Enemy Love - Ellenséges Szerelem

19.Rész

Noah

Nagyon nyújtózva ébredem, és automatikusan nyúlnék az ágy másik felébe, de senki sincs ott. A hátamra fekszem majd nagyot sóhajtok. Naná hogy elment. Nem baj. Elmegyek hozzá, csak előbb reggelizem valamit. Le ballagagok a konyhába ahol a srácok jó ízűen nevetgélnek, majd ebben a pillanatban finom illatok lopják be magukat az orromba. Ahogy leérek arra leszek figyelmes hogy Sophie az én pólómban, és nadrágomban éppen Peter, és Isaac elé pakolja a frissen sült palacsintát, majd rohan vissza a rántottáért, és pirítósért.

- Itt meg mi történik? ‐ támaszkodom meg az ajtónál, összefont karokkal ő pedig a hangom hallatán kicsit össze rezen majd azonnal rám szegezi tekintet. Végig pillant meztelen felső testemen legalább kétszer, majd azt veszem észre hogy szemei a v vonalamnál áll meg.

- Sophie igazán rendes! Reggelit készített nekünk! ‐ válaszolja vigyorogva Isaac természetesen tele szájjal.

- Nektek? ‐ kérdezek vissza.

- Természetes neked is... - szólal meg félénk hangon Sophie, miközben leteszi a rántottát is a fiúk elé. - Gyere és egyél te is.

- Addig míg van miből enni! - szólal meg Peter. - Fogalmam nincs mikor ettünk ilyen finom reggelit, szóval ülj le te is minnél hamarabb.

‐ Csak mert olyan szépen kértétek - lököm el magam az ajtótól, majd mielőtt leülnék, megállok Sophie előtt és lágyan arcon puszilom. Szinte azonnal elpirul a srácok előtt. - Azt hittem visszamentél a szobádba ‐ nézek le rá.

- Gondoltam örülnél egy kis palacsintának... - vigyorog. - Csak közben a barátaid lejöttek, és...

- Semmi baj Picur! - simitok végíg arcán, majd helyet foglalok.

- Kérsz kávét? - hajol elém.

- Igen, köszönöm - válaszolom.

- Szóval Noah? Milyen volt a fesztivál? - néz rám Peter majd tátogni kezd, hogy sikerült e beszélnem Sophie-val.

- Nagyon jól ment minden! - felelem, de fejemet megcsóválom, amiből már azonnal tudja hogy nem jártam sikerrel. Végül is... bevallottam neki az érzéseimet szóval valami még is jól sikerült.

- Sophie milyen volt a koncert? - szólítja meg Isaac Sophie-t. - Úgy halottam a bátyád is koncertet adott.

- Igen! - néz felénk mosolyogva. - Ő, és a banda... ez volt az első fellépésük! És... valami elképesztő volt amit csináltak!

Annyira szeretem ezt a mosolygós tekinetét. Amikor így örül az valami csodálatos.
Elénk tette a kávét majd ő is leült. Szorosan mellém ült majd elkezdett enni. Egy pillanatra jól megnéztem őt, majd én is elkezdtem enni. Azután vissza megyünk a szobánka, persze a fiúk nem győztek hálálkodni Sophie-nak a finom reggeliért.

- Tudod nem lettél volna...

- Ne is fejezd be ezt a mondatod! - ül fel török ülésbe az ágyra. - Szerintem örültek neki. Szerintem örültél neki! - dönti oldalra fejét vigyorogva.

- Picur! - sétálok felé, majd fölé hajolok. - Igen, örültem neki... de annak hogy még mindig itt vagy annak még jobban örülök. Remegő tekinetettel néz rám ahogy fölé magasodok. Én viszont rezzenéstelenül bámulok ajkaira. Nem tudom magam visszafogni ezért azonnal rá tapadok ajkaira majd lábai közé furakodok. Kezeimmel megtámaszkodom feje fölött, majd nyelvem a szájába dugom, és szinte már levegőért kapodok én is és ő is, de amikor vékony ujjait hajamba dugja másik kezét pedig arcomra helyezi akkor abban a percben olyan fajta melegség önt el belül amit soha életemben nem éreztem eddig. Mintha ezekkel az apró kis mozdulataival minden erőm elszívná, még is feltöltene érzemekkel.