Cyborg

Tizenharmadik

Igor pov.
Megállás nélkül a képet bámultam, amiről a barna hajú fiú mosolyog vissza rám. Nem értem miért váltja ki belőlem a hiányérzetét, de nem igazán tetszik. Felálltam és elvonultam a kis helyiségbe, ahol Vladimir lakik. Sehol máshol nem adnak nekem helyet a többiek.
– Jól vagy? – lépett mellém az említett.
— Fizikailag igen, de furcsa módon egy üres, és nehéz érzést érzek a mellkasomban.
— Hiányt. Tudom milyen.
— Tudod? – kérdeztem oldalra döntött fejjel.
– Még nem is meséltem miért vagyunk itt Rogerrel. Amikor gyerekek voltunk a szüleink bekerültek a rendszerbe. Forradalmárok voltak, akik nem helyeselték az új kormányt ezért azok rájuk küldték az új masináikat. Ám hibás robotok voltak. Nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, nem éreznek kegyelmet. A szemünk előtt lőtték le a szüleinket, mi azért kerültünk be, mert Roger lelőtte a gyilkos robotot.
— Te?
— Véletlenül rákerültem én is a fotóra ezért engem is bejegyeztek. – morogta.
– Gyerekek voltatok, igaz?
— Igen, de azóta rengeteg idő telt el. Bár... — elhallgatott majd, elmerült mögöttem és felnevetett.
— Mi az? — kérdeztem kíváncsian.
– Csak vicces...Te nem emlékszel az emberi életedre, én azt se tudom milyen a normális élet. Ez egyszerűen csak röhejes! — nevetett keserűen. Megfordultam és rá néztem, mire hirtelen megragadott és magára rántott. Csókba vont, heves csókba. Szinte éreztem, hogy próbál magára húzni és a lábai közé igazgatott.
— Mit csinálsz?
— Talán egyikünknek sincs emberi élete, de attól még emberek vagyunk.
— Én nem vagyok már ember, hanem egy kibernetikus organizmus, gépezet amelyeket....
— Fogd már be! – morogta és ismét magára húzott. Ismét keletkezni kezdett egy feszítő érzés az alhasamban és jobban hozzá akartam préselődni a testéhez. A robot karom akaratlanul is az arcára simított és viszonoztam a csókot.
– Megint...A szexuális izgalom, amit a tested közelsége okoz...
– Ha kanos vagy akkor én nyertem! — nevette el magát, majd ismét megcsókolt és lehúzta magáról a pólót. Elkezdte rólam is lehámozni a ruhát. Már nem ellenkeztem, csak sodródtam az árral.