👗Reddie👗

31 3 2
                                    

Dress

Eddie szemszögéből:
A mai napra megbeszéltünk egy találkozót a Loserekkel. Moziba készülünk menni. Nem valami nagy cucc, Richie és Bill választottak valami random filmet. Mikor készülődtem, kopogást hallottam az ajtón. Beverly volt az. Tudtam, hiszen tegnap mondta hogy mielőtt odamegyünk, szeretne találkozni. Nem mondta el az okát, de engem nem zavart. Nem nyitottam ajtót, viszont ő az nélkül is bejött magától.
Köszöntem neki, de amikor megfordultam egy ruha volt a kezében. Bézs színe volt, felül a karjánál csipkés, és a szoknya része térd fölé ér.
Nem értettem miért hoz ruhát a kezében, hiszen ő is azt viselt. Meg is kérdeztem tőle, de a válasz összezavart.

Azért hoztam, mert te ezt fogod viselni ma! — jelentette ki határozottan. Igen, Bev tudja hogy meleg vagyok, de nem akarom hogy mindenki tudja, úgyhogy ellenkezni kezdtem. Viszont ő nem hagyta magát. — ez nem kérdés volt, hanem mondtam. Neked hoztam ezt a ruhát!

Pár perc ellenkezés után be adtam a derekam, és felvettem. Amikor Bev meglátta, arra számítottam hogy nevetni fog, de e helyett mosolygott, és azt mondta jól áll nekem. Ezt természetesen nem hittem el, ameddig tükörbe nem néztem. Tényleg nem állt rosszul, ami meglepett, és jól éreztem magam benne.

Végül így indultam el, Beverlyvel együtt, aki végig bíztatott, és látszott rajta hogy büszke rám. Mikor oda értünk már mindenki várt, viszont mikor megláttak, nem tudták elrejteni azt, hogy mennyire megvannak lepődve. Bill, Mike, és Richie le se vették rólam a szemüket. Furcsa érzés volt, hiszen nem tudtam mit gondolnak rólam. Végül Bill megszólalt.

Jól áll ez a ruha! — mondta. Nem tudom hogy komolyan gondolta e, de mindenesetre jól esett hogy senki nem nevetett.

Mikor bementünk, nem foglalkoztam mással, csak a barátaimmal. Leültünk, és elkezdtük nézni a filmet. Másfél óra elteltével vége lett, és kimentünk. Beverly elment mosdóba, Bill és Stan popcornt akartak még venni, Mike és Ben pedig valami kirakat előtt álltak, messze tőlünk.

Én és Richie a többieket vártuk. Egész idő alatt le se vette rólam a szemét, aminek nem tudtam hogy örüljek-e, vagy ne. Hosszú percek elteltével végre megszólalt.

Jól nézel ki! Igaz nem számítottam arra hogy egy ilyen ruhában jössz, de meglepően jól áll rajtad! — mondta. Jól estek a szavai, én meg hiába nem akartam, elpirultam.

Ekkor egy kisfiú sétált el mellettünk nem messze, és engem nézett. Hallottam ahogy az anyukájától megkérdezi azt, hogy miért vagyok ruhában úgy, hogy fiú vagyok. Erre azt válaszolta az anyja, hogy ez nem normális, es hogy csak egy "mocskos buzi" vagyok, és hogy ez rossz.

Richie is hallotta ezt az egészet, és rám nézett.

Hé, ne foglalkozz vele. Inkább legyél önmagad. Vannak ilyen emberek akik el ítélnek, de ez inkább neki gáz. — mondta mosolyogva. Én csak rámosolyogtam, és úgy éreztem kell valamit tennem. Úgy éreztem hogy ezt okkal mondja, nem csak azért hogy vígasztaljon engem.

Megfordult valami a fejemben, és meg is tettem gondolkozás nélkül. Közelebb léptem hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. Hamar vissza is csókolt, és kezét a derekamra tette. Csodálatos érzés volt, és ebben a pillanatban úgy éreztem hogy önmagam vagyok, és végre
Tudom ki vagyok!<3


Sziasztook!
Próbálok aktív lenni, ez a rész se olyen hosszú, de valahogy már nem tudok úgy irni mint régen, ne haragudjatok!
Ezt a rész lehet fura, viszont ezt azért írtam, hogy az emberek legyenek elfogadóbbak. Nem baj ha valaki más, attól még neki se könnyű, és ugyanolyan ember mint mindenki más.
Szóval ennek a résznek van tanulsága is.
Na jó, már csak 1 ötletem van részhez, szoval utána szerintem vège:/
Sziasztook<3

One Shots🫶❤️(byler x reddie)Where stories live. Discover now