MIDNIGHT - marvel ff

Beszélgetés

A kabátomat magam köré fogva szorongattam két doboz ételt.

A torony felé tartottam.

Nem bírtam tovább a bűntudatot. Ő az elmúlt egy hétben annyi mindent megtett értem, én pedig... még csak nem is beszélek vele. Se telefonon, sem sms-ben. A francba.

Szemét vagyok!

-Jó estét, Én... - kezdtem a portásnak.

-James Buchanan Barnes? - nézett fel a monitorjából.

-Igen.

-Ne aggódjon,  a múltkori alkalom után megjegyeztem Önt.  - legyintett. -Ezzel a kártyával csippantsa le magát a liftben - nyomta a kezembe a karbantartó kátyát, így hálásan esedezve imádkoztam hogy Bucky itthon legyen.

Nem szóltam hogy jövök, tulajdonképpen senki sem tud róla, csak én. A lányok sem.

Még vacsorát is vettem neki.

El fogom mondani.

Bemegyek, berontok, és elmondon.

Igen, meg tudom csinálni.

A kártyát lecsippantva fújtam ki élesen a levegőt. Hajamat megborzolva fél kézzel nyomtam ballonkabátom zsebébe a kis kártyát. A zacskó kezdett foltos lenni az ételből elpárolgó hőtől és olajtól, de nem zavart ez sem.

Meg fogjuk beszélni a problémát.

Az ajtó lassan nyílt ki előttem és döbbenten meredtem az előttem megtorpanó....

Bruce Banner alakjára.

-Oh, a lány.  - vidult fel. - Azt hittem, nem is látlak többé. 

-Szia Bruce. - engedtem ki egy megkönnyebbült sóhajt. 

-Hogy vagy? - dugta zsebre mobilját. Szemüvegét esetlenül tolta fel orrán.

-A helyzethez képest? - nevettem fel kínosan. - Jól.

-A baba? - suttogta.

-Megvagyunk - bólogattam hevesen. -Mond, Barnes itthon van? - kapkodtam a fejem.

-Persze. Nem megy ez az ember sehova - horkantott fel. -Leszerelt veterán. A legutolsó ajtó jobbra - biccentett a szobák felé, Én pedig hálásan megszorítva kezét sűrítettem lépteimen.

Őrült kopogással adtam a férfi tudtára, hogy igen is vendége érkezett, és pár másodperc múlva nyílt is az ajtó.

Bucky kócos hajjal, fáradtan és elgyűrten nyitott ajtót.  Egy szürke melegítőnadrágban támaszkodott meg fémkarjával az ajtófélfán. Katonai bilétája izzadt és meztelen felsőtestére tapadt.

Döbbenten néztem az órára.

Még igen csak nem volt alvás idő. Hét óra körül mozoghatott.

-Raven? - tért magához azonnal. -Baj van? - húzta ki magát rögtön, többször is végigmérve. -Mi történt?

-Aludtál? - pislogtam hevesen.

-Valami gond van a babával? - ijedt meg.

-Nem, nem! - kapkodtam. -Csak... beszélnünk kell. - nyeltem egy nagyot.

A szürke ágyhuzatra huppanva néztem végig, ahogy a férfi halkan csukja be az ajtót, és szemét dörzsölgetve fém kezével áll meg előttem.

-Jól vagy? - kérdezte rekedtes, halk hangon.

-Én... -kezdtem. -Hoztam neked kínait - nyúltam a zacskóba.

-Kínait?

-Remélem szereted. - köszörültem meg a torkom.