Edinburgh Handmaid's Tale

Dennis

Nem tudta volna megmondani, mennyit aludt, amikor éles koppanások rázták fel álmából. Két-háromba is beletelt, mire rádöbbent, hogy valaki ököllel üti az ablakot. Rettegve ült fel, az addigra beállt teljes sötétségben először Davist sem ismerte meg. Aztán amikor a másik egy fájdalmas nyögés kíséretében lecsúszott az autó mellett a földre, és a pár centire leeresztett ablakon át bejutott az a hang Dennishez, azonnal rádöbbent, hogy társa tért vissza.

Megpróbált minél gyorsabban kijutni a hálózsákból, mindezt természetesen úgy, hogy a macskát ne verje fel. Mivel az egyik oldalon Davis blokkolta a kijutást, kénytelen volt túloldali ajtón kimászni. De előtte még megragadta a kalaptartóra készített zseblámpát. Felkapcsolta, és amint kijutott a kocsiból, megkerülte, és letérdelt Davis mellett. A lámpa fénye a másik arcára siklott, és annak ellenére is ijesztően sápadtnak tűnt, hogy a nagy részén bozontos szakáll fedte a képét.

– Jézus, mi történt veled? – próbálta felmérni a másik állapotát a sötétben.

– Meglőttek – jött a felelet, és Dennist megrémítette, mennyire erőtlenül szólt a hangja.

– Várj, hozom a dobozt, ellátjuk, nyugi.

Mielőtt felkelhetett volna mellőle, Davis elkapta a karját, és nem engedte eltávolodni.

– Nincs most időnk erre – nyögte fájdalmasan –, segíts fel, el kell tűnnünk innen.

– Követtek?

– Nem hiszem, de nem akarok kockázatot vállalni. Ha hoznak kutyákat, és azok szagot fognak, idevezetik őket. Viszont ha továbbállunk innen, nem találnak meg minket.

– Akkor csak hadd nézzem meg, hogy rendesen bekötötted-e! – erősködött Dennis. – Ha nem muszáj, nem kockáztatnám, hogy elvérezz.

Amíg beszélt, segített Davisnek leemelni válláról a hátizsákot, de addig még nem kelt fel mellőle, amíg az érvére nem kapott választ. Társa végül megadóan bólintott, és küszködve annyit mondott:

– Rendben, de csipkedjük magunkat.

– Oké. Hol találtak el? – futatta végig pillantását a másikon, és mire a kérdés végére ért, már látta is, hogy a jobb combján. Davisnek válaszolnia sem kellett, elég volt oda néznie, ahova Dennis is meredt.

Társa jobb lábán a nadrágon széles vágás látszott, arról árulkodva, hogy a másik megpróbálta a lehető leggyorsabban megvizsgálni a sebet. A vászon résében pedig fáslit és az alól kitürelkedő gézt látott. Feljebb, Davis ágyékához egész közel, a combja tövében a bő nadrágon észrevette a másik férfi övét szorosan rátekerve a lábára. Jobb híján ezt használta érnyomóként, ami a vastagabb szélesebb ereken átáramló vér mennyiségét hivatott csökkenti. Egyszerű, de nagyszerű megoldás jobb híján, hiszen ezzel elősegíti a sebkörnyéki véralvadást, ami bármilyen lőtt seb esetében életmentő lehet. Davis tényleg igyekezett a körülményeihez képest ellátni a sebet.

– Volt nálam valamennyi kötszer, de kreatívnak kellett lennem. Amennyire meg tudtam állapítani, átment a lábamon a golyó – adott erőtlen hangon magyarázatot, és Dennis erre csak bólintott. – Hátulról találtak el, az, amit most nézel a kimeneti oldal – tette még hozzá szőke társa nyugtalan tekintetét figyelve.

Az nem festett túl jól, hogy a fehér kötésen eddigre már a félhomályban is jól kivehető sötétebb foltok jelentek meg.

– Még így is kezd átázni a kötés – állapította meg Dennis az egyértelműt.

– Nem mondod – próbált minden hév nélkül gúnyolódni Davis. – Magamtól ki sem találtam volna, hogy a lóhalálában fegyveresek elől menekülés nehezíti a véralvadást.