Utálom, hogy szeretlek

7. rész

Anna szemszöge
——————————

A mentális egészségem romokban. Szinte nem is ettem semmit, amióta Bálint olyan kedvesen vissza utasított. Most hatalmas szükségem lenne legjobb barátnőmre, csak hogy neki jól alakult a múltkori buli. Márk rá döbbent, hogy Mia egy tökéletes ember. Viszont az hogy ők össze jöttek, a Miával való kapcsolatunk kárára megy. Alig ha beszélünk, és az is csak a tan órák alatt történik meg, amikor unatkozik. Hétfő reggel van és kezdek bele őrülni ebbe a kibaszot szerelmi bánatba. Olyan érzés mintha egy kés lenne a szívemben, amit a gondolataim jó sokszor meg is forgatnak benne. Gyorsan fel öltözők, majd a konyhába siettek,egy élet mentő kávéért. Megtorpanok, amikor meg pillanatom bátyám, kezében egy serpenyővel, amiben próbálja meg fordítani, a már kissé meg éget palacsintát.

-Te meg mit csinálsz? - kérdeztem, miközben mellé léptem. Le nézet rám, majd vissza a palacsintára.

-Palacsintát - motyogta, és végre sikerült meg fordítani azt a szerencsétlen ételt.

-Azt látom, de minek? Ha szeretnél palacsintát, csak szólj. Tudod hogy csinálok neked! - mosolyogtam rá.

-Neked sütöm! - mondta, miközben egy újabb adagot öntött a serpenyőbe.

-Mi van? Nekem? De én nem vagyok most éhes! - akadtam ki. Oké tény hogy mostanában nem eszek túl sokat. Na jó szinte semmit. De attól még most se tudok enni.

-Tényleg Anna? Pedig enni fogsz! - parancsolta.

-Nem. Mármint, majd kicsit később! - mosolyogtam rá, mire egy unott pillantást kaptam.

-Anna, ne nézz hülyének! Szerinted nem látom, hogy minden kibaszot nap, ki dobod a retkes kukába a szendvicsed, amit én csinálok neked! Eszel te valamit? - nézett rám aggódva. Baszki. Nem ebbe a kukába kellet volna kidobnom őket.

-Eszek, persze hogy eszek! - mondtam, magabiztosan.

-Baj, ha azt mondom, hogy nem nagyon hiszek neked? - kérdezte.

-Hát, igen! Miért nem hiszel nekem? - érdeklődtem. Bármit meg tettem volna, hogy hagyjuk ezt az evés témát.

-Mert nem látlak enni? - motyogta, miközben meg kent egy palacsintát.

-Nem kell látni! Idáig se láttad! - háborodtam fel.

-De most csak azt látom, hogy a kuka tele van szendviccsel! Tessék! - nyomot a kezembe egy tányért, amin két kakaós palacsinta volt.

-Nem vagyok éhes! - tiltakoztam, mert tényleg úgy éreztem, hogy tele vagyok. Mondjuk azt nem tudtam mitől.

-Anna, ezt ha éhes vagy ha nem, meg fogod enni! Ma be se kell menned a suliba! Inkább beszélgessünk! - nyomot le egy székre, majd be tolt, és elém rakta a tányért. - Ja, és nem a kukába sütöttem! - ült le vele szembe. A tányérra néztem. Egyáltalán nem kívántam. Semmit se kívántam. Mondjuk lehet, ha Bálint sütötte volna nekem, szívesebben enném meg.

-Miért kell rám erőltetni Ádám? - néztem a bátyámra.

-Mert, fontos vagy nekem, és nem akarom hogy bármi bajod legyen!- mondta, mélyen a szemembe nézve. Hálás vagyok neki! De tényleg! Annyira sok mindent tett már meg értem! Vissza néztem a palacsintákra. Basszus sose süt semmit, most pedig csak miattam csinált palacsintát. Erőt vettem magamon és bele haraptam az egyikbe.

-Arra nem gondoltál, hogy csak félek bele harapni? Elvégre te sütötted! - fintorogtam. Persze csak vicceltem. Nem volt ehetetlen. - Csak viccelek nem rossz! - nevettem.

-Örülök! Na akkor miért is nem ettél? - el néztem róla, ő viszont kereste a tekintettem. Basszus azt mégse mondhatom, hogy szerelmi bánatom van a legjobb barátja miatt.