Alaric saga- haldokló szív

Üdvözlet a Fogatlan Mosolyban!

Drága, mélyen tisztelt Miss Lockwood!

Minden bizonnyal rossz címre érkeztek az eddig megirt levelek, ugyanis jelenleg szám szerint pontosan a hetvenharmadikat írom, ugyanolyan fáradhatatlan lelkesedéssel, mint az elsőt, másodikat, harmadikat, negyediket... És persze még folytathatnám. Ahogy az első pár levelemben - Szám szerint hetvenkettőben - is említettem, ugyan még nem ismerjük egymást, de úgy gondolom igazán időszerű lenne egy ominózus első találkozást megejtenünk. Ami azt illeti, az lenne a legjobb, ha minél hamarabb láthatnám kegyedet, noha ezt számos levéllel ezelőtt is - pontosítva hetvenkettő - megemlítettem, de bizonyára nagyon sok hasonló nevű utca és még több azonos házszám van ebben az alig pár ezer lélekszámmal büszkélkedő kisvárosban. Ahogy az eddigi leveleimben - levélre pontosan hetvenkettő - a mostaniban is lapul egy, de csakis egy jegy, a Fogatlan Mosoly cirkusz eheti előadására. Jómagam is az előadás résztvevője vagyok és határtalan örömmel fogadnám, ha megtisztelné szerény, ámde annál színesebb társulatunkat a jelenlétével.

Nincs semmiféle kritériuma a megjelenésének, pusztán a jegy felmutatása a barátságos jegyszedőnknek, valamint, ha megkérhetem hordjon ruhát. Manapság félreértik a mezítelenséget. Mint eddig minden alkalommal, - szám szerint hetvenkét alkalomról beszélünk - most is meginvitálnám Önt, Miss Lockwood a cirkusz hátsó színpadára, természetesen, csak és kizárólag az előadás után, hiszen nem szeretném, ha lemaradna bármelyik mutatványról is. Reményem, hogy ez alkalommal megkapja a levelemet, továbbra is rendíthetetlenül csobog az ereimben, egy kis vér kíséretében. Az előadás pénteken, este nyolc óra három perckor kezdődik., ha megkapta a levelem, akkor kérem ne késsen, hisz ki tudja, miről marad le az ember lánya, csupán egyetlen perc elmulasztásával is!

Ha Ön is úgy akarja, nemsokára találkozunk. Már pedig találkozni fogunk, hisz mindkettőnknek csak nyereséges lehet egy olyan találka mint ami előttünk áll. Hatalmas láthatatlan mosollyal és némi frusztrációval - ami bizonyára az előző hetvenkét levélnek köszönhető - zárom soraim. Találkozzunk a Fogatlan mosoly előadásán hát!

Üdvözlettel: Alaric Doyle. Az elsőszülött. Semmiképp sem a második.

Utóirat: Talán az eddigi leveleimben - szám szerint hetvenkettő - nem említettem, de hallottam hírét, miszerint bájos nővérének, Miss Dolores Lockwoodnak nyoma veszett. Talán hozzá tudnék járulni a kereséséhez.

Persze nem biztos, hogy tudok segíteni Önnek, mint ahogy az sem biztos, hogy lesz szerencsém Önt személyesen megismerni. Mindenesetre, gondolja meg: egy próbát igazán megér.

Avis elfojtott egy mély, méltatlankodó orrhangot, hogy a kocsis ne nézze újra teljesen bolondnak és ne is nevesse ki. Mióta beszállt a hintóba, mást sem csinált, csak a száján kitolakodó, illetlenebbnél - illetlenebb szavakat próbálta kordában tartani, igencsak kis sikerrel. A pufók, mogorva kocsis pedig minden alkalommal elmosolyodott, mikor Avis hölgyhöz nem illő szavakat hallatott azon az őt jellemző, szinte már fülsiketítően magas hangján, ami jellemzően akkor tört elő belőle, ha eluralkodott rajta a méreg és a sértettség keserű egyvelege.

Avis mind a hetvenhárom levelet megkapta, de egyikkel sem törődött igazán. Nővére eltűnése óta nem volt kedve se bálokba, se előadásokra járni, kiváltképp nem cirkuszokba. Mr. Doyle nevetségesen színpadias, mégis semmitmondó sorai minden alkalommal a kandalló tüzében végezték, de az utolsó más volt. Doyle a nővéréről irt, és ez a tény egyszerre keltette fel benne a kíváncsiságot és lobbantotta fel szívében a felháborodás szűnni képtelen lángját.

Ha tudott valamit a nővéréről, miért nem ezzel kezdte? Miért kellett hetvenkétszer egy buta cirkuszi meghívással vesztegetnie az idejét? A lány egyszerre volt kíváncsi, izgatott és dühös. Szinte minden percben eszébe jutott, hogy talán csak átverés az egész. Talán Doyle csak egy újabb kérő, aki a megszokottnál bizarrabb módon próbál Avis kegyeibe férkőzni. De az utolsó soraival egyet kellett, hogy értsen.