|Felejthetetlen Tánc|

Ötvenegyedik

- Örülök, hogy itt van az iroda is! A turisták nagyon szeretik ezt a város részt. Közkedvelt terület és nagyon forgalmas - a szűk utcában Daniele kicsit félre húzta a kormányt, mert egy autó lehajtott az előttünk található dombról. - Elviszlek egy szép helyre. Este pedig beülünk egy étterembe. Miután elengedted azt, hogy Paolo vigyázz a lányunkra, benne lennél ebben? - vigyorogva figyelt, ezért zavartan megráztam a fejem. A gondolataimat összeszedve, határozottan bólintottam.

- Persze, ne haragudj - suttogtam alig hallhatóan. - Persze, hogy benne vagyok! Alig várom, hogy együtt töltsük a napot!

Tudtam, hogy Daniele szereti a természetet és a napsütést. Nem lepődtem meg, amikor leparkolt egy gyönyörű, mesterségesen fent tartott tó előtt. A kék vizű tó előtt egy tábla díszelgett, amin piros színnel át volt húzva egy horgászt ábrázoló tábla. A tó körül sokan sétáltak és mosolyogva beszélgettek. Szememre nyomtam a szemüveget, és Daniele kezét fogva a tó felé igyekeztünk. - Gyerekkoromban anya sokszor hozott le ide minket. Akkor ez egy nagyon menő helynek számított. A stégről ugráltunk a vízbe. Az volt a legbátrabb, aki le mert ugrani oda - miközben a hídon sétáltunk, Daniele a lapockámra vezette a tenyerét. Elvarázsolt a hely, és az, hogy mellettem volt. Az illata az orromba szökött. A mosolya elvarázsolt és megszédített. Fehér inget és homok színű nadrágot viselt. "Daniele igazi olasz pasi" mindig ez a gondolat jutott róla eszembe. A vászon cipő kiemelte a haja színét és a szeme kékjét. A sétáló ösvényen ballagva kíváncsian pillantottam felé.

- Nagyszerű lehetett itt felnőni! Nem csodálkozom, hogy ide hoztál el engem. Ez a hely gyönyörű - kezemet széttártam, majd a hátunk mögé pillantva a torkomat köszörültem. - Lassan beszélhetnénk Mark esküvőjéről. Jól tudod, hogy a birtokunkon szeretnék megtartani. Camille fehér liliommal kirakott oltárt szeretne. Megtudjuk ezt oldani? - Daniele zsebre csúsztatta a kezét, majd sóhajtva bólintott.

- Jövő héten bemegyek az irodába és megpróbálok mindent elintézni. Hosszú távon nem fogom egyedül bírni, ezért fel kell vennem alkalmazottakat - a szemöldökömet ráncoltam, majd egy hosszú nádas mellett megálltam.

- Akkor ez azt jelenti, hogy évekről beszélsz? Mármint... - fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsemet, majd mosolyogva folytattam. - Meddig szeretnél velem itt maradni?

- Az attól függ, hogy te meddig szeretnél itt maradni. Ha tetszik, akkor akár maradhatnánk is - eszméletlenül boldog voltam. Daniele egy olyan életet mutatott meg, aminek létezéséről eddig nem tudtam. Ez a hely, a tó és a természet azonnal magával ragadt. Szerettem és teljesen magaménak éreztem.

- Viccelsz?! - mosolyodtam el. - Eszméletlenül jól hangzik. Bíztam is benne, hogy hosszútávon gondolkozol - közelebb hajoltam hozzá, majd puszit nyomtam az ajkára. Daniele nem érte be ennyivel. Átkarolta a lapockámat, majd végig simított a karomon. Keze megállapodott a tarkómnál, miközben szenvedélyesen csókolt. Ajka érintése egyre intenzívebb lett. Testem őt követelte, csípőmet közelebb nyomtam hozzá. Mikor elhajolt, felvonta a szemöldökét.

- Menjünk, mielőtt beviszlek a nádasba - ekkor nevetve tovább sétáltunk.

- Megtennéd? - kuncogtam, mire magához húzva átkarolta a nyakamat.

- Veled mindent is megtennék. Olyan ez mint egy soha el nem múló szenvedély - magyarázta szép kiejtéssel.

- Tudsz te romantikus is lenni - karoltam át a derekát. Ekkor Daniele bólogatva puszit nyomott a halántékomra.