MIDNIGHT - marvel ff

Doktor Bruce

-Kell a segítséged - tört be szinte az üvegajtón keresztül a fém karú katona. 

Nem volt dühös, nem volt mérges. Döbbent volt. Szinte már lesokkolt. És ijedt. 

-Szervusz Bucky - nézett fel szemüvege mögül a bár számomra már ismert doktor, Ő nem ismert engem.

Bruce Banner. 

Bucky. Ezt a nevet nem hallottam még. 

Nem lehettünk valami idilli kép, mind a ketten szétcsapzottan, idegesen, izgulva, Én sírva, Bucky ijedten, egymáshoz ijesztően közel álltunk meg a férfi asztala felett.

-Minden rendben? - kérdezte ledöbbenve a doktor. 

-Te orvos vagy, igaz? - kérdezte komoran Barnes. 

-Igen - kapkodta köztünk ijedten a tekintetét. -Jól van, hölgyem? - állt fel a székből, Én pedig óvatosan biccentve egyet fújtam ki az orrom. Zavarodott volt Ő is.

-Van ultrahangod? - sütötte le a szemeit a katona. 

-Van - ráncolta a szemöldökét Bruce. - Nem valami nagy szám, de... 

-Egy terhességet kéne megállapítani - mondta komoran Barnes, mire döbbenten nézett rám. 

-Tessék? - kérdezte.

-Nem zavarlak többet, megígérem - esedezett az engem már jóval óvatosabban fogó férfi. 

-Bucky, Én nem nőgyógyász vagyok, nem tudok kimondani ilyet - meredt rá döbbenten. 

-Azt hiszem, elég nyílvánvaló lesz, ha kisbabája van- nézett rá komoran.

Olyan... gyűlölettel teli hangja volt.

Persze, nyílván a háta közepére se kíván egy kisbabát, de...

-Ezt a gépet még a Ti szérumotok vizsgálására szereztem. Csak nagyon alap... 

-Próbáljuk meg - szóltam közbe Én. - Kérlek. - mondtam. -Nincs veszteni való.

-Megpróbálhatom, de nem ígérek semmit - vette fel szemüvegét megint. - Bent van a vizsgáló - biccentett a másik ajtó fele, Barnes pedig halkan megköszönve vezetett óvatosan a kis szobába. 

-Ez az Ő laborja? - kérdeztem halkan, megtörve a csendet. 

-Igen. Itt vizsgált engem is. - csukta be maga mögött az ajtót. 

-Értem - nézelődtem, majd a nadrágomat kissé lejjebb húzva hagytam, hogy a férfi felsegítsen a betegágyra. 

Mindenféle műszere volt, volt infúziós oszlop, volt mindenféle mérő, volt sugárzásmérő... Minden. 

-Nem mondhatok semmit biztosra, hiszen ilyen problémába senki nem ütközik nálunk általában - lépett be, kesztyűjét igazgatva. 

Haha!

-Sajnálom - dőltem kissé hanyatt. - És köszönöm. 

-Hány hetesre saccoljuk? - kérdezte a szemeimet kémlelve. 

-Pontosan nem tudom. De körülbelül másfél hónap, Június elején lehet kettő. - biccentettem. 

-Oké, ez nagyon, de nagyon hideg és kellemetlen lesz. A hasi ultrahang még nem fogná be - rázta a fejét, Barnes pedig a monitort hármónk felé fordítva lépett mellém, megtámaszkodva mellettem, rideg tekintettel figyelve a monitort. 

És a baba pedig ott volt. Kicsi, apró kis foltként, ami össze nem téveszthető volt semmi mással. A magzat ott volt a monitoron. Még az is tudhatta, aki sosem láthatott még ultrahang felvételt

-Hogy hívnak? - kérdezte Bruce, halkan.

Eszméletlenül gyorsan vert a szívem, mellkasomat pedig hirtelen elöntötte egy keserű, maró érzés.

-Raven - kezdtem remegő hangon. 

-Gratulálok Raven, várandós vagy.  - húzta le a kesztyűjét, Én pedig azonnal felzokogva temettem kezeimbe arcomat. 

-A francba. 

-Ki az apuka? - nézett rám szemüvege mögül, Barnes pedig feszengve köszörülte meg a torkát. 

-Én. - mondta halkan, mély hangon, Bruce pedig döbbenten kapta rá a fejét. 

A férfi arcára egy szinte kiolvashatatlan mimika ült ki.

Nem akarta elhinni sem. Szemei szintén ijedtséget csillogtak

-Tessék?

-Én vagyok. - sütötte le a szemeit a férfi, megdörzsölve orrnyergét.

-Te? - nézett rá hitetlenül.

Barnes némán, komoran nézett fel sötéten Bruce szemeibe.

-Üdv a csapatban - szorította meg bíztatóan lábamat a doki, majd a mobilját felkapva hagyott minket egyedül a szobában. 

-James, Én... - kezdtem remegő hangon. 

-Bucky - szólt közbe azonnal. -Hívj mostantól Buckynak. - mondta rekedten.

A francba.

-Sajnálom. - suttogtam. 

-Nem a te hibád. - rázta meg a fejét. - Mióta tudod? - nézett mélyen a szemembe, megdörzsölve homlokát.

-Egy hete. 

-Miért nem szóltál? - ráncolta a szemöldökét. 

-Nem emlékeztél rám - temettem kezeimbe arcom. -Nem nagyon volt alkalmam. 

-Ezért nem iszol? - kérdezte, a sörre utalva, én pedig csak esetlenül biccentettem. - Ezért vagy rosszul? - kérdezte megint. Újra bólintottam. - A magánéleti gond... - kezdte, de még mielőtt befejezhette volna bólintottam.

-Sőt, az összes személyes, múltadban és jelenedben kutakodó, agresszív kérdés... - kezdtem. - Mind emiatt volt. 

-Oh, istenem. - mondta rekedtes hangon.

-Szerintem Én most... - kezdtem, felülve. - Inkább haza megyek. 

-Nem kell haza menned - rázta a fejét, biztosítva. -Nem...

-Jobb lesz ez így. - szálltam le az ágyról. - Mindkettőnknek emésztenie kell egy kicsit. - dörzsöltem meg karjaimat. 

-Haza viszlek. - lépett utánam azonnal. 

-Kérlek ne. - léptem el tőle.

-Raven, ez... - kezdte frusztráltan. 

-Bucky, ez csak egy részeg éjszaka volt - kezdtem. -Nem kell erőlködnöd. Szerettem volna, ha tudod.

-Én nem voltam részeg - ráncolta a szemöldökét. 

-Én igen.

-Ne haragudj, nem tudtam. - magyarázkodott azonnal. -A szuperkatonák nem lehetnek... - kezdte. -Mi nem...

-Értem. - töröltem meg orromat. -Katona dolog.

-Ne menj haza.

-Sajnálom. Muszáj. - léptem ki a laborból. 

Bruce már nem volt itt.

-És most mi lesz, Raven? - sietett utánam. 

-Haza megyek, és ledőlök aludni - nyomtam meg a lift hívógombját. -És a többit majd máskor.

-Ennyi? Idejössz, lesokkolsz és mintha mi sem történt volna, csak úgy mész tovább a semmibe? - meredt rám döbbenten. 

-Ne haragudj. - szálltam be a liftbe, de Ő az orra alatt káromkodva túrt idegesen két kézzel a hajába, míg Én hagytam, hogy az ajtó lassan becsukódjon egy óvatos csilingeléssel.