A három nővér

VI. Az élet ára

A levegő megfagyott, de még mintha a tenger hullámai is ledermedtek volna arra a röpke pillanatra. Senki sem mert mukkanni sem. Még a tenger morajlása is elült. Aztán a vörös hajú kapitány hátra vetette a fejét és pokoli hangon nevetett. Mikor már egészen belemelegedett a kacajba, akkor követték a csapattársai is. A túszok rémülten reszkettek. Ők továbbra sem mertek moccanni sem.

Aztán Kid hátra simította a szemébe lógó nedves tincseket és mosolyogva ugyan, de elcsendesedett, ahogy a példáját követve lassan mindenki más is a hajón.

-Nos akkor, -kezdett bele csendes, de határozott hangján, miközben végig Cat szemébe nézett-engedjétek el őket! -az emberei értetlenül váltották a tekintetüket a foglyok és a parancs adója közt. -Mindet!- erre már megindultak és hamarjást eloldották a köteleket.

Ki-ki a csuklóit dörgölte a több napos kényelmetlen helyzettől. Aztán a kapitány megint szóra nyitotta a száját megragadva Catet a felkarjánál és szembe fordítva őt ily módon a tömeggel. -És íme, itt van előttetek az a személy, aki két napja nem evett és nem ivott egy korty vizet sem... -fontos volt kiemelnie, mert ezeket a dolgokat szándékosan nem tagadta meg a többi rabtól, akkor sem, ha pusztán maradékokról beszélhetünk. -Most pedig titeket választott... -tette hozzá unottan, mintha ténylegesen csalódott volna a lány döntésében. -Kérdés: Vagytok-e elég tökösek ahhoz, hogy ti magatok végezzétek el a dolog mocskos részét? -a hökkent emberek tátott szájjal figyelték őket, mintha nem tudnák, hogy csak rosszul hallották-e a dolgot, vagy ténylegesen azt mondta a férfi, amit hallani véltek. -Ha nem, akkor nincs alku! -tette hozzá komoly meggyőződéssel. Cat már meg sem lepődött ezen. Keserű mosoly ült az arcán. Nem akart meghalni, de tudta, a szíve már döntött helyette. Akkor legalább értelme legyen az egésznek. Végignézett a tömegen és látta, ahogy az arcokon a döbbenet merő gyűlölet képét ölti fel. Szinte hallotta, ahogy gondolatban már győzködik magukat arról, miért kell végezni vele. Még tippeket is tett fejben, hogy ki fog neki rontani először. Szegények! Gondolta, mert tudta, hogy igazából, amint elérnek hozzá, talán ez első két ütés után be is köszön a roham, amelynek már napok óta érezte az előszelét.

-Remélem, gondoskodnak a húgaimról! -bukott ki belőle, mint egy utolsó kívánság. A kapitány hümmögve bámult le rá, de hamar be kellett látnia, hogy nem a lány reakciója a legfurcsább mind közül, hanem a mondatával kinyitott Pandora szelencéje, amely az addig gondolati szinten zajló szitkokat fennhangúvá tette.

-Még van merszed kérni tőlünk bármit is?! -az efféle szitkok túlharsogták a két kisebb gyermek tiltakozását. Kid kíváncsian meredt a tömegre. Sejtette, hogy valamiféle boszorkányüldözés áll a dolgok hátterében. Vétek lett volna nem megtudni, mi is történt itt valójában.

-Miért is ne? Megmentett titeket, vagy nem? -mondta, mint egy feleletképpen a szitkozódóknak. A foglyok félelme helyét átvette a harag. Véres szájjal kiáltoztak. Magasról tettek a tiszteletre a fogva tartóikkal szemben, akiktől mellesleg még mindig az életük függött.

-Ez egy aljas hazug nőszemély! -kiáltotta valaki a tömegből. Cat már nem is reagált rá. Csak egy valami járt a fejében: hogyan érje el, hogy a testvérei biztonságos közeget találjanak ezek közt az ostobák közt?

-Inkább ő, mint mi! -ordította valaki a hátsó sorokból és mindenki helyeselt, még azok is, akik esetleg kételkedtek, csak nem mertek más véleményen lenni, mint a régi iskolanővér, aki a kócoshajával habár szánakozva tekintett a három gyermekre, hátra maradt a tömegben, de azért az életét mégis többre tartotta, hogy cselekedjen a védelmükben. Cat tudta, hogy a nőt is verte a férje. Ezért környékezte meg őt. Hogy együtt törjenek ki ebből. Végül csak azt tanulta meg az esetből, hogy az áldozatok közötti szimpátia jóval gyengébb, mint az, ami az elkövetőkben van. Nem várt a nőtől semmit a világon. Azért erősen a szemébe mosolygott, amíg az a lelkiismeretével szembenézni képtelenül kapta el onnan a tekintetét.