A holnap maradványai

4.fejezet

Judy

-SARAH JUDIT VESPERI!-riadtam fel anyám hangjára-El fogsz késni az iskolából. Kelj fel de nagyon gyorsan!
Kinyitottam a szemem és ránéztem a telefonomra.
Baszd meg.
Elfelejtettem visszaállítani az ébresztōmet és már fél nyolc van. Ó édes istenem tényleg el fogok késni.
Kipattantam az ágyból és valószínūleg, mint egy idióta elkezdtem fel-alá rohangálni az egész lakásban, hol épp a zoknimat felhúzva, hol már a pólómat szenvedtem magamra. Fésülködéssel nem bajlódva lerohantam a nappaliba és bepakoltam a táskámat.
7:41
Hogy az Istenbe telt ez több, mint tíz percbe?
Már biztos voltam benne, hogy nem érek be idōbe, hisz a buszom már elment, anyum is azután, hogy felvert, apám kocsija szervízben van, gyalog meg több, mint 20 perc.
Az rohanás tūnt az egyetlen megoldásnak.
Elköszöntem (pontosabban annyit mondtam, hogy "elmentem") apukámtól és kirohantam a házból egészen a sarkon lévō zebráig ahol aztán egy fekete McLaren majdnem elcsapott.
A kocsi lehúzódott, majd már meg sem lepett ki szállt ki belōle.
-Judy?!Mi az Isten?!Szállj be gyorsan, elviszlek-Mi a szar? Andrew sötét, rövid farmert viselt és egy világoskék pólóinget ami teljes ellentéte volt az élénkzöld szemének, de az idōjáráshoz pont megfelelō.
Normális esetben biztos, hogy nem fogadtam volna el az ajánlatát, de tekintettel a jelenlegi helyzetemre nem igazán volt jobb lehetōségem, így hát fogtam magam és beültem az anyósülésre.
-Mi a francot keresetél te ilyenkor az utcában? Lehetetlen, hogy innen gyalog beérj idōben a suliba.
-Ja, ezért is futottam.
-Ez nem vicces. El is üthettelek volna.
-Mintha érdekelnének az emberek.
-Már megmondtam, hogy nem ismersz!-csattant fel.
-Ja, ahogy te sem ismersz engem.
És tényleg így is volt. Nekem hiába próbálja meg beadni, hogy ō bele van kényszerítve abba szerepbe amiben van, nem veszem be.
Az út hátralevō részét kínos csöndben tettük meg aminek én nagyrészén csak bámultam ki az ablakon.
Mikor elértünk az iskolánkhoz Andrew leparkolt egy a bejárathoz közel esō helyre és leállította a motort.
-Kösz a fuvart!-Ennyi tellett tōlem, mert ezzel a "nem is az vagyok akinek gondolsz" dumája megint nagyon felhúzott. De. Nagyon is az akinek gondolom.
-Nincs mit!
Bementünk a három emeletes fehér és szürke színū épületbe és rögtön szét is váltak az útjaink.
A fuvarnak hála beértem az elsō órámra, de amint beléptem a terembe rögtön feltūnt valami.
Stella nincs itt.
Elég feltūnō, hisz azzal a busszal jár amivel én is és még nincs itt. Ránéztem a mobilomra, de semmi. Nem küldött még csak egy üzenetet sem, hogy reggel hol voltam vagy, hogy nem fog ma bejönni, mert beteg vagy mit tudom én. Se kép se hang.
Leültem a helyemre.
-Hallod Penny-szóltam oda a túloldalt ülō szōke lányhoz-Nem tudsz valamit Stellrōl?
-Kirōl?
-Hogyhogy kirōl Stelláról. Tudod vörös, kb. velem egymagas és bombázó.
-Tényleg fogalmam sincs kirōl beszélsz bocs!
-Na jó, Penny! Ez nem vicces, ha tudsz róla valamit légyszi mond el.
-De tényleg nem tudom kirōl beszélsz.
-Mondom, hogy ez rohadtul nem vicces-kezdtem fölhúzni magamat.
Mondjuk Stellának voltak hülye poénjai, de ilyen messze még sosem ment el.
Elōrehajoltam az elōttem ülō Kittyhez.
-Te sem tudod hol van Stella?-kérdeztem, már szinte félve a választól.
-Ki?
-Jaj, ne mond, hogy te is benne vagy ebben hülye viccben.
-Figyu, nem tudom ki az a Stella, de nem vagyok benne semmiféle viccben.
Ōszintének tūnt, mint ahogy Penny is, de tudom, hogy néha túl naiv vagyok. Igen, valószínūleg csak Stel szórakozik velem.
Ebben a pillanatban a csengō és Mr. Cameron érkezése megszakította a mélázásomat.
-Kik a hiányzók?-tette fel a tanárúr a mindennapos kérdését.
-Bratt és Ginny-mondta valaki a hátsó sorból.
-És Stella-tettem hozzá.
-Kicsoda?-nézett rám Mr. Cameron furcsa ábrázattal.
Ne már! Stella komolyan belevonta ebbe a szarságba a tanárokat is?
-Estella Lambert-mondtam a teljes nevét, hátha így már mindenki "rájön" kirōl is beszélek, de nem.
-Sajnálom kisasszony, de ebbe a csoportba nem jár semmilyen Estella. Aludt ma eleget?
-Jaj mostmár rémlik, ō egy másik órán csoporttársam-Hazudtam.
Mégis mi a fene történt? Hogy felejthette el mindenki hirtelen a legjobb barátnōmet?