérdezte Lilah.
-Miszerint egy tahó, pöcsfej, mint az apja-magyaráztam az amúgy elég egyértelmū tényt.
-Hát mondjuk az biztos, hogy nem valami kedves-motyogta Penny.
Ekkor rámtört egy érzés, mintha valaki figyelne és nem is volt téves érzés mivel mikor felnéztem a kis trécselésünkbōl megláttam, hogy Andrew egyenesen felém néz.
A tekintetünk találkozott és megmernék rá esküdni, hogy egy percig, mintha láttam volna valami érzelem félét az arcán, bár az teljesen kizárt, hogy igazam lett volna, hisz Andrew nem szokott nyilvános helyen bármilyen érzést kimutatni. Na mindegy nem is az én dolgom, hogy a világ legnagyobb cégének az alvezére mit csinál és mit nem. De Andrew még mindig engem nézett és le se vette rólam a szemét.
Vagyis hát nem tudhatom, hiszen akkor megfordultunk a barátnōimmel és elindultunk a termünk felé ahol az elsō óránk volt.
Nem tudom mi folyik itt de szerintem annak oka van, ha egy ilyen személy a mi sulinkba jön.
Valamiért úgy érzem hamarosan meg fogjuk tudni mi az oka.