Edinburgh Handmaid's Tale

Dennis

Kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy a cica ki tudjon ugrani az autóból, ha épp ahhoz lenne kedve. Kikészített neki egy adag konzervet, majd amikor a macska éhesen nekiesett az ételnek, az ő gyomra is megkordult. Egész nap nem evett szinte semmit, de az esete történései után nem is kívánt igazán ételt. Ráadásul mostanra elmondhatatlanul kimerültnek érezte magát. Úgy döntött, majd reggel Davisszel együtt eszik valamit, most meg inkább nyugovóra tér.

Kiszedte a hálózsákját a kocsi hátsó üléséről, és a társa mellé teríttette. De persze akkora távolságra, hogy a másik ne érhesse el, ha rosszat álmodna. Előző éjjel volt szerencséje a rémálmaihoz, és ahhoz, ahogy a másik félelmében forgolódott és dobálta magát. Ezek alapján pedig úgy érezte, joggal következtet arra, hogy agresszívan reagálna bármilyen segítő szándékra. Köszönte szépen, nem akarta megtapasztalni a másik erejét. Már csak az hiányozna, hogy eltörje a kezét, mert nem ismeri fel.

Miután minden készülődéssel végzett, lekapcsolta a kocsi lámpáját, és ő is bebújt a saját hálózsákjába. Nem is csodálkozott rajta, milyen gyorsan elnyomta az álom.

Valamikor az éjszaka közepén – még teljesen sötét volt, a hold és csillagok fénye is alig szivárgott be hűvös gazdasági épültbe –, vacogásra ébredt. Davist úgy rázta mellette a hideg, hogy még a fogait is hallotta összecsattanni. Várt egy kicsit hogy a szeme amennyire csak lehet, hozzászokjon a sötéthez, majd körülnézett. Valahol távolabb egy fehér foltot látott, a cica épp felfedezte a a helyet magának.

Egy sóhaj kíséretében kibújt a hálózsákból, Davis mellé lépett, széthúzta a cipzárt az ő hálózsákján, és összecipzárazta a kettőt. Még jó, hogy ezeket lehet így is használni. Kibújt a nadrágjából, de a pólót képtelen volt levenni. Gátlásai megakadályozták ebben, hiába tudta józan agyával, hogy akkor tudja a leggyorsabban felmelegíteni a saját testhője megosztásával, ha minél nagyobb részen összeér a bőrük. Mindent egy lapra tett fel, és remélte, Davis nem töri majd ki a nyakát ijedtében – vagy felébredtében –, majd bemászott mellé, és ügyetlenül hozzábújt. Magához húzta és átkarolta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, fel tudja melegíteni. Davis szerencsére nem riadt fel, és lassan alábbhagyott a vacogás, szinte elolvadt az ölelésében.

Jól esett a másikat magához szorítva tartania. Nem értette miért, de az érzés, hogy soha ne akarja elengedni még egyszer, kimondhatatlan erővel ostromolta a mellkasát. Kettejük testének melegsége körülvette őket, és hamarosan Dennist is ismét álomba ringatta.

Amikor legközelebb felébredt, már teljesen kivilágosodott, viszont Davis még mindig mélyen aludt. Dennis nem tudta eldönteni, hogy kettejük hője miatt érzi ilyen forrónak a testét, vagy Davis tényleg szinte lángol. Egyelőre nem akarta felverni a másikat, ezért óvatosan kimászott a hálózsákból. Valamikor az éjjel a cica is közéjük feküdt, és most, hogy Dennis mocorogni kezdett, képén felháborodott kifejezéssel, felborzolt szőrrel bújt elő az anyag redői közül. Dennis jót derült rajta, és vigyorogva tessékelte ki a hálózsákból, hogy a saját részét Davisre hajtogathassa, ezzel is minél többet megőrizve számára az annyira értékes hőből.

Felöltözött, és a kocsihoz ment, hogy megetesse a macskát és magának is készítsen valami ehetőt, na meg egy jó nagy bögre kávét. Nem siette el, hátha a mocorgás felébreszti Davist, de ő továbbra sem rezdült meg, ami lassan kezdte nyugtalanítani Dennist. Készített társának is egy bögre kávét, és odalépett mellé, hogy felébressze, de abban a pillanatban a másik szeme kipattant.

Megpróbált felugrani, hogy megvédje magát – legyen az bármilyen veszély, amitől akkor épp tartott –, de szinte azonnal visszazuhant, ahogy a lába nem engedelmeskedett neki. Dennisnek végignézni is fájt azt a jelenetet. Mindenesetre utána Davis sokkal óvatosabban emelkedett fel ülő helyzetbe.