Egy áldozat élete

Kiara

Imádom a madarak füttyét!

- Népek, s nemzedékek harcoltak, és haltak meg, csupán azért, hogy a dicső Királyi-család faliszőnyegét díszíthessék.- sétál mellettem Teofil.

Hangjából halkan, mégis élesen kiválik az izgatottság. Tudom jól, igyekszik megőrizni hidegvérét.

S amilyen jól ismerem én őt, pont úgy igazodik el ő is rajtam.

- Csupán egy öltésért...- folytatom önelégült mosollyal a fiú felé fordulva- A jóhír, és áldás reményében bocsátkoztak többszázan harcokba.- mondom végig a szokásos beszédet, mire Teofil bólint.

- Tudok mindent, ne izgulj miattam!- teszem óvatosan remegő kezem a vállára.

- Tudom, de azt is hogy nem te akartál hoz...- itt ismételten félbe szakad, de ezüttal egy cseléd hangja készteti megállásra.

- Hintó érkezett a Sötétség országából!

A hallon átsétálva édes csendbe burkolózik a palota.
Cipőink kopogásán kívül csak a kinti madárfütty hallatszik, s mindent melegen borít be a napfény.

Ezzel azt sugallva;
Minden rendben lesz.

A márványküszöbön állva Teofil dünnyögni kezd.
- Még búcsúzni sem képes!- feszül ökölbe a keze.

- Nem gond. Számomra sokat jelent, hogy te elbúcsúzol tőlem.- hazudom, mikor a férjem elénk ér.

Kövér, bajszos férfi. Ötvenes éveit töltheti, oh és a fél arca égési sebben éktelenkedik.

Szemkontaktust kerülve serényen mélyet pukedlizek.
- Uram!- mondjuk egyszerre Teofillal, mitől kissé jobb kedvem lesz.

Törékeny mosollyal az arcomon egyenesedem fel, s nézek az úr szemébe.

Még mindig hitetlenül állok a tény előtt, hogy vele kell majd leélnem napjaim hátralevő részét.

Leseper egy izzadtságcseppet a halántékáról, ahogyan kihúzza a fiú szorításából kezét, s kacagni kezd.

- Mi olyan mulatságos?- kérdezem kissé félve a választól.
A szoknyám nem gyűrött, a kedvenc topánkám csillog, a hajam igényes loknikban, az arcomon pedig... semmi vicces.

- Bo-boh-csánat!- teszi vissza fejfedőjét- Elnézést, hogy csalódást kell okozzak, de -megköszörüli a torkát- én nem az 'Uruk' vagyok, csak a kocsis.

Újfent nevetésben tör ki, mire Teofillal mi is összemosolygunk.

- Csodaszép ideát az idő, és ez a fogadtatás! Megfontolnám a munkaváltást, ha...

- Maradjon! Itt bárkit szívesen látunk!- tűröm egyik tincsem a fülem mögé, mikor a fiú megbök- Vagyis látják. Szívesen látják majd itt magát.- korrigálom serényen a nyelvbotlásom, s keserű mosolyt erőltetek az arcomra.

- Ha hagyta volna, hogy befejezzem.- tart szünetet- Megfontolnám, ha nem lenne ott jó sorom. Ne izguljon...

Talán nem a legjobb ötlet egy bakfis menyasszonynak azt mondani, hogy ne izguljon, amikor akaratán kívül adják férjhez.
Egy idegen ország Királynéja lesz, hiába lehetne a saját népének Királynője.

-Hisz nézzen csak rám!

'Talán nem a legjobb példa'- száguld végig a gondolat a fejemben.

- Megbecsülnek, megfizetnek, a családomnak is gondját viselik, és ennünk is van mit.- mutat büszkén a kerekedő hasára.

- Önnek sem lesz hiánya semmiben, jó lélek a mi Királyunk, csak ne szakítsa állandóan félbe.- kuncog a bajsza alatt, mire megforgatom a szemem.

