🥹Reddie🥹

40 3 2
                                    

After

Richie szemszögéből:
Eddie és én nem olyan rég szakítottunk, pont ma van 1 hete. Ez az idő normál esetben nem sok, viszont Eddie nélkül minimum 1 hónapnak tűnt. A szakítás az az én hibámból volt, hiszen egy pénteki nap volt, az új lány oda jött hozzám, és megcsókolt. Én nem tudtam hogy mi történik, és le sokkoltam. Ez miatt nem löktem el, amit Eddie látott, és természetesen félre értette a helyzetet, de ez jogos. Viszont meg se hallgatott, és 1 hete hozzám se szól. Én meleg vagyok, Eddie viszont biszex, szóval neki simán lehetne barátnője. Ezek mellett mostanában mindig lányokkal van, és nagyon boldognak tűnik, ami fáj. Mármint, annak örülök hogy boldog, de annak nem, hogy nélkülem.

Na de vissza a jelenbe, amint mondtam péntek van, és az utolsó óra. Amint kicsengettek, oda mentem a szekrényemhez, hogy be tegyem a könyveim. De Eddie megint egy lánnyal volt, és nagyon közel voltak egymáshoz. Nem tudtam mit tegyek, de arra jutottam, hogy úgy teszek mintha nem érdekelne és úgy megyek a szerkényemhez. Viszont 1 dolog van még... eddie szekrénye az enyém mellett van. Ez nagyon nem jött jól most. De mindenesetre oda mentem.

Sziasztok! — köszöntem átlagosan, de mégis kicsit flegmán. A lány vissza köszönt boldogan, es
Eddie is, de rajta látszott hogy nem kíváncsi a táraságomra. — nem is zavarok csak el rakom a könyveket, pillanat!

Nem zavarsz, nyugodtan csináld a dolgod — mondta eddie, de elég halkan. Nem tudom miért így mondta, de inkább nem idegesítem magam.

Sietve el raktam a dolgaim, aztán nagyon gyors léptekkel el indultam kifelé az épületből. Már a kapunál voltam, amikor furcsa érzésem lett. Nem engedhetem el Eddiet, szóval nem is gondolkoztam, el kezdtem visszafelé futni. Mikor be értem, még mindig ugyanott voltak, csak már nagyon közel. Reflexből oda mentem, megfogtam Eddie csuklóját, es el kezdtem kifelé húzni. A kapunál jöttem rá, hogy kicsit erősen szorítottam a csuklóját, es enyhén piros lett.

Bocsánat... — mondtam neki, es el engedtem a csuklóját. Ő azonnal el rántotta.

Miért csinálod ezt? Nem vagyunk együtt, hagyj élni Tozier! Túl akarok lenni rajtad, de te nem hagyod, és ezt nem teheted! — mondta nekem, elég hangosan, már majdnem kiabálva.

Sajnálom! De én nem akarok túl lenni rajtad, hiányzik a hülye hajad, a kibaszott szeplőid, es minden más ami veled jár! Nem fogom nézni azt ahogy mással vagy! Szeretlek! — kiabálva mondtam, ami neki nem tetszett.

Az te vagy! — kiabálta vissza, es el indult előre, vállával nekem jött, aztán ment tovább.

Először csak néztem ahogy el megy, de nem ment nekem ez sokáig. Gondolkoztam, nagyon gyorsan, és végül arra jutottam hogy utána megyek. El kezdtem futni, már elég messze volt, de hamar utol értem. Pont egy sikátor mellett volt, én megfogtam a vállát, felém fordítottam, amitől nagyon megijedt. Megfogtam a csuklóját, es behúztam a sikátorba. Neki nyomtam a falnak, es erőszakosan össze tapasztottam a szánkat. Kezét a hajamba vezette, mire el kezdtem lágyan, de mégis gyorsan, es erőszakosan csókolni. Levegőhiány miatt elváltunk, es homlokunkat összeérintve kapkodtunk levegőért. Mikor egyenletes lett a légzésünk, el távolodtam, és a szemébe néztem.

Egyébként én is szeretlek! Csak nem értem miért csaltál meg... — mondta kis idő múlva Eddie. — kérlek magyarázd el, mivel nagyon rossz hogy nem vagy velem, hiányzol.

Nem csaltalak meg, ő csókolt meg, én meg le sokkoltam, sajnálom. Nem akartalak megcsalni, hiszen nekem te vagy a tökéletes! — válaszoltam, és a végén elmosolyodtam, vele együtt.

Rendben, hiszek neked! De csak mert szeretlek Rich! — mondta eddie, mire én nagyon boldog lettem. Nehéz volt felfogni hogy most megint az enyém lehet.

Es akkor most megint együtt szeretnél lenni? — kérdeztem, de kicsit izgultam, hiszen nem akartam elhamarkodni.

Igen! Persze! — ahogy ezt ki mondta, nagyon boldog lettem. Jó érzés volt megint magam mellett tudni.

Megfogtam a kezét, és el indultunk hazafelé, hozzánk. Anya volt csak otthon, es mikor meglátta Eddiet, nagyon boldog lett. Tudta hogy engem nagyon megviselt a szakítás, es amúgy is szereti nagyon Eddiet. Felmentünk a szobámba, es le feküdtünk egymás mellé az ágyba. Meg fogtam a kezét és
Ezek után minden tökéletes volt!<3


Halii🫶
Ezt a részt hamar hoztam, mivel most nagyon jól esett ezt meg írni.
Úgy olvassátok, hogy ez nekem szívből jött, es imádtam írni!🥰
Remélem ti is annyira imádjátok mint én✨✨ viszont sajnálom hogy ez rövid lett❤️ mennyiségre az, de szerintem tartalmas🥰💕
Es kérlek, legyetek aktívak, mert nagyon jól esik amit tőletek kapok💕
Boldoggá tesz hogy látom azt, hogy vannak akik az én storym miatt kezdenek el írni, vagy inspirációt vesznek tőlem❤️
Nagyon jól esik❤️❤️
Szeretnék mindenkit motiválni én is az írásra😊
És OMG ez már a 10. rész🤩

One Shots🫶❤️(byler x reddie)Där berättelser lever. Upptäck nu