Csak egy szám /Carlos Sainz ff./ ✓

tizenhetedik

Carlos

Szerintem aznap este mosolyogva aludtam el. És mosolyogva ébredtem. Hihetetlenül boldog voltam, hogy végre meg mertem tenni ezt a lépést és nem is bántam. Életem csókja volt...

-Na végre, hogy felkeltél!- jött be az ajtón Lando.- Mi ez a nagy mosoly?

-Gyere!- paskoltam meg magam mellett az ágyat, jelezve, hogy tegye le azt a szép fenekét mellém.- Elmesélek mindent, de maradj csendben!

-Jó!

-Tegnap esze, miután feljöttetek megcsókoltam Lydiat.- Lando a szája elé kapta a kezét és úgy nézett rám.- És nem húzódott el!- vigyorogtam.- El sem hiszed, hogy milyen boldog vagyok!

-Tesó!- húzta el az ó betűt, majd megveregette a vállamat.- Végre!- mosolygott.- Tudtam én, hogy szerelmes vagy Lydiába, már mikor először meséltél róla.

-Ne mondd ki hangosan a nevét, nem szeretném egyenlőre, hogy mások meghallják. Nem tudom, hogy Ő szeretné-e.

-De nem tagadhatod, hogy szerelmes vagy!- nevetgélt Lando.

-Nem is tagadom!- sóhajtottam.- De egy valami azért aggaszt.

-Mégis micsoda?

-Nem lehetek vele...

-Mondd, meg vagy huzatva? Lehet, hogy te vak vagy, de én nem. Ha látnád hogyan néz rád.

-De te ezt nem érted! Több dolog is közénk állhat!

-Mégis micsoda?

-Mondjuk Lydia édesapja...

-Toto? Ugyan már. Ha szeret, akkor akár vele is összeveszik csak, hogy veled lehessen.

-És ha mégsem szeret annyira?

-Higgy nekem Rómeó szeret annyira, de ha nekem nem hiszel, akkor derítsd ki magad.

A konyhában találtam meg Lydet, ahogy éppen valakivel nagyon telefonált és közben hevesen mutogatott. Nem akartam tolakodó lenni, így nem mentem oda hozzá.

-Apa könyörgöm értsd meg, hogy tényleg nincs semmi!- szünet.- De nem, csak jól el voltunk ennyi az egész.- újra szünet, Lydia nagyot sóhajtott.- A média kombinál, te is nagyon jól tudod, legalább te higgy nekem.

Lydia

Reggel hangos telefon csörgésre ébredtem. Apa. Tegnap este lehet, hogy egy kicsit elhúzódott a mesélés és áradozás Micknek.

-Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva.

-Szia Lydia! Ráérsz beszélni?

-Persze, ugye nincs baj?- másztam ki az ágyból és indultam el a konyha felé.

-Hát én azt nem tudom.- sóhajtott.- Számomra érdekes téma.

-Apa mondd már!

-Mi van közted és Sainz között?- szerintem még levegőt is elfelejtettem venni.

-Mégis mi lenne?

-Azt csak ti tudhatjátok. Érdekes képeket láttam rólatok a közösségi oldalakon és pár cikkben olvasgattam rólatok.

-Apa... Mit olvastál?

-Hogy titkoltok valamit. Lydia mi van köztetek?

-Szimpla barátság.- ejtettem ki a szavakat. Nem esett jól hazudni apának, de nem tehettem mást. Vagyis tehettem volna de féltem.

-Pedig a képeken más látszódik.

-Mi? Mi látszódik a képeken?- járkáltam a konyhaablak előtt.

-Feltűnően karolta a derekadat nem is egy képen, és van ahol a nyakhajlatodba temeti az arcát.- sorolta.

-Apa ezek az ég világon semmit nem jelentenek.- sóhajtottam nagyot.

-Kislányom tíz év van köztetek.

