Egy áldozat élete

Kiara

- Ajánlom a galoppot, ha nem akarod, hogy az összes asszony nadrágot viseljen!- vágtat mellettem Zsigmond, de én válaszra sem méltatva őt, egyszerűen lekerülöm.

Kezdek hozzászokni a sötétséghez, bár a második pihenőnknél a jéghideg vìz nem esett olyan jól.

Pár perc múlva a szemem elé tárul a Királyi-palota.
- Meseszép!

Csillaggal megállunk, s ahogyan a palota teljes cselédsége fel van sorakoztatva a számtalanul sok lépcsőre kissé összeszorul a gyomrom.

'Vajon mit gondolhatnak a nadrágos Királynéról, ki csak 16 éves?'

Ahogy leszállok a paripáról, a jólmegérdemelt pihenőjére vezetik el, elém pedig a hajdani Király felesége és egy férfi sétál.

Olyan idősnek tűnik, mint a nő.
Haja még fekete, akárcsak a szemei. Rideg vonásai összeszedettséget, és szigort tükröznek.
Akárcsak egy Királyé.

- Üdvözöljük sötét kis országunkban! - köszönt a nő, bennem pedig felsejlik a gondolat, hogy közel sem festek úgy, mint ahogyan útra keltem.

A hajam jelen pillanatban kócos, s kiengedve omlik a vállamra. A nadrágom enyhén kopott, és nadrág. Az arcom pedig lángol, lihegek, de legalább én nyertem.

- Felség!- hajolok pont olyan mélyen meg, mint azt Zsigmondnak tettem, mikor megérkezett a hintóval.
A férfi kezet csókol, majd arrébb is áll.

- Jöjjön, körbevezetem!- karol belém a nő.

78...79...80...81...

Összesen 120 lépcsőt számolok, bár elhatározom, hogy majd még leellenőrzöm.

Egy monumentális mahagóni faajtó előtt állunk meg, amíg kitárják előttünk van időm részletesen szemügyre venni a két, aprólékos munkával kifaragott szárnyat.

- A Nap és Hold legendája?- fordulok félénken az özvegyhez, aki bólint, s belépünk egy világos terembe.

Csillagok, s felhők dìszítik a plafont. Ahogyan körüljárom a termet a cipőm alatt finoman kopog a márvány padló, én pedig esküdni mernék, a felhők mozognak.

- Meseszép!- mondom ugyan azt, ami elsőként is eszembe jutott.
- Az, bár sajnos mi már nem tudjuk ilyen külső szemmel nézni.- lépünk tovább- Hozzászoktunk a széphez.

A tárgyalóterem visszafogott, sötétebb, de telve van arany tárgyakkal.

- Mit gondolsz a mítoszról?- pillant rám kedvesen a nő, én pedig boldog vagyok, amiért van, akit nem kell megkérnem, hogy tegezzen.

- Sokmindent, mégis nehezen szűröm ki a saját véleményem. Ön?

A könyvtár ajtaja fehér, s arany színekben pompázik. Belépve leesik az állam.

Égig érő könyvespolcok, hatalmas ablakok, egy kényelmesnek tűnő ágy, s egy asztal áll a teremben.

Nem túl hatalmas, vagy hivalkodó, mégis sok érdekes titkot rejthetnek ezen falak.
Érzem.

- Szerintem a maják nem a legtalálóbban képzelték el.-kezdi- Én úgy gondolom a Hold is egy nő. Egy testvérpár, ahol a Nap az idősebb, s terelgeti a fiatalabbat, hogy mikoron végleg lebukik- nagyot sóhajt- méltón vegye át a helyét.

A szívem kissé összeszorul.
Egy újabb helyiség felfedezésére tartunk, de nem tudom, ez sértés volt-e családom, s felmenőim számára.

Azzal, hogy engem ide száműztek fényes országom egy részén lebukásra kényszerítik a Napot?