Utálom, hogy szeretlek

10. rész

Anna szemszöge
– – – – – – – – – – –
Bálint szoros ölelése közben is csak egy dologra tudtam gondolni. Méghozzá arra, hogy nekünk ez tilos. Tilos amit csináltunk. Sose szabadott volna meg csókolnunk egymást. De már késő volt. Már rég meg szegtük Ádám szabályát. Azt a szabályt amin régen nevettem, és azt gondoltam ez egy hülyeség. Még hogy én és Bálint össze jöjjünk. Lehetetlen. És tessék. Itt állunk egymást ölelve, és alig 5 perce még meg is csókolt. Miközben otthon vár Levi. Szörnyű embernek érzem magam, de nem tudok mit tenni. Az érzéseink legyőztek minket. Igaz, hagyhattam volna elmenni, de nem tudtam. Nem, mert a szívem nem engedte. Ezért rohantam utána, ha ő tudott szakítani értem, akkor én is tudok érte.

-Vissza kéne menned! - suttogta, miközben erősen szorított magához.

-Tudom! De nem akarok!

-Akkor mit akarsz? - nevetett lágyan.

-Veled lenni! Csak is veled! - sóhajtottam.

-Én sem akarok mást, de... - el tolt magától. - Nem derülhet ki! Még nem! - nézett mélyen a szemembe.

-De akkor? Akkor most mi lesz? - motyogtam. Éreztem ahogyan a könnyeim el erednek.

-Anna ne sírj! Semmi nem lesz, jó? Csak titokban tartjuk egy kicsit! Csak nem olyan nehéz! - mosolygott.

-És ha ki derül? - kérdeztem könnyes szemekkel.

-Akkor ki derül!

-Félek Bálint! - suttogtam, miközben át öleltem.

-Én is Anna! De megoldjuk! És semmiért sem engednélek el! - simitott végig hajamon. Hátrébb léptem tőle, majd meg csókoltam. Ez az érzés! Keze derekamra tévedt. Az egész testem bizsergett, és a gyomromban ezernyi lepke szárnyalt, míg én majd össze estem Bálint csókjától.Ujjai derekamba mélyedtek, én pedig fel sóhajtottam. A tökéletes pillanatot a telefonom csörgése szakította félbe. Nagyon megijedtem, hogy bátyám az, de aztán még jobban megijedtem amikor láttam, hogy Mia az. Mia nem is tudom mióta nem kereset, erre tök random fel hív. Ráadásul életem egyik legszebb pillanatát is félbe szakítva ezzel. Végül fel vettem neki.

-Igen? - kérdeztem flegmán.

-Ohh hála az égnek Anna! - mondta megkönnyebbülve. - Márk megcsalt! - kezdett zokogni. Bármennyire is megérdemelte volna hogy ki nyomjam, mégse tettem.

-Hol vagy? - kérdeztem, sokkal lágyabban mint az előbb.

-Hát, a házad előtt! - hadarta.

-Mi van? - ijedtem meg.

-Nem tudtam, hogy ez ekkora probléma.

-Mióta vagy ott? - kérdeztem idegesen.

-Alig 1 perce!

-Jó, jövök! - tettem le.

-Menj csak! - simitott végig hátamon egy hideg kéz. Hátra fordultam és rá mosolyogtam Bálintra.

-Mia vár! - motyogtam, majd fél sikítottam ahogyan magához húzott, és szenvedélyesen meg csókolt.-Szeretlek!

-Szeretlek! Haza mész egyedül? - kérdezte aggódva.

-Persze! - mosolyogtam rá.

-Akkor vigyázz magadra Anna, szia! - mosolygott vissza rám.

-Szia Bálint! - mondtam, majd el indultam haza. Mia könnyes szemekkel várt a kapu előtt.

-Anna! - ölelt át, és reszketve zokogni kezdett.

-Menjünk be!- javasoltam, mire ő bólintva félre állt. Én mentem előre ő pedig követett. Miután le vettük a cipőnket, a szobámba mentünk, ahol realizáltam, hogy Levi vár. Az ágyamon feküdt és furcsán nézett minket.