-Apa könyörgöm értsd meg, hogy tényleg nincs semmi!- mutogattam össze vissza a szabad kezemmel. Időközben hallottam, hogy valaki jön le a lépcsőn. Carlos...

-De te meg azt értsd meg, hogy azok a képek nem azt tanúsítják, amit te mondasz.

-De nem, csak jól el voltunk ennyi az egész.

-Viszont nem csak én vettem észre, a média is!

-A média kombinál, te is nagyon jól tudod, legalább te higgy nekem!- haraptam be alsó ajkamat.

-Nagyon szeretnék hinni neked Kicsim. Miért éppen Sainz?

-Apa. Nincs. Köztünk. Semmi.

-Jó... Rendben. Hagyjuk is ezt a témát. Hogy vagy?

-Jól, köszönöm, csak azért hiányoztok! És ti?

-Jól!- hangján hallottam, hogy végre mosolyog.- És te is nagyon hiányzol nekünk Kicsim! Anyádék mennek nagyanyádékhoz, mikor hazajössz. Ott fognak tölteni pár napot. Elmész velük, vagy itthon maradsz velem?

-Szerintem inkább otthon maradok veled.

-Rendben Kincsem, leteszem legyen szép napod!

-Szia!- kapcsoltam ki a készüléket. Szerintem ilyen feszült vagy kínos beszélgetésem még sosem volt apával.

Nagyot sóhajtva mentem Carlos mögé és öleltem át hátulról szorosan a derekát. Arcomat kidolgozott hátába temettem. Kezeit enyémekre helyezte és simogatni kezdte azokat.

-Mi történt?

-Apa rá fog jönni. Látta a feltöltött képeinket és már kombinál.- nevettem fel hitetlenül.

-Nem lesz semmi baj.- fordult meg karjaim között, így arcom már mellkasánál helyezkedett el.- Lehet, hogy nem is fogadná olyan rosszul.

-Szerintem de.- ingattam meg fejemet.- De ha úgy lesz, akkor mindenképpen elmondom neki a dolgokat, bármi is legyen a következménye.

-Összevesznél vele? Miattam...- simogatta hátamat.

-Azt hiszem igen. Valamiért úgy érzem, hogy megérné...

-Köszönöm Princesa!

-Ezt ne köszönd, Carlos!- néztem fel szemeibe.- Annyira imádom a szemeidet!- ahogy a reggeli napfény besütött, pontosan megvilágította Carlos gyönyörű íriszeit. Jobban el tudnék veszni az Ő szemeiben, mint egy labirintusban.

-Ezt most miért mondod?- döntötte oldalra a fejét.

-Te bókolhatsz, de én nem?- vontam fel szemöldökömet.

-Általában úgy szokott lenni, hogy csak én bókolok.

-Akkor ez mostantól meg fog változni!- csaptam izmos mellkasára, mire felnyögött, majd azzal a lendülettel el is löktem magamat tőle.- Szokj hozzá!

-Imádlak te nő!- motyogta halkan.

-Ugye tudod, hogy hallottam?- fordultam vissza felé nagy mosollyal az arcomon.

-Most már igen. De nem is baj, legalább tudd mennyire imádlak!- dobott puszit felém, amit viszonoztam is, majd a lépcső felé vettem az irányt.

-Na ébresztő népség! Pár napunk van csak, használjuk ki!- sétáltam végig az emeleti folyosón, közben pedig a lépcső irányából hallottam Carlos röhögését.

-Kegyetlen vagy!- nyekergett Mick a szobánkból.

-Ez van Szívem, na kelj, vagy én rángatlak ki az ágyból!- húztam fel a redőnyt, mire szemei elé kapta a kezét.

-Mi ez a hiperaktivítás Lyd?

Vigyorogva megvontam a vállamat, majd már mentem is a következő szobába kegyetlenül felkelteni a többieket.

Instagram: dina_writer_
Tiktok: dina__writer