Negyedik

1.3K 90 2
                                    

Negyedik fejezet - Easton Miller

Emma előttem ül az ágyon. Nem nagyon hallom, hogy mit mond, csak, hogy maga elé bámulvaül az ágyon. Bembököm az oldalát, amire csak megrezzen.

– Mi a baj, kislány? – kérdezem aggódva, közben a hátát simogatom.

– Anya elvál Robertől – ennyit mond, majd rám sandít. Mi van? 

– Hogy tessék? – kérdezem értetlenül. Most házasodtak össze.

– Anya…elvál…Robertől.

– Miért?

– Nem mondott pontos okot, azon kívül, hogy ránk fogta.Érzem, hogy más is van itt – mondja sóhajtva. Nem  is tudom mit gondoljak. Lényegében nem változtat sok mindenen, mégis szívbe markol még engem is.

– Ez érdekes… Vicces, még csak most házasodtak össze – mondom, majd mit sem törődve visszafekszem. Emma óvatosan, játékosan hozzám vágja a Minionos plüssét.

– Te nem is aggódsz? Anya zaklatottnak tűnik, menjünk el érte! – kiáltja aggódva. Látva, hogy remeg a keze, magamhoz húzom, és óvatosan végig simítom a kezem rajta.

– Anyud felnőtt nő, tudja mit tesz, nem buta. Lehet csak összekaptak valamin, várjunk csak egy kicsit – nyugtatom meg a karjaimba dőlt lányt.

– Remélem igazad van…

– Különben is. Ma pont velem van egy órád. Ne hiányozz az iskolából – mondom neki, majd csókot lehelek ajkaira.

Amikor elindulunk, a lány zaklatottan ül be mellém, és bár tudom, egész úton nem szólunk egymáshoz, kell neki a csend. Amikor besétálunk ő a terembe veszi az irányt, én pedig a tanáriba. Amikor belépek, Mr. Watson telefonál, majd ahogy meglát, elköszön és felém jön.

– Nos… Hallottam az édesapja vállásáról – szólal meg együttérző hangon – Sajnálom. 

– Honnan tudja? – kérdezem összeráncolt szemöldökkel. Érdekes, és elképzelhetetlennek tartom.

– Az imént telefonált. Egy suliba jártam vele, bizonyos szinten üzlettársam is. Meg persze jó barátom – Mondja, majd leül az egyik asztalhoz papírokat keresni. Tehát igaz… Bassza meg, ez akkor fix. Hogy mondjam el Emmának? Engem ennyire nem hat meg, mint őt.Akkor lenne ellenemre, ha ezzel őt is elveszíteném.

Az első órám Emmával lesz, így kedd reggel persze az osztálynak semmi kedve, a fele telefonozik, a fele egyáltalán nem figyel. Eszembe jutnak az emlékek, és önként elmosolyodok rajta. Belépek a terembe, és pont az történik, amit mondtam: Senki sem pillant rám. Emma felkapja a fejét, és bágyadt arcal rám mosolyog. Leteszem a cuccaim az asztalra, majd bele is kezdek az egyébként senkit nem érdeklő órámba.

Amikor véget ér, odamegyek Emmához, és visszarántom. Becsukom az ajtót, és közel húzom magamhoz.

– Mi a baj? – kérdezi egyből.

– Arra mentem be a tanáriba, hogy Mr. Watson, az igazgató telefonál. Elmondta neki apám, aki állítólag “jó barátja, s üzlettársa,” hogy elválnak. Tehát: igaz.  

– Hogy mi? – kérdezi meglepetten – Nem gondolod, hogy fel kellene hívnunk, vagy egyáltalán összeülni velük? 

– De. Pont ezt kellene tennünk ma délután – Ezután kinyitom az ajtót, körbenézek, adok neki egy csókot, majd haza veszem az irányt. Holnap még az egyetemre is be kell mennem, azután csak pénteken egy vizsgára.

Amikor hazaérek, egyből apám tárcsázom, és közben próbálok nem rágyújtani a mai 15. db cigimre. Miért kell ilyen nehéznek lennie az életnek… Miért házasodtak össze, ha ez a vége?

– Apa? 

– Ki más lenne? – szól bele ingerülten. Valami nem oké a hangjában…

– Mi történt? Susan felhívta Emmát, és elmondta, hogy váltok. Miért? – idegesen dobolok a konyha pulton, a vonal végén pedig csak szuszogást hallok.

– N… Nem mindegy? Érdekel titeket ez egyáltalán? – dadogja.

– Ittál? – vonom kérdőre. Beugrik a kép, ahogy anyámmal veszekedett részegen, és egy borosüveggel fejbeütötte. Az volt az utolsó nap, hogy részeg volt.

– Baj? Megtehetem, így 50 évesen, vagy nem? – gúnyolódik, majd köhög egyet. Bassza meg…

– Meg… Ma este átugrunk Emmával. Majd beszélünk – ezzel pedig megsem várva a válaszát, ráteszem a telefont. Semmi kedvem hallgatni, és visszaemlékezni… A kurva életbe, ígyis úgyis feljönnek az emlékek…

“ – Nem elmondtam, hogy ne kiabálj velem, Robert? – kiált anya apára a kis konyhánkban, egy banki figyelmeztetéssel a kezében. Legalábbis ez van odaírva. Apa tántorogva odasiet, és pofonvágja anyut.

– Én azt csinálok ebbe a házba, amit akarok! – kiabálja, anyám pedig sírva besiet a nappaliba. Apa rám pillant. Üveges tekintetétől borsódzik a hátam.

– Te meg mit lesel? – kérdezi miközben előre-hátra dől, és ide is érzem az alkohol szagát. “

Nem csodálom, hogy tönkretette ezzel anyám. Kicsi voltam ugyan, de mindenre emlékszem. Apám sose volt jó ember. Inkább akkor változott meg, amikor anyám meghalt. De akkor is folytatta a vad életmódját. Megesküdtem, hogy az én gyerekem sosem fogja átélni, amit én. Sóhajtok egy nagyot, majd előveszem a ténylegesen napi 15. szálam, és rágyújtok.

Amikor kinyitom a szemem, és ránézek az órára, 17:00 látok, Felnézek a konyhára, és Emma épp háttal nekem szorgoskodik. Felállok, és odasétálok hozzá, megfogom a derekát, és a válán át nézem, ahogy süti a finom palacsintát.

– Nocsak…Felkeltél! – mondja gúnyosan. 

– Esetleg probléma? 

– Dehogy…Mikor megyünk anyuékhoz? – kérdezi, és a mosoly egyből eltűnik, felváltja az aggodalom.

– Ma. Miután megettük ezt a csodálatosan kinéző palacsintát!

Veszélyes vonzalmakOn viuen les histories. Descobreix ara