A Boszorkány

164 8 0
                                    

NICOLA

Elég szar volt az éjszakám.
Húgom be kattant . Be kellett záratnom egy cellába ami az alaksorba akad bőven belőle. Ez még nem elég de nagy dózisú nyugtató lövedéket is kapott. Jobb volt nem be menni hozzá a rácsok mögé.Nem akartam így se magára hagyni így egy széken roskadva vártam hátha fel ébred. Nem így terveztem az estémet. Szörnyen röstellem magam, hogy  Annát magára kellett hagynom. Már alkonyodik el kell rendezzem tenni valóim. Kénytelen voltam Izabellát ide hívatni. Nemsokára itt lesz. Mai adag vér mennyiségem már biztosan a dolgozó szobám asztalán van. Alkohol is kell meg szivar . Eléggé frusztrált vagyok mostanság.

Nem várat sokáig kedves boszorkányom mindig pontos , mint egy svájci óra. Helyet foglal majd várja mit kell tennie. El mondok neki mindent. Meg kell hagyni még most is csinos. Ha nem lenne a bizalmasom .Már párszor magamévá tettem volna . Mióta nincs nemi életem azóta eléggé ki vagyok.

-Hívasd ide a lányt ! Csak belőle tudom ki szedni az információt.
-Ahogy óhajtod
Öt perc elteltével meg is jelent Anna . Látom ő sincs jó formában Furcsán viselkedik. Hosszú ujjú pólóját a csuklójánál folyamatosan húzza le . Szív verése gyors ütembe ver.Háta meg van görnyedve .Arca eléggé sápadt.

-Szép jó reggelt kívánok neked kedvesem! Elnézésedet kérem ,hogy így hírtelenjébe ide hívattalak. Ő itt Izabella . Most pontot teszünk az i-re .
-Nagyon örvendek ! Boszorkány vagyok azért jöttem , hogy a fejedbe lássak. Kellemes ugyan  nem lesz a művelet. Foglalj helyet kérlek.

Anna nem válaszol csak teszi a dolgát. Imádom benne , hogy nem kérdezősködik .Nincs felesleges hiszti sem .Remélem hamar kész lesz a boszi és meg tudok majd mindent. Iza az asztalra teszi kellékeit mely egy tál ,kés ,iránytű legvégül egy térkép.

-Kezdhetjük is ha készen állsz.Nyújtsd ki a karod!-közli vele.
Anna hozakodva rá néz Nicolára majd a szájába harap. Le sütött szemmel és lassú mozdulattal ki nyújtja kezét.
A boszorkány fel tűri az anyagot karján. Lila és kék foltok éktelenkednek rajta.
Vágó eszközével sebet ejt a bőrén ami azon nyomban vérezni kezd majd a tálba csurgatja. Bele mártja ujjait az edénybe és Anna halántékára teszi. Kántálni kezd közbe erősen koncentrál.
Annának erős fájdalmai lesznek. Az idő  el teltével a hangját is hallattatja . A feje előre bukik majd az orra vére is kiserken. Ujjait erősen a karfába mélyeszti. Lábai megremegnek.

-Az egyik információ meg is van!-nyögi a boszorkány.
-Add a másik karod !
-Nem lesz ez így sok? -szólok közbe.
-Ez már semmiség lesz neki!-közli szárazon.
-Amúgy meg mi ütött beléd? Eddig nem igazán érdekeltek kelyheid?

Még egyszer meg vágja Anna másik kezét. Oda viszi hozzá a térképet majd rá csurgatja vérét. Már a véres tekercset az asztalra teszi és rá helyezi az iránytűt. Megint kántálásba kezd. Majd a vér hírtelen megindul .

-Kész! Most vitesd ki a lányt . Nagyon megviseltnek tűnik . Igyon sok folyadékot és feküdjön sokat. Estére már kutya baja se lesz , ha ezeket be tartja.
-Majd én a szobájába kísérem addig szolgáld ki magad egy kis itallal .
Ölembe kapva az én halómba megyek vele majd az ágyra helyezem óvatosan. Déjá Vu érzésem van. Olyan törékeny teremtés . Még is milyen bátor volt.
-Sajnálom nem akartam , hogy fájdalmat okozzon neked. Nem hagytál más választást. Valahogy ki kellett szedni belőled. Én nem tudtam a fejedbe látni.
- Ezért még majd számolunk! -mondja mogorván.
-A szobalány mindjárt itt lesz . Addig magadra hagyhatlak? Vissza kéne mennem Izabellához.
-Menj csak remélem soha többé nem találkozok vele!
-Most még egyszer a bocsánatodért esdeklem!
-Még is miért Nicola?
-Ezért...!
Lágy csókot intek ajkára majd távozom.

-Bocsáss meg itt is vagyok!
Látom ki szolgáltad magad.
-Bátorkodtam önteni neked is ! Amiket ez idáig megtudtam szükséged lesz rá.
-Akkor kérlek ne várattass tovább, térj a lényegre.
- Ez a lány fontos számodra ahogy  rá néztél , aggódtál érte. Meg döbbentél karja látványától . Azt hittem pedig ez a te műved. Tudatába vagyok vele ki tette!
-És pedig?
-Az öcséd Carlo!
-Bassza meg ott ahol van az a kis féreg!
-Tisztába vagy vele, hogy az apja  ELF! Ő a király. Az útja ide vezet. A lányáért jön.Fel akarja használni .
Feszülten kortyolok poharamba. Mi közbe várom a folytatást.
-Aki rá támadt és a vérét vette az pedig nem más mint a húgod Alessia.

Kelyhem VagyWhere stories live. Discover now