Csak egy szám /Carlos Sainz ff./ ✓

tizenkilencedik

Lydia

Pár nap elteltével majdnem hozzászoktam ahhoz, hogy kettő szinte idegen férfi van a lakásunkban. Istenem bárcsak elmentem volna anyáékkal a nagyiékhoz. Hajnalban apa felkeltett, hogy közölje elmennek Wyattal dolgokat elintézni de én aludjak csak tovább, majd valamikor délután érkeznek. Hmm de jó, egy egész délelőttünk lesz Adriannal. Persze nekem az volt a tervem, hogy egész nap a szobámban leszek, nézek valami sorozatot és várom, hogy Carlos írjon. Mivelhogy pár napja nem írt, mikor pedig én írtam neki akkor csak a tipikus beszélgetésen estünk túl, azóta pedig nagy bánatomra nem beszéltünk. Nagyon reménykedtem benne, hogy csak nagy a sürgés körülötte és azért nem ír. Őszintén szólva nagyok hiányzott.

Persze az a tervem, hogy hozzá se szólok Adrianhez, akkor dugába dőlt, mikor tíz óra tájt benyitott hozzám. Kopigni meg én fogok... Én még pizsamában ültem az ágyamon, ami még mindig csak egy toppból és rövidnadrágból állt, így szinte azonnal magamra húztam a paplant, hiszen láttam ahogy tekintete végigsiklik testemen. Rajta már egy ujjatlan póló volt egy melegítő nadrág kíséretében. Carloson biztosan tetszett volna, de Adrienen valahogy nem volt vonzó.

-Jó reggelt!- lépett be még jobban semmi engedély nélkül. Nem ismeri azt a fogalmat, hogy magánszféra?

-Jobbat.- motyogtam miközben rá se néztem a fiúra.

-Nem jössz le reggelizni?

-Nem vagyok éhes.- ráztam meg fejemet.

-Hát jó.- vont vállat, majd még egy lépést közelebb tett.- Beszélgetni van kedved?

-Hát hogyne.- nagyon reméltem, hogy minden érzelmem kivehető volt. Biztos kivehető volt.

Adrian leült mellém az ágyra, mire azt hittem, hogy lekeverek neki egyet. Teljesen az ágyam támlájához ültem, hogy messzebb tudhassam magamtól a fiút és felhúztam magam elé lábaimat, hogy azok még véletlenül se érjenek a fiúhoz.

-Tudod, nem értem mi bajod velem.- ennek az embernek tényleg nem tűnik fel, hogy mennyire nyomulós?

-Honnan veszed, hogy bármiféle bajom lenne veled?- kérdeztem vissza.

-Csak nehogy elkotyogjam édesapádnak a viszonyodat Sainzzal.- tért ki kérdésem elől. Próbáltam semmiféle érzelmet kimutatni arcomon.

-Nincsen semmilyen viszonyom Carlossal.- beszéltem nyugodtan. Ha úgy vesszük valóban nincs... Nem keresett.

-Oh Drága Lydia, ugye nem hiszed azt, hogy elhiszem, amit mondasz.- mosolyodott el gúnyosan.- Tudom, hogy titkolsz, titkoltok valamit.

-Nem tudsz te semmit.- viszonylag türelmes embernek tartottam magamat, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy percek kérdése és elfogy az összes.

-De. Hogy van köztetek valami.- bólogatott.

-Nincs köztünk semmi, hát értsd már meg az ég szerelmére.- sóhajtottam nagyot. Apának elég rosszul esett erről hazudni, de úgy látszik Adriannek szemrebbenés nélkül sikerült.

-Dehogy nincs. Tíz év van köztetek Drágám!- nevetett fel.- A média még csak találgat, hogy mi lehet veletek, csak nehogy valaki alátámassza a találgatásokat.

-Ez beteges Adrián. Miért tennéd ezt?!

-Az beteges, amit ti csináltok! Mégis mit szólnál hozzá, ha ezzel tönkrevágod az egész karrierjét?

-Adrian, nem tudom mivel tönkrevágni! Semmi közöd ahhoz, amit csinálok az életemmel, szóval kérlek most menj ki a szobámból és örülnék, ha a további itt töltött napokban a közelembe se jönnél.

-Mondjuk szép lány vagy, meg tudom érteni Carlost.- beszélt még mindig, nem foglalkozva a kérésemmel.- Majdnem azt is mondhatjuk, hogy csak egy kis tini vagy. De szép.

-Hallod egyáltalán, hogy miket mondasz?

-Érett vagy, még jó, hogy Carlos érdeklődött irántad.- nagyon idegesített amit csinált és rosszul is esett. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok, de a sírás szélén álltam.

-Menj ki!- vettem nagy levegőt.

-De akárhonnan nézem a történetet velem sokkal jobban járnál.- ahogy néztem a paplanomat szemeim kitágultak. Ezek után még képes ezt mondani?- Az én életemet nem tudod elrontani holmi játszadozással, köztünk nincs olyan nagy korkü...

-Menj már ki!- emeltem fel a hangomat.- Nem érdekelnek a hülyeségeid.

-Magadtól is rá fogsz jönni, idő kérdése.- mosolygott gúnyosan.- Ugyan mit hiszel, hogy majd egy felnőtt férfinak pont te fogsz kelleni? Jaj szívem...- undorítónak tartottam a gúnyos mosolyát az arcán, de valami igazat mégis találtam mondandójában. Miért én kellenék neki?- Hagylak gondolkodni, jót beszélgettünk.- nevetett fel, majd becsapta maga után az ajtót, mire összerezzentem. Aztán visszanyitott.- Ja és apádnak a helyedben nem beszélnék erről.- húzta fel orrát, majd végleg elhagyta a szobámat.

Féltem sőt rettegtem, hogy igaza van mindennel kapcsolatban. Tényleg el tudnám rontani a karrierjét? Carlosnak nagyon fontos a karrierje az kéne még, hogy elbaltázzam a lehetőségeit.
Adrian valóban megtenné és hogy mindent elmond apának vagy akár kitálal a médiának?
Egyáltalán miért ilyen biztos mindenben? Egyszer találkozott csak Carlossal...

Pár perc gondolkodás után arra jutottam, hogy felhívom Carlost bármi is legyen. Tudni akartam, hogy valóban csak egy játékszer voltam-e neki.
Mellékesen pedig hallani akartam a hangját, ami mindig olyan nyujtatóan hatott rám. Féltem Adriantól és a tetteitől, na meg annak következményeitől.

Úgy volt, hogy Carlosnak írok először ha Adrian valami olyat csinál. Viszont nem vette fel a telefont. És a nap további részében sem hívott vissza...
Naiv voltam. Pedig én tényleg annyira elhittem. Úgy éreztem, hogy valóban kötődik hozzám legalább fele annyira, mint én hozzá.
Ő egy felnőtt férfi...

Instagram: dina_writer
Tiktok: dina__writer