One Shots🫶❤️(byler x reddie)

🎨Byler🎨

✨The paint✨

Will szemszögéből:
Hetek óta ezen dolgozok... egy festmény. Igen tudom, elsőre nem hangzik különlegesnek, viszont számomra nagyon is az, hiszen a legjobb barátomnak, Mike Wheelernek készítem. Minket ábrázol, ahogy a kicsi éneink hintán ülnek. Amikor először találkoztunk az óvodában, akkor is ugyanez a jelenet játszódott le. És mivel 1 hét és itt hagyom Hawkinst, ezert úgy erzem kell valami emlékezetes. És egy festmény az, legalábbis szerintem.
És most ott tartok, hogy az utolsó vonalakat húzom. Készen van. Hetek munkája volt, de szerintem meg érte, mert nagyon jó lett, legalábbis én meg vagyok elégedve vele. Már csak Mike véleményére vagyok kíváncsi. Úgy döntöttem hogy holnap oda adom neki, addig hagyom száradni. És amúgy is ki kell találnom azt, hogy pontosan mit mondjak neki.

Egész este ezen járt az agyam, egészen addig, ameddig el nem aludtam. Reggel 11 kor keltem, de a tegnapi után nem csoda. Lassan ki keltem az ágyból, és össze szedtem magam. Ki mentem a konyhába, ott volt anya és Jonathan, épp reggeliztek. Rájuk köszöntem, és ahogy Jonathan rám nézett, meg akadt rajtam a szeme.

Te jó ég Will! Azért aludtál is? Úgy nézel ki mint valami zombi! — mondta, és mintha aggódást hallottam volna a hangjában.

Zombi srácként nem újdonság. — mondtam közömbösen, mire fel nevetett. Tehát emlékszik. 1 éve ezzel csúfoltak a suliban, de igazából már nem érdekel. Már magam is néha ezzel "viccelődök".

Anya természetesen, szokásához hívően, most se értette miért mondom ezt, de nem is gond.
Meg reggeliztem, aztán be mentem a szobámba a festményért. Össze gurítottam, hogy könnyebben tudjam vinni, aztán gyalog el indultam a Wheeler ház felé. Kellemes volt az idő, nem volt olyan túl meleg, ahhoz kepest hogy nyár van. Kb 8 perc mulva érhettem oda, mivel nem siettem.
Be kopogtam, és arra számítottam hogy Karen nyit majd ajtót, vagy Ted, de helyette ő állt ott, Mike. Valamiert nem számítottam erre, és éreztem hogy el pirulok.

Szia Will! Mizu? — kérdezte Mike unottan, de mégis lehetett érezni hangjában a boldogságot.

Csak...hoztam neked valamit! — válaszoltam félénken, mivel kicsit izgultam. Mike erre meg lepődött, és be hivott a házba. Nem volt otthon senki, de le mentünk a pincébe.

Szóval? Mit szeretnél adni? — kérdezte boldogan. Már most boldog, és láttam rajta hogy izgatott. Ez nagyon aranyos volt, tehát felé nyújtottam a festményt. Pontosabban a tekercset. Rám nézett, és lassan el kezdte szét tekerni.

Mikor ki nyitotta, szinte le fagyott. Csak a képet nézte csodálkozva, én meg őt. Reméltem hogy tetszik neki, de semmit nem tudtam le olvasni az arcáról. Kis idő után rám nézett és mosolygott.

Ez nagyon jó lett, ez egy jó emlék! — mondta végül, és boldog lettem. Örülök hogy tetszik neki.

Ekkor közelebb ült hozzám, és kezét a combomra helyezte. Fel néztem rá, a gyönyörű szemeibe, és én is közelebb ültem annyira, hogy már lábunk, combunk, teljesen össze ért. És ekkor olyant tett, amire nem számítottam. Mindkét kezét a vállaimra tette, hátra döntött az ágyon, es rám mászott, szó szerint. Két lába a két oldalamon volt. Fel se tudtam fogni. Nem tudtam mire számitsak, mivel csak nézett engem, nagyon széles mosollyal. Aranyos volt, de zavarban voltam.

Nagyon édes vagy amikor zavarban vagy! — mondta Mike önelégülten, hiszen miatta van ez.

És mivel már idegesito lett, úgy döntöttem hogy lépek. Kezem a nyakára vezettem, és le húztam magamhoz olyan közel, hogy ajkaink már enyhén össze értek. Szerintem meg leptem vele, viszont ekkor meg tette. Nagyon lágyan meg csókolt, aztán mikor meggyőződött rola hogy nem ellenkezek, akkor kicsit bátrabb lett. Csokolgatni kezdett, és el indult lefelé. A nyakamnál meg állt, és el kezdte puszilgatni azt, ami nagyon jó érzés volt. Egy ponton meg állt, és el kezdte szívni. Pontosan tudtam hogy mit csinal, és hol csinálja, de nem ellenkeztem. Ujjaimat a hajába vezettem, és ott hagytam. Így vártam ameddig be fejezi. Közben azon is gondolkoztam hogy mit fogok mondani anyának, Jonathannek és a barátaimnak. Nem jutott eszembe semmi, ezért inkább élveztem amit csinál. Mikor abba hagyta, még párszor meg puszilta ott, aztán rám nézett.

Már érted? — kérdezte lihegve, de boldogan. Nem tudom mit kellene értenem, de amit csinált az elég egyértelmű.

Tetszek neked? — kérdeztem kicsit félve, hiszen lehet hogy teljesen félre értettem valamit. De nem, mivel bólintott. — akkor igen értem, és te is tetszel nekem, ha már itt tartunk.

Komolyan? Ez meg lep. — mondta. Nem ertem mi lepi meg, hiszen majdnem én csókoltam meg őt, de nem baj, a lényeg hogy boldog vagyok. — és lennél is a barátom? Nem kell hogy egyből mindenki tudja, az majd idővel.

Persze hogy leszek! Szeretlek. — mondtam neki, és miután vissza mondta, már nem tartotta magát, hanem lassan le engedte a testét, így rajtam feküdt. Én át öleltem, és így feküdtünk percekig. Felfoghatatlan hogy nekem Will Byersnek
Egy ilyen csodálatos barátja van!<3

Na sziasztok❤️
Ezzel a résszel amúgy nem vagyok megelégedve, eredetileg jobbnak terveztem, de nem igazán tetszik.
(És még rövid is...)
Az nem tetszik nekem hogy nincs olyan sok köze a címhez, de mind1
Viszont ki teszem, mert nem akarok késni a résszel❤️
A kövi részre jobban össze szedem magam! Igerem❤️❤️❤️
Csak hogy tudjátok, mostanában nem vagyok valami jól lelkileg, tehát ha kések néha a részekkel, ne csodálkozzatok
Igyekszek❤️
Sziasztok❤️🫶