🍦Reddie🍦

34 3 1
                                    

Ice cream

Eddie szemszögéből:
A mai napon is szokásosan találkozni fogunk a Loserekkel, mivel még mindig AZ után kutatunk. Ennek a dolognak vége kell hogy legyen hamarosan, legalábbis ez a célunk. Szóval ez miatt, ma meg beszéljük a dolgokat. Nem sok időm van indulásig, de szerencse, hogy én közel lakok a parkhoz. Ott fogunk találkozni. Még gyorsan át néztem a táskámat hogy meg van-e minden gyógyszerem, meg amik kellenek, aztán el indultam. Szokásosan biciklivel mentem.
Nagyon meleg volt, de ez nem meglepő, hiszen augusztus van.
Hamar oda értem a parkba, ahol még csak Richie és Bill volt ott.
Köszöntem nekik, aztán le állítottam a biciklimet a másik kettő mellé. Le ültem a padra Bill mellé, es Richiet kezdtem el nézni, mivel közvetlen előttem ült a fűben. Ja és mellesleg azért néztem, mivel amióta meg érkeztem, engem bámul.

Most mi van? Nem láttál még embert? — kérdeztem tőle, mire csak közelebb ült hozzám, kezét a térdemre tette, es nagyon komolyan szólalt meg.

Hát de, anyádat minden nap. — válaszolta. Nagyon nevetnem kellett, de nem azon amit mondott, hanem azon ahogyan mondta. Hogy lehet egy ilyen dolgot ilyen komolyan mondani? Na de ezzel hogy el nevettem magam, Richie egyből büszke lett magára, és ezt szóvá is tette —
Na látod? Mégis tetszenek a vicceim, ezt ne tagadd!

Igazából, ezt nem nevezném viccnek, csak simán hülye vagy. — mondtam neki. Próbáltam
Komoly lenni, de végig mosolyogtam.

Auu, ez fájt most — mondta drámaian, es kezét a szívére tette.

Mondtam hogy hülye vagy! — ezt nevetve mondtam már neki, es csak ekkor vettem észre, hogy időközben Beverly is meg érkezett. — Ohh szia Bev!

Vissza köszönt, es ekkor Richie közölte velünk, hogy fagyit akar enni. Bill es Bev mondták hogy ők meg várják a többieket, én viszont benne voltam. Közösen el indultunk, de ekkor eszembe jutott, hogy ki se tudom fizetni.

Basszus, nincs is nálam pénz! — megálltam, és Richiere néztem. Nem akartam hogy ő vegyen nekem, de komolyan nem volt.

Nem gond, meg hívlak! Amúgy is így terveztem, szóval nem tiltakozhatsz! Gyere! — mondta, és közben meg fogta a csuklóm. El kezdett maga után húzni, szóval mentem vele.

Mikor mellé értem, már nem szorította a csuklóm, de nem engedte el. Helyette lassan el kezdte lefelé csúsztatni a kezét, aztán mikor rá jöttem mit akar, meg fogtam a kezét. Így mentünk tovább, nem szóltunk egymáshoz.
Mikor oda értünk a fagyizóhoz, Richie meg kérdezte, milyent kérek. Vaníliásat kértem, ő meg epreset. Fizetett, es aztán el indultunk vissza a többiekhez, hiszen szerintem már mindenki ott van. Mondtam is Richienek hogy siessünk, de egyáltalán nem sietett. Meg is kérdeztem hogy miért húzza az időt.

Csak élvezni szeretném veled az időt, ez ekkora baj? — kérdezte kicsit idegesen. Nem igazán tudom, hogy ezt pontosan hogy érti, szóval meg álltam. — Ohh istenem. Nem úgy értettem!

Semmit nem értek, szóval magyarázd el nekem! — mondtam neki határozottan, amivel ugy látom meg győztem, de azért el gondolkodott.

Csak szeretek veled lenni, remélem ez nem gond, vagy ilyesmi — mondta, és most jöttem rá, hogy nem is szokott ilyen komoly lenni. Szóval ez fura nekem.

Én is szeretek veled lenni, de várnak a többiek. — mondtam, mire ő kicsit csalódott lett. Nem értem miért, vagy hogy mi baja. De van egy sejtésem, lehet hogy van valami, amit el akar nekem mondani, vagy ilyesmi. — van valami baj? Nekem el mondhatod!

Haha jó vicc, pont neked. Ne értsd félre, én bízok benned, de ezt nem mondhatom el neked. Remélem meg érted. — mondta elég idegesen. Nem tudom mi lehet az, amit nekem nem mondhat el, de tudni akarom.

Mond el! Nem lesz baj! Kérlek. — ahogy ezt ki mondtam, közelebb lépett hozzám, és meg csókolt.

Fel se tudtam fogni mi történik, főleg hogy nagyon rövid volt. Mondhatni csak egy szájra puszi. De nekem ez is sokat számított. Miután meg történt, ő egyből a földet kezdte nézni, én meg őt. Es kellett pár másodperc hogy fel fogjam, hogy be jövök Richienek, és ha őszinte akarok lenni, ő is nekem.

Most utálsz, igaz? — kérdezte, közben kicsit nevetett, de az miatt mert kínos volt neki.

Nem utállak, én is szeretlek. — ahogyan ezt ki mondtam, boldogan rám nézett és meg kérdezte tőlem hogy nem viccelek e. Es mikor tudattam vele, hogy ez teljesen komoly, akkor meg ölelt, ami nagyon jól esett.

És még vissza szeretnél menni a többiekhez? Ezek után? — kérdezte. Gondolom azért, mivel kicsit kínos hogy 2 fagyit meg venni eddig tartott, és biztos sejteni fogják. De ennek ellenére vissza mentünk.

Hol voltatok? Komolyan, ti se tudtok időben itt lenni! — mondta Stan. Én kínosan éreztem magam, de Richie egyből vissza vágott.

Mondja ezt az, aki közel 10 percet késett! — ezen mindannyian nevettünk kicsit.

Igazából a mai nap úgy telt ahogy gondoltuk. Meg beszéltük a dolgokat, de nekem csak egy a lényeg, eddig azt hittem lehetetlen, de ki derült hogy nem az...
Richie végre az enyém lehet!<3


Sziasztok🫶
Igen tudom, ezt a részt múlt hét péntekre ígértem, de nem jött össze❤️
Viszont itt van, nem tudom ez hogy tetszik, mert ebben a megszokottnál is több a párbeszéd❤️
Viszont összességében meg vagyok elégedve ezzel.
Fogalmam sincs a kövi részben mi lesz, csak reddiesre van ötletem
De szokás szerint a kövi az Byler lesz
Na majd meg oldom❤️❤️
Legyen további szép napotok, estétek🫶❤️

One Shots🫶❤️(byler x reddie)Where stories live. Discover now