A hintó ajtaja előtt megállunk, Teofil egy bársonydobozt nyújt át nekem.
Azt felnyitva egy vékony arany nyaklánc bújik elő, rajta egy napocska medállal.

- Szabad?- emeli ki, mire könnybe lábadt szemekkel bólintok. Hátat fordítva neki elemelem a hajam, hogy be tudja kapcsolni a láncot, s mikor végigsimít ujjaival rajta teljes testemben bizsergek.

- Köszönöm, ez gyönyörű Teofil!
Megölelem a nemrégiben 20. életévét betöltött fiút, majd beülök a hintóba, s addig integetek, amíg el nem tűnik a számomra oly kedves alak.

Ahogyan haladunk a Sötétség országa felé, egyre jobban érzem fáradtnak magam.

Valamikor elalhattam, hisz egy rémálomból ébredek fel. A bársonyos dobozkát szorongatom, ahogyan észreveszem, hogy egy papírfecni kandikál ki belőle.

Nekem mindig is te leszel a Királynőm!
-T

Szomorúság bugyog fel a torkomon, s a rossz előérzetem akkorra látszik tetőzni, mikor a kocsis megáll a hintóval, és bekiált.

- Felséged kinyújtóztatja végtagjait?
- Igen, köszönöm!- pattanok ki a fullasztó térből, s gyors léptekkel megindulok az egyik irányba.

- Csak ne menjen messzire a hintótól! Állatvilágban gazdag erdőink vannak.- kiált utánam.

Egyik baljós gondolatom vonja maga után a másikat, mikor feleszmélek a hintó lámpása már nem látszik, én pedig futok. Egyedül.

A következő pillanatban a fejem fájdalmasat koppan egy fába, majd Anyu bizonytalan, és távoli alakja jelenik meg.

- Anya?- nyögöm.
- Ejnye, Napsugaram! Hát erre tanítottalak én?

- Te ittvagy?- meg akarom emelni a kezem, hogy megérinthessem, de túl nehéz. Képtelen vagyok rá.

- Nem futhatsz el a problémáid elől.- mondja lágyan, elhalkuló hangon.
- Várj! Hová mész?- szólok a távolodó test után.
- Sehová, itt vagyok melletted. Mindig.

- Szeretlek!- suttogom, majd a lüktető fájdalmat próbálom kitapintani a homlokomon.

- Ezt talán tartsa meg a Királynak.- hallom a kocsis hangját, s ahogy kinyitom a szemem már csak őt látom.

- Ne érjen hozzá! Majd keresek egy orvost Felséges asszony.
- Felséges asszony?
Leültet a hintó puha ülésére, és fölém hajol.

- Királyné, a Királyunk felesége, házasság? Nem emlékszik semmire? Jobban beüthette a fejét, mint gondoltam.- dörzsöli az orrnyergét.

- De emlékszem mindenre! Szóval mostantól mindenki önözni fog és féleszűnek tartani?- dőlök hátra, de azonnal felnyögök.
Fáj.

- Uram irgalmazz! A maga kis futóversenye miatt olyan bércsökkentést kapok, hogy úgy megsoványodok, mint a barátja.- sóhajtozik.

- Nyugodtan mondja az igazat.
- Mi?
- Ha számonkérik- fejtem ki- Nyugodtan mondja azt, ami történt is.

Cinikusan felkacag, s közben a fejét csóválva bezárja az ajtót.

- Nem tud maga semmit.
- Hát világosítson fel!
- Nálunk nincsen mindenkinek igaza, főleg nem egy szolgálónak.

- És egy Királynénak?- kérdezem, így csapdát állítva neki.
- Hát- vakarja a tarkóját- attól függ kivel szemben. De nyilvánvalón többet érnek a szavai.

- Akkor majd én bevallom!- húzom mosolyra a szám, mire a kocsis becsmérlőn csettint a nyelvével.
- Magának tényleg kell egy orvos!- ezzel a lovak közé csap, én pedig elalszom.