43. Kételyek közt

4.3K 132 19
                                    


🌞 Jenna szemszögéből 🌞

– Bejöhetek!? – kérdezte ismét Oliver, válasz hiányában.

– Gyere.. – szólaltam meg kis idő múlva. Az ágyamon üldögéltem, amibe ő is becsatlakozott miután bejött. Egy ideig csak szótlanul bámultunk magunk elé. Ő nem kérdezett és én sem beszéltem. Valahogy, még így, Oliver társaságában is magányos voltam. Hiába volt itt mellettem, nem éreztem, hogy bármivel jobb lenne a kedvem. Ez furcsa?  – Kérdeztem magamtól. De nem kellett sokáig gondolkodnom rajta, hiszen Oliver szólt hozzám.

– Tényleg ennyire rossz a kapcsolatod anyukáddal?

– Abban sem vagyok biztos, hogy az anyámnak nevezhetem őt.

– Hé, ne mondd már ezt! Jenna.. nézz rám!


– Nem.

– Miért?

– Csak. – vontam vállat. Ronda vagy. – Ügyes vagy Jenna, így már biztosan nem szeret beléd.

– Hát, ezt most megkaptam. – horkant fel.  – Attól még megteszed hogy felém nézel? – Gondolom látta, hogy nagyon ellenkezek ennek a parancsnak, az állaimra helyezte a kezét és maga felé fordította a fejem.

– I-igen? -dadogtam. Szuper, már dadogok is, igazából a szemébe is mondhatnám hogy szerelmes vagyok belé. Szedd már össze magad!

– Nem gondoltad komolyan, igaz? Nem akarsz te ártani magadnak. Ez csak egy rosszabb nap.

– Minden napom ilyen, érted? Amióta ideköltöztünk, semmi jó nem történt még velem!

– Dehogynem! Összebarátkoztál Amyvel, itt van neked Lexi is..

– Igaz hogy ennyi? Barátaim vannak legalább, az is kettő. – morogtam.

Oliver sóhajtott egy mélyet, majd rámnézett.

– Figyu, a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy akarjuk. Ez így van rendjén! De azért, próbáld meg a legtöbbet kihozni belőle.. közel a tengerpart, van egy csomó vitorlázós cuccotok! Anyukáddal pedig ne is törődj, nem fog megváltozni. Rossz amit csinál, mind tudjuk. De nem fogod tudni megváltoztatni ahogyan én sem. Minden megoldódik majd, rendben? – Egy halovány mosoly jelent meg az arcán, miközben a hüvelykujjával a könnyeimet törölgette.

– Lesz pénzed, elköltözöl messzire, ahol minden tökéletes lesz. Most meg elmegyünk vitorlázni, és nem érdekel anyád véleménye.. Sőt, igazából a tied se, csak gyere velem! – Felnevettem, majd egymásra mosolyogtunk. Istenem, legrosszabb napjaimon is így nevetek mellette.. Egyszerűen nem tudom utálni. Nem meeeegy!

– Rendben, szerintem nemsokára indulunk is.  – mosolyogtam rá ismét.

– Remélem beleborulsz a vízbe. – húzta széles vigyorra a száját.

– Kedvességed határtalan. – forgattam meg a szemeimet majd én is elmosolyodtam.


Túl sok bennem a megválaszolatlan kérdés mostmár, és kezdek kételkedni abban hogy ő annyira... utálna


Belehabarodva az Ellenségembe ⛵Where stories live. Discover now