Éjféli Szirén Ének [2yeon]

Hajnal

Felsóhajtott.
Semmi kedve nem volt bemenni abba az épületbe, mégis muszáj volt. Nagy levegőt véve, mintha épp a kivégzésére készülne végül átlépte az iskola kapuját.

Shuhua, az ő mindig vidám barátnője, rögtön eléfutott és egy öleléssel üdvözölte, mintha legalábbis nem egy hétvégényi idő lett volna, ameddig nem találkoztak.

- Jól van, jól van - nevetgélt Soyeon. - Milyen hétvégéd volt? - tette fel a kérdést, ezzel megelőzve Shuhuát.
Ugyanis ő aztán nem akart mesélni. Szívesebben hallgatta barátnőjét, de ezzel mindketten így voltak.

- Nagyszerű! - kezdett bele a tavjani lány. - Csak te hiányoztál belőle. Na meg persze Soojin... - tette hozzá egy ábrándos sóhaj kíséretében.
Shuhua odavolt Soojin-ért attól a pillanattól kezdve, mikor először meglátták egymást. Viszont az idősebb lány, látszólag tudomást sem vett róla.

Soyeon csodálta Shuhuát, amiért ilyen kitartóan szeret valakit, annak ellenére, hogy érzelmei a jelek szerint nem leltek viszonzásra.

- És akkor... Figyelsz te rám egyáltalán? - tette csípőre a kezeit Shuhua.
- Hogyne. - vágta rá Soyeon azonnal.
- Igen? Akkor mit mondtam az imént?
- Egy sorozatot néztél, amiben a srácnak kiszedték a szemét meg minden, de ő felébredt, összefort a húsa, megkereste az egyik szemét, a másikat sajnos nem tudta, mert meglátta a bácsi aki elrabolta, és akkor...
- Te komolyan figyelsz rám! - kapta Shuhua a szája elé a kezét, mire Soyeon játékos sértettséggel felhúzta az orrát.
- Én mindig figyelek.

Bájcsevejüket a csengő hangja szakította félbe, mire mindkettejükben tudatosult, hogy még mindig a folyosón vannak, így gyorsan a terembe siettek.
- Csak betévedtek. - fordult feléjük a tanárnő szigorú tekintettel.
- Késett a busz. - füllentett Shuhua, Soyeon pedig egyetértően bólogatott.
- Ugyanmár. Yeh kisasszony mi fél órával ez előtt találkoztunk. - vonta fel az idősödő nő a fél szemöldökét, majd Soyeon felé nézett. - Magácska pedig egy köpésre lakik innen. Tudtommal gyalog jár be. Most menjenek a helyükre. Amíg beírom a hiányzókat, és későket, még van idejük átnézni az anyagot.

Soyeon csendesen, Shuhua pedig a tanárnőt kifigurázva foglalt helyet a másik mellett.
- Hé - suttogta Soyeon, mire barátnője ráemelte nagy, aranypettyes szemeit. - Te jegyzeteltél?
- Ühüm. - nyújtotta át Shuhua a füzetét.
- Köszi. - villantott felé egy hálás mosolyt Jeon.

Soyeon kinyitotta a füzetet és némi keresgélés után, a sok Soojin felirat és rajz között végül megtalálta az előző óra anyagát.
Aztán persze semmi szükség nem volt rá, mivel nem volt feleltetés, dehát jobb félni mint megijedni.
Miután a tanárnő elkezdte tartani az órát, Soyeon az első tíz percben, míg Shuhua az utolsóban készített jegyzeteket, a fent maradó időben pedig a tavjani lány élete szerelméről készített apró kidolgozatlan rajzokat, Soyeon pedig aludt.

A nap további része egyikük számára sem telt valami eseménydúsan.
Egészen ebédig.
Azt az egy órát mindketten igazán szerették, bár más-más okokból. Soyeon az étel miatt, Shuhua pedig azért, mert ilyenkor mindig láthatta Soojin-t.
- Láttál már nála gyönyörűbbet? - sóhajtott a világos barna hajú lány.
Ami azt illeti láttam... Soyeon ezt természetesen nem mondhatta ki, hiszen még ő maga sem volt benne biztos, hogy az előző éjszaka látott jelenség valódi volt e vagy sem, így csak egyetértően hümmögött.

Shuhua a kisebb adagjának köszönhetően előbb befejezte az evést, mint barátnője, ebből kifolyólag pedig a tálcáját is előbb vitte vissza.
Azonban a lány egyszercsak megbotlott, a tálca pedig kiesett a kezéből.