Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
✎ 230612 ✐
[tomliz; replay] 0:54━━━◦━━━━━━2:39 ◅◅ ▷ ▻▻
༻༺━━━⁎∗.❁.∗⁎━━━༻༺
A szoba sarkaiban árnyékok mocorognak, a függönyt a szellő lengeti, Changmin halkan szuszog Chanhee combján, akinek az arcát a telefonja világítja meg. Hunyorogva bántalmazza a képernyőt, mert éjszakai bagoly társa, Sunwoo éppen benyögte, hogy elmegy aludni, és ez nem tetszik neki. Még csak fél egy. Mit kezdjen magával?
Sóhajtva hátradől, aztán oldalra billenti a fejét. A chips és a ropi elfogyott, az undi, halálra cukrozott bodzalé úgyszintén, a nagy üveg úgy fekszik a szőnyeg felgyűrődött redőjén, mint egy izmos, csábító pasi. Chanhee pislog párat, hogy ezt a fura gondolatot kiiktassa, mert kicsit elbizonytalanítja azzal kapcsolatban, hogy tényleg jó-e, hogy még virraszt. Megdörzsöli az arcát, újra feloldja a telefonját, mert Sunwoo megírta neki, hogy vonszolja el az önző seggét az ágyba, és akkor hamarabb kezdhetik a csevejt holnap. Puffogva küld egy kapd be emojit, aztán még bepötyög egy kevésbé impulzív 'jó éjszakát'-ot.
A fiú elmereng, hogy látni akarja-e a napfelkeltét. Pont jó helyen ül a kanapén ahhoz, hogy rálásson, amikor elindul az útján a napkorong, hogy kiégesse azok szemét, akik nem szokták behúzni a függönyeiket vagy lehúzni a redőnyöket. Changmin például rendszeresen elfelejti, aztán még csipás szemmel szitkozódik a kampuszon. Chanhee eltervezi, hogy amikor a nap felkel, eltakarja majd Changmint, hogy békében szunyálhasson tovább.
Utána csinálni fog egy bivalyerős kávét abból a kávéporból, amivel Haknyeon dílerkedik a haverjai körében, és azt bizonygatja, hogy ez olyan minőségi cucc, hogy egy csepp Csipkerózsika ajkára, és a száz évig szunnyadó retkes palotát kitakarítaná seperc alatt. Haknyeon nem túloz, a kávépora valóban csodákra képes, egy bögre feketén elég volt Changminnak, hogy bevágja a vizsgájához szükséges tananyag nagyját egy éjszaka alatt. Sunwoo szkeptikus a dolgot illetően, és azt nyilatkozta, hogy az nem is kávé, hanem bagolyköpet vámpírpisivel és elhasznált kávékapszulák zaccával összemixelt undormány.
Chanhee nem akar kétszeresre tágult pupillát, ezért lehet, hogy inkább teát iszik, vagy a végtelenségig dúsítja tejjel a kávéját. Amúgy sem szereti tej nélkül a kávét. Mindig egy önkénytelen fintor jelenik meg az arcán, amikor Changmint látja a Chucky-s bögréjéből szürcsölni, tudván, hogy nincs benne más, csupán oldatlan, keserű, éjsötét kávéhullámok. Mint valami gonosz boszorkány szíve: semmi édesség. Maximum akkor válhat képletesen édessé, amikor Changmin szájával találkozik. Changmin ugyanis köztudottan édes. Talán a szája is. Chanhee csak spekulálhat, sosem csókolózott a fiúval, csak közvetett módon, amikor egy üvegből isznak.
A fiú, mintha megérezné, hogy Chanhee agytekervényei körülötte forognak éppen, kicsit kinyújtózik a kanapé vége felé, öntudatlanul a másik combjának dörgöli a fejét, majd elégedetten sóhajt, ahogy folytatja az álmát.
Chanhee éberen álmodik egy olyan világról, ahol már megcsókolta Changmin mosolygó ajkát, és ezt bármikor megismételheti, amikor csak ő akarja, vagy a másik. Itt többek, mint közeli cimbik, akik ugyanazokon a béna vicceken nevetnek, akik szeretetnyelve élcelődésből, apróbb figyelmességekből és meglepően gyakori érintésekből áll. Chanhee képzeletében nem kell Sunwoonak könyörögnie azért, hogy beszélgessen vele, mert nem kínos, hogy ébren marad, hogy a barátja álmát vigyázza, és kettesben legyen vele a saját csendjükbe zárva. Reggel puszikkal kelthetné, amiket Changmin mindig is szeret adni és kapni, a fiú az ölébe rántaná Chanhee-t, hálás lenne és szerelmes, és a napot néznék, ahogy ébredezik.
Chanhee teste megrándul, ahogy a békés csendbe egy új hang vegyül: valami a telefonja kijelzőjének koppan. A hirtelen mozdulatra Changmin dünnyög valamit. Barátja nyugtatólag a hajába vezeti kezét – igyekezve figyelmen kívül hagyni, hogy ez mennyire jól esik neki. Egy éjjeli lepke trónol a világító telefonon, legyezgeti kicsit szürkésbarna szárnyait, tesz egy bizonytalan lépést előre, majd pedig felreppen, és visszatér a sötétségbe.
Chanhee első gondolata az, hogy belőle röppent elő, mert hajnalban, amikor az árnyékok megnyúlnak és az egyszerű zajok különös hangsúlyt kapnak, az az abszurditás is lehetségessé válik, hogy a szerelemtől valóban lepkefészek rejlik az ember gyomrában, amelynek lakói valahogy ki tudnak szökni onnan. Esetleg a köldökön át? A srác összeráncolja a homlokát, és inkább visszatérne az üvegpalackos hasonlatához, mint hogy egy ekkora klisét boncolgasson meglehetősen obszcén módon.
Amúgy is tud kifejezőbb frázist a szerelemre. Ő a hold, és Changmin hibái, az emlékei róla, a kedvenc zenéi, a mosolya úgy veszik körbe, mint megannyi csillag, és ragyognak neki az éjszakában. Ez a csillagtérkép tartja ébren álmatlan óráin, ezt figyelheti távcsővel, és gyönyörködhet a felfedezett csillagképekben bármikor és bármeddig, mert nincs egy darab felhő sem az égen, amely zavarná a kilátást.
Chanhee sóhajt. Megnézi az időt, és ahogy a fényerő az arcába tűz, mert nem volt kedve levenni az erősségét, az arca eléggé hasonlít egy nagy, kísértetiesen fénylő holdhoz, akinek az ujjai továbbra is a csillagai hajában vannak anélkül, hogy ezt észlelte volna.
A szobában csend honol, a percek lassan nyúlnak a sötétben, mint megannyi lomha szellem. A jelen és a múlt elolvad, a jövő kifacsarodik, és Chanhee és Changmin szerelmesek.
